Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:

154 Nem hajlandóak szembenézni a vlósággal, és nem hajlandóak szembenézni a gazdaság valódi helyzetével sem. Hallottuk ma is meg tegnap is a győzelmi jelentéseket. Nincs annál szánalmasabb, amikor avval dicsekszik akár a miniszterelnök, akár itt képviselő úr, hogy tavaly csak 5 százalékkal zuhant a gazdaság - ja, és hát, van ennél rosszabb is. A magyar polgárok nem azt érdemlik, hogy van ennél rosszabb is, azt érdemlik, hogy a gazdaság (sic!) érdemben szálljon szembe a gazdasági válsággal. De önök erre képtelenek, az önök gazdaságvédelmi akciótervéből csak a gazdaság megmentésére nem jutott. Csak azoknak a köröknek adnak ebből érdemi támogatást azon kívül, hogy kidobálják a pénzt csomó mindenre, ami egyáltalán nem tartozik a gazdasághoz, a gazdaságon belül pedig csak azoknak segítenek, akik egyébként már amúgy is kezdvezményezettjei ennek a rendszernek, mondjuk, a nagy szállodavállalatoknak és messze nem a kicsiknek. Azt kell önöknek elmondanom, hogy lenne néhány nagyon egyszerű intézkedés, ami valóban érdemi támogatást nyújtana. Például az, hogy azok a vállalatok, azok a vállalkozások - például a vendéglátásban, de nem csak ott, egészségiparban, kultúrában, hogy még néhány példát mondjak -, akik kötelezően be vannak zárva november óta, akik azért nem dolgozhatnak, hogy mindannyiunkat megvédjenek a járvány hatásaitól, ezek a vállalkozások és persze az ott dolgozók automatikusan, minden különösebb bürokratikus szórakozás nélkül kapják meg a korábbi bevételeik 80 százalékát. Vagy éppen azok, akik elvesztették a koronavírus miatt az állásukat, vagy részmunkaidőbe kényszerültek, azok kapják meg a kiesett jövedelmük 80 százalékát. Tudják mennyibe kerülne ez? Nem kevés pénzbe, de elmondom, hogy a tizedébe - a tizedébe! - annak, amit önök kidobáltak az elmúlt hónapokban az ablakon gazdaságvédelmi akcióterv címén. Ebből meg lehetett volna menteni az összes vállalkozást, ami nehéz helyzetbe kerül, és meg lehetett volna menteni az összes munkavállalót, aki nehéz helyzetbe került. Nem, képviselőtársaim, ehhez a politikához, ahhoz a politikához, amelyik a homokba dugja a fejét a valódi problémák elől, és kizárólag sikerpropagandával foglalkozik, és azt hiszi, hogy itt a parlamentben meg reggel a rádióban elmondott hazugságokkal lehet kezelni a válságot, ehhez a politikához nem adjuk a nevünket, és nem adjuk a támogatásunkat. Végül beszéljünk arról is, hogy hogyan fogják föl önök a járványkezelést és ezt a törvényjavaslatot is. Önök az elmúlt hónapokat is arra használták ki, hogy hideg polgárháborút szítsanak, hogy minden módon nekiessenek az ellenzéknek, hogy minden módon megpróbáljanak felszámolni minden független és autonóm működést. Rá akarják tenni a kezüket az összes egyetemre, átírták az alkotmányt egyoldalú módon, átírták a választási törvényt, hatósági eszközökkel betiltották az egyetlen még létező független szellemű, kormánykritikus rádiót. És ezek után önök képesek azt mondani, hogy ennek semmi köze nincs ehhez?! Önök azt mondják, hogy számítanak az ellenzék együttműködésére, valójában azonban semmibe veszik az egész ellenzéket, és nem az érdekel, hogy velünk hogy bánnak itt a parlamentben, mert ne haragudjanak, de önöktől nem is várunk jobbat, akkor éreznénk rosszul magunkat, ha kedvesek lennének velünk vagy minimum korrektek, de a választóinkat veszik semmibe. Azt a sokaságot veszik semmibe, amelyik ugyanakkora, mint az önök szavazótábora, ezt a sokaságot semmibe veszik, az intézményeit meg akarják semmisíteni, a képviselőiket ki akarják rekeszteni minden döntésből. Ebben nem vagyunk partnerek, képviselőtársaim, ehhez mi nem adjuk a nevünket. Ha önök küzdeni akarnak, akkor mi is küzdeni fogunk, és nem játsszuk el azt, hogy együttműködünk önökkel bármiben. Mi a helyzet ezzel a törvényjavaslattal? Ennél a törvényjavaslatnál most panaszolják, hogy nem adtuk meg a hozzájárulást sem a sürgősséghez, sem a házszabályon-kívüliséghez, mert azt gondoljuk, hogy egyébként egy ilyen súlyú törvényjavaslatot normális körülmények között, normális parlamenti menetben kell vagy kellene tárgyalni. Na de képviselőtársaim, mi akadályozta meg a kormányt abban, hogy ezt a törvényjavaslatot behozza az Országgyűlés elé január végén vagy február elején? Mi akadályozta meg benne? Mi kezdeményeztünk parlamenti ülést a járványhelyzet ügyében, önök el sem jöttek. Ott lett volna a nagyszerű alkalom, hogy javasolják azt, hogy vegyük föl ezt a törvényjavaslatot is. Önök állították elő azt a helyzetet, hogy egyébként sürgősséggel meg házszabályon-kívüliséggel kelljen itt tárgyalni a parlamentben. Tegyük hozzá, látszik az is, hogy hazudtak márciusban is meg most is, amikor azt mondják, hogy az ellenzék veszélyezteti a működést, hiszen annak ellenére a járványügyi intézkedések működnek, hogy egyébként már lejárt az előző felhatalmazási törvény érvényessége február 10-én, ha jól emlékszem, tehát most már közel másfél héttel ezelőtt. (11.40) Na de nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy önök nem akarnak megegyezni, önök nem akarnak együttműködni, önök ezt a törvényjavaslatot is azért így terjesztették be, hogy konfliktus legyen. És persze azért írták bele ezt - ezt képviselőtársaim már elemezték -, ezért írták bele azt is, hogy még dicsérje is meg a parlament a kormányt, hogy de jól sikerült a járványügyi védekezés. Ezt is beleírták! (Nacsa Lőrinc: Nem igaz!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom