Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:

152 akkor erre meredekebbet most még hadd ne mondjak; hogy 300 milliárd forintért vesznek lélegeztetőgépeket, és az elmúlt három hónapban sem kaptunk rá választ, hogy ezek hol vannak, mi van velük, sikerült-e legalább az államháztartásnak okozott károkat csökkenteni, ebből bármit eladni vagy felhasználni? Egyáltalán használhatók-e ezek a készülékek bármire?! Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító javaslatokat adtunk be, mert azt gondoljuk, hogy ha tényleg az lenne a cél, mint ősszel, akkor ugyanolyan javaslatot hoztak volna be, mint ősszel. Az nem volt több mint egy A/4-es oldal. Ha azokat az intézkedéseket kivennék belőle, amiket most szóvá tettem, akkor még meg is lehetne fontolni, hogy ezt az ember megszavazza. De ugye, nem gondolják, hogy az aljas politikai játszmáik felsorolását mi majd a szavazatunkkal politikailag megerősítjük? Ez teljesen nonszensz. Vejkey képviselőtársam, itt írtam magamnak, azt mondta, hogy ugyanaz a javaslat, mint novemberben volt. Hát, egyáltalán nem az, sem szövegszerűen, sem máshogy. Ami a vakcinákat illeti, tisztelt képviselőtársaim: az önök felelőssége az, amilyen kommunikációt ebben folytattak, meg amilyen tevékenységet konkrétan végeznek. Teljes nemzeti konszenzus van, szerintem ebben a parlamentben nincs olyan párt, aki ne azt mondaná, hogy az oltások fontosak, be kell oltani az embereket. (Nacsa Lőrinc felé: ) Nem! Hiába mutogat képviselőtársam, mindenki ezt mondja. És azt is mondjuk, hogy az emberek védelme érdekében akkor vagyunk biztosak, ha ezeknek az egészségügyi vonzatában nincs kockázat. Mi ennek a garanciáját abban látjuk, hogy az Európai Unió jóváhagyása mellett lévő vakcinákat használjuk, vagy legalábbis mi MSZP-sként azt mondjuk, és azt is kérjük mindenkitől, hogy mielőtt beoltatja magát, konzultáljon a háziorvosával, és azt adassa be magának, amit a háziorvosa itt, Magyarországon javasol. De az, hogy itt kínai, orosz meg most már indiai vakcinákról a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában úgy beszél, hogy annak se előzménye, se alapja nincsen, majd csodálkoznak rajta, hogy az embereket bizonytalanságba sodorja, és az emberek kételkednek abban - az életükről, a testi épségükről, az egészségükről van szó! Ez nem egy politikai nagygyűlés, ahol nagyokat kell mondani. Pontosan önök veszélyeztetik ezzel, még akkor is, ha esetleg később kiderül ezekről a vakcinákról, hogy egyébként rendben vannak, jelen pillanatban ilyen papírjuk még Európában nincs. Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, szóba került, hogy a hitelmoratórium milyen jó dolog, mi is támogattuk. De ugye, tisztában vannak önök azzal, hogy a magyar emberek döntő többségének fogalma nincsen arról, hogy ez az intézmény mi; hogy a devizahitel-válsághoz hasonlóan családok tömegei fognak úgy eladósodni, hogy nem tudják, hogy ez megtörténik, mert nincsenek tájékoztatva; hogy nem tudják, hogy a hitelkártyájukra vissza nem fizetett összeg egyébként majdnem 40 százalékkal ketyeg addig is, amíg a moratórium tart. Hogy hány ilyen polgár fog önökhöz fordulni a következő hetekben, hónapokban, azt meg fogják látni. Itt kéne a kormánynak egy tisztességes kommunikációt folytatnia az emberekkel, mielőtt újabb óriási eladósodás nem lesz. Az oligarchákat viszont tudták tömni, százmilliárdokat ki tudtak hordani magánalapítványokba. Ez így, tisztelt képviselőtársaim, nem válságkezelés, hanem a válság elmélyítése, ehhez meg politikai hozzájárulást felelős politikai erő nem kell hogy adjon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Harangozó Tamás képviselő úr. Megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció nem fogja támogatni ezt a javaslatot, mégpedig három ok miatt nem tudjuk ezt támogatni. Először is azért, mert káros, hibás, hatástalan intézkedésekhez kérnek utólag hozzájárulást. Másodszor azért, mert önök teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal, és az elmúlt hónapokban bizonyították, hogy alkalmatlanok arra, hogy a járványügyi helyzetet és a gazdasági válságot kezeljék. Harmadsorban pedig azért, mert önök azt is bizonyították az elmúlt hónapokban, hogy önöket nem az ország érdeke, nem a magyar polgárok érdeke érdekli, hanem kizárólag a saját kicsinyes pártpolitikai szempontjaik, és ebben mi nem leszünk partnerek. Miről beszélek? Először is arról, hogy milyen intézkedésekhez kérnek most utólag hozzájárulást a parlamenttől, mire szeretnék, ha rányomnánk mi, az ellenzék részéről is itt a pecsétet, milyen intézkedésekre. Például arra, hogy a kórházakat kórházparancsnokok vezessék, és ne hozzáértő egészségügyi szakemberek - már hogy katonai kórházparancsnokok. Arra, hogy a vakcinaengedélyezés ne az egészségügyi törvény szabályai szerint történjen, hanem a külügyminiszter mérhetetlen hozzáértésről tanúskodó szakvéleménye alapján. Arra, hogy az egészségügyi dolgozók státuszát olyan módon módosítsák, ami jelentős mértékben hátrányos helyzetbe hozza őket, éppen egy járvány idején. Arra, hogy ingyenes parkolás legyen a városokban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom