Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

149 szomszédot is, hiszen azt tudjuk, hogy a szlovákok teljesen máshogy számolják a koronavírusban elhunytak számát: Szlovákiában ez az adat mínusz 65 százalék, tisztelt képviselőtársaim. Ebből két dolgot vonhatunk le. Egyrészt azt, hogy a magyar védekezés során, illetve a magyar hatóságok transzparensen jártak el, és mindenkit beszámítottak az elhalálozási statisztikákba. A második pedig úgy foglalható össze, hogy nagyon könnyen utol lehet érni a hazug embert, még gyorsabban, mint a sánta kutyát, tehát ez az adat jól mutatja, hogy akik megpróbáltak ügyeskedni a számokkal, nagyon gyorsan lebuktak. Ennyit tehát az egészségügyi védekezésről, ami indokolja, hogy a rendkívüli felhatalmazást a kormány megkapja. De itt van a gazdasági intézkedések sora is, ugyanis rendkívüli jogrendben a kormány nagyon fontos intézkedéseket hozott meg. Itt van például a hitelmoratórium, amely kiterjedésében és hosszában is egyébként Európa egyik legnagyobb volumenű hitelmoratóriuma. De itt van például a 13. havi nyugdíj visszaépítése, az adminisztratív terhek csökkentése, a szociális hozzájárulási adó elengedése vagy csökkentése, az idegenforgalmi adó felfüggesztése, az ágazati bértámogatás. Ehhez a kormánynak mind-mind szüksége volt a rendkívüli felhatalmazásra. És hogy ennek mi az eredménye? Az az eredménye, hogy ma Magyarországon nagyjából ugyanannyian dolgoznak, mint dolgoztak egy évvel ezelőtt, és ami talán még legalább ennyire fontos, hogy azt láthatjuk - éppen ma jelent meg a friss statisztika -, a negyedik negyedévben a magyar gazdaság 1,1 százalékkal meghaladta az előző negyedévit, ami az elemzők számára is egy nem várt fejlemény. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság tavaly 4,3 százalékkal csökkent, kiigazítatlan módon 3,7 százalékkal, ami sokkal jobb, mint amit az elemzők vártak, és ezzel egyébként a gazdasági visszaesés mértéke az egyik legkisebb az Európai Unióban, viszonyítva sok nagy országhoz képest, ahol 10 százalék fölötti GDP-visszaeséseket láthatunk. Tehát ez is azt támasztja alá, hogy a magyar gazdasági védekezés is sikeres volt. Azt gondolom, e kettő tény, hogy az egészségügyi védekezés sikeres volt, és sikerült a vírust keretek között tartani, és minden rászoruló ember egészségügyi ellátását biztosítani, illetve a gazdaság is meg tudott maradni, a munkahelyek is meg tudtak maradni, és Magyarország ebben is jól teljesített, ez elég bizonyíték és elég ok és indok arra, akár a baloldali képviselőtársainknak is, hogy a rendkívüli felhatalmazást a kormány számára biztosítsák. De úgy látszik, sajnos, hogy a baloldalon nem a tények számítanak. Önök még a járványügyi védekezésből is politikát csinálnak. Sajnos jobbikos képviselőtársunk, aki annyira demokrata, hogy egyébként a válaszokat már nem hallgatja meg, itt az előbb előhozakodott a választási törvénnyel vagy éppen az egyetemi modellváltás kérdé-sével. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök pontosan jól tudják, hogy annak semmi köze nincs a kormány rendkívüli felhatalmazásához, arról itt vitatkoztunk, az Országgyűlésben, és itt is szavaztunk róla. Ezt önök is pontosan jól tudják, mégis ezt használják ürügyként, hogy a rendkívüli felhatalmazást most megtagadják. (11.10) Szintén Lukács képviselőtársunk itt beszélt arról, hogy a kormány, illetve a miniszterelnök mihez kért felhatalmazást az emberektől. Lehet, hogy önök így járnak el, de a miniszterelnök úr véleményt kér, véleményt az emberektől - nemsokára indul az online konzultáció -, illetve véleményt kér a szakemberektől, hogy megalapozott döntéseket tudjon hozni. Ezzel szemben önök folyamatosan hergelnek, a vakcinák ellen bizalmatlanságot keltenek - folyamatosan sajnos mind a mai napig - bizonyos típusú vakcinákkal szemben, és mindezt azért teszik, mert azt gondolják, hogy minél rosszabb a kormánynak, annál jobb önöknek. Én azt kérem, hogy most tekintsenek el a politikától, és szavazzák meg ezt a felhatalmazást a kormány számára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Hollik István képviselő úr. Most megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának, 15 perces időkeretben. DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. (Hangosítási hiba.) ELNÖK: Bocsássa meg, állítsuk vissza, és kérem szépen a pulpitusról a hangot. DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Most már talán igen, hallható. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban szögezzük le: mindannyian bíztunk benne, hogy a 2021-es év tavaszi ülésszakán már nem lesz szükség arra, hogy egy újabb felhatalmazási törvényjavaslattal foglalkozzon az Országgyűlés. Mindannyian

Next

/
Oldalképek
Tartalom