Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. április 27. kedd - 192. szám - A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:
1467 novemberig vagy akárhány hónapon keresztül, mert akkor utólag majd megkapják adott esetben, ahelyett, hogy ezt már most ennek a számításnak a figyelembevételével fizetnék ki a nyugdíjasoknak. Aztán ugyanúgy érdemes talán azt is megemlíteni, hogy mit tesznek az önkormányzatokkal. Itt erről volt szó a pécsi önkormányzat kapcsán. Sajnos elment Hargitai képviselő úr, lehet, hogy nem tudjuk meg, hogy kap-e pluszpénzt Pécs városa, de majd lehet, hogy államtitkár úr megosztja velünk ezt a tudást. Alapvetően az látszik, hogy önök politikailag, politikai okokból büntetni akarják a nagyobb önkormányzatokat. Tehát ez egy teljesen világos politikai cél. Elvesztették a nagyobb önkormányzatokat, nem véletlen, hogy 25 ezer főben húzták meg ezt a határt, ami alatt automatikus kompenzáció jár, hogyha akkora lakosságszámmal rendelkezik egy település, az afölöttieket pedig egyedi elbírálás alapján részesíti támogatásban a kormányzat. Az eddigi egyedi elbírálásból az következik, tisztelt államtitkár úr, hogy ha jól emlékszem, akkor a kormányzathoz kötődő fideszes polgármesterek, képviselő-testületek által irányított városok durván ötszázszor több támogatást kaptak a kormánytól, mint az ellenzéki vezetésű önkormányzatok. Tehát nem a ló lába lóg ki, hanem a ló lóg ki. Az látszik, hogy önök a választási év előtt ellehetetlenítik az önkormányzatokat tudatos politikai számítás és megfontolás alapján. Tehát magyarul, az önkormányzatoknak is lehetett volna most segítséget adni, vagy felhasználni ezt a módosítást erre az alkalomra. Ehhez képest viszont még egy dolgot meg lehet említeni, hogy rendkívül sok presztízsberuházásra költenek, olyan beruházásra, aminek ma, most, pont a járvány kellős közepén vagy annak ikszedik hulláma közben semmilyen értelme vagy - hogy mondjam - haszna nincs. Lennének olyan területek, ahova sokkal több pénzt lehetne fordítani, hogyha ezeket a presztízsberuházásokat elhalasztanák. Én nem mondom azt, hogy nincs olyan időszak egy kormány életében, amikor ilyen beruházásokra érdemes ekkora pénzeket elkölteni, de most talán sokkal hasznosabb lenne és a mi megítélésünk szerint evidens módon hasznosabb lenne, hogyha a magyar családokra és az emberekre költenénk. Arról nem is beszélve, hogy hogyan szervezik ki pont a mai szavazások alapján a közvagyont magánalapítványokba. Még egy kérdésem lenne zárásképpen, hogy ne húzzam annyira az időt. Lehet, hogy államtitkár úr ezt tudja értelmezni, de talán érdekes lenne, hiszen szóba került az európai uniós források tekintetében is, és egyelőre úgy beszélt a Költségvetési bizottság alelnöke, Szűcs Lajos úr, hogy a Helyreállítási Alapból mintegy 6000 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar kormány számára. A legutóbbi hírek szerint Orbán Viktor arról beszélt, hogy ennek csak egy töredékét, kevesebb mint a felét szeretné Magyarország fölhasználni. Nem vagyok benne biztos, hogy az újságok pontosan idézték ezt a mondatot, de mintha az hangzott volna el, hogy 43 százalékát kívánja ennek a pénznek felhasználni, és ami az úgymond vissza nem térítendő támogatás, azt lehívná a kormány, de ami hiteltípusú lehetőség volna Magyarország számára, tehát amit az Európai Unió egy közös alapból biztosít hitelt Magyarország számára, azt nem kívánja lehívni, merthogy ez valamifajta adósságcsapdához vezet. (15.20) Tehát ha ezt értelmezné, államtitkár úr, azt megköszönném. A másik oldalról viszont csak egy megjegyzést hadd tegyek: ezek szerint, ha a Kínai Kommunista Párttól veszünk fel hitelt, az nem adósságcsapda, vagy ha Putyin Oroszországától veszünk fel hitelt, az se adósságcsapda, csak ha az Európai Uniótól veszünk fel hitelt, na, mindig pont az az adósságcsapda. Ez egy nagyon érdekes megközelítés egy euroatlanti integrációs elkötelezettséggel rendelkező országtól: ha a sajátjainktól felveszünk hitelt, az adósságcsapda, ha azoktól vesszük fel, akik a legnagyobb kihívást jelentik az Európai Unió vagy éppen egyéb más szempontokból akár más országoknak, nyugati országok számára, az viszont üdvözlendő, boldogsággal tölt el bennünket, és örömmel adósítjuk el a magyar választópolgárokat Kínának, a Kínai Kommunista Pártnak és Putyinnak úgy, hogy még az én unokámnak az unokája is fizeti, mondjuk, a Budapest-Belgrád vasútvonal összegét. Tehát látható módon itt kevésbé zavarja a szuverenitási kérdések iránt rendkívül érzékeny kormányt, hogy Kínának az ilyen típusú (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) hitelkihelyezéseit általában predátorhitelezésnek szokták hívni - nem véletlenül. Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr, és még mindig rövidebb voltam, mint Hargitai képviselő úr. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Varju László képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: