Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):

136 istennek!), magyarul, ha itt beszélgetünk erről a kérdésről, akkor egészen biztos, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt zajlik a vita. Tisztelt képviselő úr, azért engedje meg, hogy azért a csodálkozásomat fejezzem ki amiatt is, hogy ön arra használja a napirend előtti műfajt, hogy a Klubrádióért lobbizzon, egy olyan helyzetben, amikor a Klubrádió frekvenciaügyében világos és egyértelmű a helyzet. A magyar bíróság döntött, mi pedig azt gondoljuk, hogy a bíróság döntéseit és a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania. Önnek is, a Klubrádiónak is, mindenki másnak is be kell tartania a jogszabályokat, és figyelembe kell vennie a bírósági döntéseket. Maga a Klubrádió sem vitatja egyébként, hogy folyamatos jogsértést követtek el, ezzel szemben ön azt tartja botránynak, hogy egy nyílt, többszereplős pályázaton kell döntést hozni a frekvenciáról. (Dr. Brenner Koloman közbeszól.) Ráadásul a bíróság ítéletének megfelelően szükséges a következő lépéseket most még megtenni. Tisztelt képviselő úr, az a helyzet, hogy ön említette a tegnapi napot. Hát, akkor beszéljünk teljesen egyértelműen! Tisztelt képviselő úr, ön és a baloldali barátai tulajdonképpen semmit nem változtak. Semmit nem változtak, most sem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Ha önökön múlt volna, akkor február 22-én éjféltől megszűnt volna a veszélyhelyzet. (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból.) Tisztelt képviselő úr, önök szóban sok mindent mondanak, de soha nem cselekszenek, soha nem adják meg a szükséges támogatást a magyar embereknek (Felzúdulás a Jobbik soraiban.), a magyar családoknak és a magyar vállalatoknak. Ha önökön múlt volna, akkor február 22-én éjféltől nem lenne ágazati bértámogatás, nem lenne hitelmoratórium, nem lenne adó- és járulékcsökkentés, nem lenne bérletidíj-elengedés (Közbeszólások, zaj a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget), nem lenne háziorvosibér-emelés, és megszűnt volna a védekezéshez szükséges valamennyi intézkedés is. Képviselő úr, ön pontosan így döntött tegnap. Vagy nem érti, hogy egyébként miért van szükség a védekezési intézkedésekre, vagy nem érti azt, hogy miért szükséges támogatásokat adni a vállalatoknak, a magyar családoknak és a magyar embereknek, vagy pedig nem akarja ezeket megtenni. (Dr. Brenner Koloman közbeszól.) Képviselő úr, ez a helyzet. Engedje meg, hogy arra is fölhívjam a figyelmet, hogy a tegnapi nap is jól mutatja, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal hogyan ér össze. Önök a szélsőjobbról megérkeztek a szélsőbalra. (Zaj a Jobbik soraiban. - Dr. Brenner Koloman közbeszól.) Persze, ennek... - képviselő úr, én is meghallgattam önt. Persze, ennek vannak történelmi előzményei. Jól látható mind az ön felszólalásán, mind az ön pártelnökének a felszólalásán, hogy bizony ennek vannak történelmi előzményei. Jól tudjuk mindannyian, hogy a nyilas keretlegényekből lettek a legjobb ÁVH-s verőemberek. Tisztelt képviselő úr, ez a helyzet, megvan ennek a történelmi előzménye. És, tisztelt képviselő úr, ha ön... (Dr. Brenner Koloman közbeszól. - Az elnök csenget.) Tisztelt képviselő úr, engedje meg, hogy végigmondjam a felszólalásomat. Ön szóba hozta még a felsőoktatást is. Mi világosan beszélünk a felsőoktatás területén is. Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és az ehhez szükséges felsőoktatási változások megvalósulhassanak. De arról is beszélünk, hogy a kormány azokban az intézményekben, ahol modellváltást tartottak szükségesnek, ott ezt az őszi ülésszakban behozta az Országgyűlés elé, most pedig az intézmények maguk kérik, hogy egyébként ők is szeretnének a modellváltásban részt venni. (Zaj a Jobbik soraiban.) Tisztelt képviselő úr, ön dolgozott felsőoktatási intézményben, tartsa tiszteletben a felsőoktatási autonómiát, tartsa tiszteletben az egyetemi szenátusok döntését. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Schanda Tamás államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vejkey Imre képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt: „A gazdaság újraindítása” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvány Európát és az egész világot nemcsak egészségileg, hanem gazdaságilag is ledöntötte a lábáról. Ebben a súlyos helyzetben a magyar gazdaságvédelmi intézkedések eredményesek voltak, ugyanis sikerült megőriznünk a munkahelyeket. A munkahelyek megmaradása érdekében hitelmoratórium került bevezetésre, bértámogatást kaptak a járvány miatt bajba jutott vállalkozások, a nehéz helyzetbe került ágazatokban pedig átvállalták a bérek felét, elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót. A célzott bértámogatással pedig mintegy 80 milliárd forintból 250 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. A gazdaságvédelmi intézkedések eredményeként 2020 decemberében már ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, a munkanélküliek aránya pedig a harmadik legalacsonyabb az EU-ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom