Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 9. péntek - 189. szám - Az ülésnap megnyitása - A Jövő Nemzedék Földje Alapítványról, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról és az ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, a MOL - Új Európa Alapítvány létrehozásáról és a részére történő... - ELNÖK (LEZSÁK SÁNDOR): - ELNÖK (LEZSÁK SÁNDOR): - DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről:

1123 mindig benne van az, hogy tudományos kérdésekről a tudományos közösségnek kell dönteni, tehát olyan embereknek, akiknek erre van megfelelő tudományos minősítése. Persze, mondhatnánk azt is, hogy azért van szükség, Pósán képviselő úr mondta, mert ők az üzleti világban benne vannak, és az üzleti életből hozzák majd azokat az impulzusokat, amelyek szükségesek. Na de ezek az emberek nincsenek benne egy versenypiaci viszonyrendszerben, tehát az ő cégeik exportteljesítménye nulla. Ezek a cégek itthon, Magyarországon tudnak működni, mesterséges, nem piaci viszonyok között egy monopolszituációban, és ezért tudnak extraprofitra szert tenni, de szó sincs arról egyébként, hogy ők valóban meg tudnák állni a helyüket egy versenypiaci szituációban. Nyilván, ha mondjuk, valakiben az merülne föl, hogy szóljunk Bojár Gábornak, akkor azt mondanám, hogy igen, neki lehetne szólni, hiszen olyan szoftvercége van, amelyik a világpiacon tud termelni, tehát róla még el is tudnám ezt képzelni, de ezekről nehezen lehet ilyet elképzelni. Még egy dologról szeretnék beszélni, ez pedig a finanszírozás és a vagyonjuttatás kérdése. Itt tulajdonképpen egy olyan öszvér megoldás van, amiben az van, hogy vannak magánegyetemek, amelyeknek a vezetése alapítványok és kuratórium kezében van, és az állam közben pakolja be a pénzt, tehát minden évben a költségvetésből egy csomó pénzt odaadnak. (12.40) De arról nincs szó ezekben a papírokban, hogy ezt tulajdonképpen akkor hogyan is végzik, milyen mechanizmusok szerint végzik el, merthogy tulajdonképpen ez lenne a lényege. Tehát ezt a kérdést kellett volna legelőször föltenni, hogy vajon ki lehet-e alakítani olyan normatív mechanizmusrendszereket, amelyek képesek lehetnek megfelelően finanszírozni az egyetemeket, úgy, hogy az egy minőségi követelményrendszert is tudjon mindenképpen alátámasztani, illetve, amennyiben szükséges, egy állami vagy akár a piaci igényeket. Tehát hogy mondhassa azt az állam, hogy kérem, szeretnék 500 diplomás közgazdászt képezni, és akkor fölkérem az egyetemeket, hogy adjanak ajánlatokat, hogy ők hogy tudják ezt az 500 embert képezni, milyen módon, milyen minőséget tudnak produkálni, és akkor ennek megfelelően lehetne finanszírozni. Tehát ez egy legitim kérdés lenne, de itt erről egyáltalán nem volt egy szó sem mind ez ideig, pedig ez nagyon fontos lenne, és ez viszont nyilvánvalóan nem teszi szükségessé azt, hogy az egész egy alapítványi formában legyen, hiszen maga a finanszírozás módja és mechanizmusa akár a mostani állami tulajdoni rendszerbe is simán beleférne. Illetve erre vonatkozólag a korábbiakban voltak kísérletek, csak ezeket aztán a Fidesz elkezdte leépíteni, amikor azt mondta, hogy akkor a harmadik láb, a tudományos láb nem is számít, akkor most újból visszahozta, hogy akkor most mégis számít. Tehát itt komoly vitákat lehetne és kellene is folytatni erről az egész kérdésről, de láthatólag itt most nem arról van szó, hanem a vagyonkimentésről, illetve a káderek elhelyezéséről. Nagyon érdekes az a dolog, hogy amikor végignéztem a vagyonjuttatást és a vagyonátadást, akkor én sehol nem láttam a vagyonleltárban a tudásvagyont. Tehát nem láttam se a humán tőkét, se a kapcsolati tőkének az értékét, vagy azt a részét, ahol az akkreditált oktatási irányok vannak, tankönyvek, licencek, találmányok. Tehát ha valaki megnézi a Pécsi Tudományegyetemnél a leltárt - én azt végignéztem -, semmi nincs ebből, pedig ez az egyik legfontosabb dolog. Tehát a legnagyobb vagyon tulajdonképpen ez a tudásvagyon, de láthatóan, mivel a kormány látja azt és érzi azt, hogy ezt a vagyont úgysem tudja lenyúlni, hiszen azok az emberek, akik hordozói ennek a tudásvagyonnak, azok reggel elmennek dolgozni és este pedig hazamennek, és ha úgy látják egyébként, hogy nem jól működik az egész dolog, ha nincs kellő szabadság és nincs demokrácia, akkor esetleg le is léphetnek erről a hajóról. Most azért persze, ezt nagyon jól észre lehetett venni és nagyon jól lehetett látni. Tehát ezzel nem is törődnek, csak azzal a fizikai vagyonnal, amit valamilyen módon el lehet majd tulajdonítani, tehát csak arra figyelnek, és azt tekintik döntő jelentőségűnek. Pedig úgy gondolom, hogy erre a vagyonra kellene koncentrálni és ezt kellene megfelelően bővíteni, de azt gondolom, hogy ezt csak akkor lehet megtenni, ha valóban demokratikus viszonyok vannak, és ha az egyetemi autonómia továbbra is fennáll vagy fennmarad. Amennyiben ez nem marad meg, akkor nyilvánvalóan ez a tudásvagyon egyre inkább csökkenni fog, bármennyire is mondják önök azt, hogy ezzel a modellváltással ez meg fog történni. Én a magam részéről nagyon szomorú vagyok, és szomorúan láttam ezt az egész átalakulási folyamatot, mert fiatalkoromban megtapasztaltam a hetvenes évek elejétől kezdve diákként, majd gyakornokként, tanársegédként, adjunktusként - végigjártam a szamárlétrát -, hogy milyen módon emancipálódtak az egyetemek a szocialista időszakban, hogy egy elnyomott helyzetből azért sikerült valamekkora autonómiát szerezni és egyre jobb minőségi oktatást és kutatást folytatni. A nyolcvanas-kilencvenes években ez igen szépen terebélyesedett, és most, ebben az egész változtatásban egyszerűen azt látom, hogy visszaköszön a múlt, hogy újból rátenyerel a politika erre az egész dologra, és újból be fog köszönteni nálunk a marxizmus-