Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 15. hétfő - 179. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

109 Látható, hogy ez a hatalmas megszorító csomag, amit a kormány elnyújtva érvényesít Pécs, Baranya esetében is, ez közvetlenül veszélyezteti az emberek számára legfontosabb közszolgáltatások biztosítását, úgymint a tömegközlekedés biztosítását, az ivóvíz-szolgáltatást, a közvilágítás ellátását és minden olyan feladatot, amiben az önkormányzatnak kiemelt szerepe van. Ezt minden eszközünkkel meg kell akadályozni, kötelessége a kormánynak, kötelessége az államnak biztosítani az önkormányzatok számára azokat a forrásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ilyen nehéz helyzetben a védekezés feladatát el tudják látni az önkormányzatok, illetve az alapvető szolgáltatásokat fenn tudják tartani. És rendkívül súlyos probléma, súlyos támadás a felsőoktatás ellen, amit a kormány modellváltásnak hív. Legyen világos, hogy nem szakmai szempontok és nem a fejlesztés szándéka érvényesül a folyamat mögött, amit a kormány most véghez visz így diktátumként. Itt az történik, hogy az egyetemeket, az egyetemi vagyont, az egyetemi ingatlanokat és a teljes egyetemi döntéshozatalt gyakorlatilag magánalapítványokba szervezik ki, és ezeknek az alapítványoknak a vezetőit, kurátorait a kormány nevezi ki. Ezek a kurátorok visszahívhatatlanok, gyakorlatilag minden döntést magukhoz tudnak vonni, így elmondhatjuk, hogy itt nem attól kell tartanunk, hogy az egyetemi autonómia sérül, itt ki kell mondani, hogy az egyetemi autonómia megsemmisítéséről van szó annak a folyamatnak a kapcsán, amit a kormány most véghez visz. Egészen elképesztő és döbbenetes, hogy Hoppál Péter, Pécs egyik megválasztott kormánypárti országgyűlési képviselője a mai napig nem szólalt meg az ügyben, nem fejtette ki a gondolatait, nem állt oda az egyetemi polgárság mellé, és nem követelte azokat a garanciákat, amelyek nélkül modellváltásról nem lehet beszélni. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Mi azt gondoljuk, hogy együtt az érintett önkormányzatokkal - alapvetően Pécs önkormányzatával és Baranya megye valamennyi érintett településének az önkormányzatával együtt - minden felhatalmazást, minden lehetőséget és minden támogatást meg kell adnunk az egyetemi polgárságnak annak érdekében, hogy ezt a diktátumot és ezt a gyalázatot meg lehessen akadályozni. Mi elindítottunk helyben egy petíciót a Pécsi Tudományegyetem autonómiájának megvédése érdekében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Arra kérünk mindenkit, hogy ezt aláírásukkal támogassák, hogy meg tudjuk védeni a Pécsi Tudományegyetemet, hiszen tudjuk, hogy Pécs és a Pécsi Tudományegyetem jövője összekapcsolódik. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga-Damm Andrea képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy barátom, polgármester. Olyan polgármester, akire annyian szavaztak 2010 novemberében, mint még senkire sem a környéken. Igen, ő Budai Lóránt, Jászberény polgármestere. Budai Lóránt polgármester és csapata nemcsak a kormány bosszúhadjárata ellen küzd, amióta megválasztották őket az emberek, hanem a Fidesz-Mi Hazánk koalíciójával, ahogy helyben mondják, a Jászberény-ellenes koalícióval is rendre meg kell küzdeniük, akik lépten-nyomon akadályozzák a város működését, Pócs Jánossal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével az élen. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Szégyen!) Tudjuk mindannyian, veszélyhelyzet idején egy település polgármestere szinte minden kérdésben hozhat egyedül is döntést, de Budai Lóránt azt mondja, nem, itt egy közösség kapott felhatalmazást a város lakóitól, a közösség együtt döntsön a legfontosabb kérdésekben. Évről évre a legfontosabb döntés a költségvetés, hiszen ez alapozza meg, hogy egy település képes-e a feladatait maradéktalanul ellátni. Jászberény, hiába a polgármester elegáns, hiába kéri azt, hogy együtt döntsenek mindenben, a Fidesz-Mi Hazánk Jászberény-ellenes szövetségtől még egy hozzászólásra, egy javaslatra, egy véleményre sem telt. (Dr. Apáti István: Kikérem magamnak!) Mindössze annyi a válaszuk, hogy nem szavazzák meg. Persze, hogy nem, mert akkor jó lenne a város polgárainak. Nekik viszont az az érdekük, hogy Jászberény városlakói kiszolgáltatottak legyenek a kormány kénye-kedvének. A kormány áldásos tevékenységének eredményeként másfél milliárddal kevesebb iparűzésiadó-bevétel maradt a városnál, mint 2019-ben. A gépjárműadó elvonása mintegy 150 millió mínuszt jelent, és a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott kedvezmények a járvány következményeinek enyhítésében előreláthatóan

Next

/
Oldalképek
Tartalom