Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. február 15. hétfő - 179. szám - Dr. Brenner Koloman (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Mi a kormány stratégiája az érettségi vizsgákat illetően?” címmel - ELNÖK: - UNGÁR PÉTER (LMP): - ELNÖK:
102 Ez a szövetség a létrehozásától kezdve a mai napig egyértelmű és teljes támogatást élvezett a mindenkori kormánypártok és ellenzéki pártok részéről mind a négy országban. Nálunk mára csaknem ez az egyetlen külpolitikai terület, amelyet teljes konszenzus övez a kormányoldali és az ellenzéki pártok részéről. Ez ugyan nem állít ki jó bizonyítványt a magyar belpolitikai viszonyokról, de nézzük a dolgok jó oldalát: legalább ezen az egy területen teljes az egyetértés. Kimondhatjuk, hogy a V4-ek szövetsége egy pártok feletti sikertörténet. Talán éppen ezért nem feltétlenül szerencsés, hogy a most elénk kerülő nyilatkozatba egy mondat erejéig aktuálpolitikai üzenet is került. Tudjuk be ezt egyfajta emberi gyengeségnek, aminek a nyomait az idő majd úgyis elmossa. Az viszont szilárd meggyőződésünk, és ezt az egész MSZP nevében mondhatom, hogy a visegrádi országok együttműködése még sokszor 30 évig fennáll, éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a nyilatkozat szövege ne napi eseményekről és ne aktuálpolitikai törekvésekről szóljon. Legyen ez a pillanat méltó megemlékezés a közép-európai országok legújabb kori együttműködésének kezdetéről. Ma már mind a négy ország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és a Cseh Köztársaság egyaránt tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak. A nyugati orientáció pedig biztosítéka annak a több mint ezer éve tartó hazai törekvésnek, ami Szent István királyunk óta szerves része a hazai diplomáciának. Éppen ezért vigyáznunk kell arra, hogy e négy ország együttműködése régiónk közös érdekeinek védelmét szolgálja, ne pedig egyfajta alternatívát építsen az európai integrációval szemben. Az elmúlt harminc év teljesítménye rendkívül elismerésre méltó, és ebben a parlamenti dimenziónak is része van. Köszönet Németh Zsolt elnök úrnak, hogy ebben közbenjárt most. Szeretném én is kiemelni a lengyel elnökség eredményes és sikeres munkáját, amelyet a járvány okozta nehéz körülmények között is nagyon tisztességgel végzett. 2021 júliusától magyar elnökség lesz, amely folytatja a következő évtizedek sikeres együttműködésének további építését. A nehézségek és a kihívások nagyok, de a szilárd alapok megvannak. A lengyel elnökség által javasolt parlamenti nyilatkozat méltó megemlékezés a harmincéves születésnap alkalmából, amelynek elfogadását támogatjuk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő felszólaló az LMP képviselőcsoportjából Ungár Péter képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezt a nyilatkozatot az LMP frakciója támogatja. Egy dologra ugyanakkor kitérnék, ez pedig az, hogy történelmi tanulmányaim alapján ez a régió mindig akkor szenvedett, hogyha a német és orosz birodalmi érdekek vagy felosztották, vagy kölcsönösen megtámadták ezt a régiót. Ezt mutatja a négy nemzetnek a történelmi tapasztalata. Ezért is nagyon fontos, hogy az a lengyel kormány, amelyik ennek az oldalnak a politikai vetélytársa vagy ellenfele, az önök oldalának meg a politikai szövetségese, sok minden olyat mond ugyanakkor Oroszország viszonylatában, amit önöknek el kéne fogadniuk, ha már a V4-ek együttműködéséről és geopolitikai szövetségéről van szó. A korábbi, tehát a PO-s lengyel külügyminiszter még azt mondta az Északi Áramlat II. gázvezetékről, hogy Molotov-Ribbentrop-vezeték. A jelenlegi lengyel vezetés, a legmagasabb szinten, államfői szinten azt mondta, Oroszország nem olyan állam, amelyikben meg lehet bízni, amelyik ugyanazokat a demokratikus értékeket képviseli, mint az euroatlanti közösség, illetve folytatja az Északi Áramlat II.-vel szembeni politikát az önökkel szövetséges lengyel kormány. Véleményünk szerint teszi ezt nagyon helyesen. Ezzel szemben sajnos a Külügyminisztériumtól nem sikerült emberi fogyasztásra alkalmas, értelmezhető választ kapni abban a kérdésben, hogy mi a magyar kormány álláspontja az Északi Áramlat II.-ről, illetve az orosz birodalmi politikáról, és hogy ebben támogatják-e a szövetséges lengyel kormányt. Én arra kérném önöket, hogy azt a lengyel kormányt, amelyik - ismételten - az én politikai nézetemmel teljesen ellentétes, amely a nők jogait tiporja, ugyanakkor ebben igaza van, ezzel a lengyel kormánnyal értsenek egyet Oroszország kapcsán, és támogassák meg őket, hogy orosz és germán birodalmi törekvések ne veszélyeztethessék ezt a régiót, akkor sem, hogyha önök azt gondolják, hogy üzletileg ebből Magyarország jól fog járni, mert a történelmi tapasztalatunk, a régiós tapasztalatunk azt mutatja, hogy ilyen nem tud történni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: