Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 26. hétfő - 159. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - CSÖBÖR KATALIN (Fidesz):

972 meg lett hosszabbítva, november 7-éig lehet még gyűjteni, tehát látható, hogy az idő már nagyon kevés, kevesebb mint két hét van vissza. Annak érdekében, hogy ezt a nemzetközi feltételt is teljesíteni lehessen, több mint száz polgármesternek írtam levelet, és arra kértem őket, hogy az európai uniós partnervárosaik, testvérvárosaik és más nemzetközi kapcsolataik segítségével próbálják jobban segíteni ezt az ügyet, és próbáljunk közösen dolgozni azért, hogy a nemzetközi feltételek is teljesüljenek, teljesülni tudjanak. Nagyon jó volt látni azt, hogy most már jó néhány város válaszolt erre, hogy valóban használják nemzetközi kapcsolataikat, használják testvérvárosi kapcsolataikat, és így is küzdenek az európai politikai térben, hogy gyűljenek az aláírások. Ezért köszönetemet szeretném kifejezni Szombathely, Kaposvár, Esztergom, Veszprém, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Dunaújváros, Miskolc, Tököl és Baja város vezetőinek, hogy ezt a lépést már megtették, és köszönöm Budapesten belül Csepel és Budavár önkormányzatainak is, hogy szintén partnervárosaik, testvérvárosaik felé fordultak, és kérték, hogy ezt a nagyon fontos európai polgári kezdeményezést támogassák. A mai napon egy harmadik körben újra megkerestem a városvezetőket - nagyon szűkös már a határidő, de azt gondolom, hogy ezt a hetet és a jövő hetet még aktívan és sikeresen fel lehet arra használni, hogy gyűjtsük nemzetközi szinten az aláírásokat. Ezzel együtt is arra kérek mindenkit, hogy az anyaországban is még nagyon-nagyon sokat segít minden egyes újabb aláírás, arra kérek mindenkit innen is, hogy az irdala.hu felületen, aki még nem tette, szánjon rá egy percet, támogassa ezt a nagyon fontos kezdeményezést, ami egyrészt egy fontos nemzeti ügy, másrészt azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ez egy nagyon fontos európai ügy is, nagyon fontos európai értékekhez, az őshonos kisebbségek jogainak biztosításához kapcsolódik. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha mindenki a maga módján, a maga frontján, a maga lehetőségeit kihasználva megteszi, amit tud, akkor a november 7-ei határidőig nemcsak bőven, sokkal­sokkal több mint egymillió érvényes aláírás áll majd rendelkezésre, de azt is teljesíteni tudjuk, hogy hét (sic!) európai uniós országban meglegyen a szükséges kvóta, a szükséges aláírásszám, és így az Európai Bizottságnak kötelező jelleggel kelljen ezzel a nagyon fontos üggyel foglalkozni, és kötelezően kelljen egy olyan jogalkotást elindítani, amely az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak szélesebb biztosítását és a nemzeti régiók fejlesztésének anyagi lehetőségeit is megteremti. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Csöbör Katalin képviselő asszony, Fidesz-képviselőcsoport: „Mikor egy nép azt mondta elég volt” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Minden évvel, amellyel távolodunk 1956-tól, egyre kevesebben vannak azok, akik részesei vagy tanúi voltak ezeknek a dicsőséges napoknak. 1990 óta nemzeti ünnepként emlékezünk meg október 23-áról, azonban nem hagyhatjuk, hogy egy egyszerű koszorúzási ünneppé váljon, hiszen máig aktuális üzenetet küld a magyarságnak. ’56, ahogyan röviden emlegetni szoktuk, a múlt századi magyar történelem legkiemelkedőbb és egyben világtörténelmi hatású eseménye volt. Érdemes visszaidézni, hogy mi vezetett el ’56 októberéhez. 1948 és ’56 között több mint 40 ezer embert börtönöztek be, és 500 embert végeztek ki politikai okokból. 25-30 ezer embert internáltak, azaz vittek lágerba, vagy telepítettek ki, vagy földönfutóvá tettek, ahogy Gyurcsány Ferenc fenyegette meg Vidnyánszkyt és az összes többi jobboldali magyart. Az elnyomás, a terror, a bírósági perek és az ítéletek összesen több mint egymillió embert személyesen érintettek, és ez a tízmilliós Magyarországon. Ez volt a kommunista diktatúra, ami miatt a magyarok ’56-ban puszta kézzel mentek neki a szovjet tankoknak. Márai Sándor megrendítő erejű versében írja: „Miért, hogy meghasadt az égbolt, /Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” A szabadságharc leverése után (Zaj. - Az elnök csenget.) új formában és új vezetéssel folytatódott a diktatúra. Szokás a Kádár-korszakot puha diktatúrának nevezni, de ez teljes félreértés, pontosabban, a köztünk élő posztkommunisták mesterkedése. Haynau a háromszor akkora Magyarországon 1848-49-ben 120 kivégzést rendelt el. Kádár, Biszku Béla és Apró Antal 1956 után 250-450 közötti halálos ítéletet hozattak, a megtorlás összes elítélt áldozata pedig közel 24 ezer fő volt. Az ’56 utáni Kádár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom