Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 12. hétfő - 155. szám - Farkas Gergely (független) - a családokért felelős tárca nélküli miniszternek - „Mit tanácsol nekik, Miniszter Asszony?” címmel - ELNÖK:
516 összefogva sok eredményt értünk el a családok érdekében, de van még teendőnk bőven, ebben is kérjük az önök segítségét továbbra is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Szászfalvi László képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon! SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Ebből is kiderült az, hogy az a családtámogatási rendszer, amelyet 2010 óta létrehoztunk, illetve újraépítettünk, kiszélesítettünk, szinte egyedülálló a világon, mindenképpen egyedülálló Európában. Olyan széles eszköztárral rendelkezik már most ez a családtámogatási rendszer, ami, azt gondolom, radikális mértékben változtatta meg a magyar államnak, illetve a magyar kormánynak a hozzáállását a családokhoz, ezzel is elősegítve azt, hogy akik szeretnének gyermeket vállalni, azokat a családokat segítsük és támogassuk abban, hogy ez ne legyen gazdasági vagy pénzügyi kérdés számukra. A KDNP a családoknak a pártja, ezért számunkra rendkívüli jelentősége van ennek a családtámogatási rendszernek, ezért is támogattuk eddig a kormányzatnak ezeket az erőfeszítéseit, és továbbra is természetesen támogatni fogjuk, hogy ez a családtámogatási rendszer minél stabilabb és minél szélesebb körű legyen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Zsigó Róbert államtitkár urat is. Parancsoljon! ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Valóban, ahogy ön is mondta, Európában is példaértékű - és ezt nem mi mondjuk, hanem az európai partnereink - az a családtámogatási rendszer, amelyet bevezettünk 2010 óta. A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni és gyermeket nevelni. 2010 óta két és félszeresére emeltük a családok támogatására fordított összeget, új otthonteremtési programmal segítjük a családok otthonhoz jutását, családvédelmi akciótervet indítottunk, és minden intézkedést megpróbálunk megtenni azért, hogy a családok életszínvonala megmaradjon, vagy ha lehetséges, akkor megemelkedjen a járványidőszakban, a járványidőszak okozta válságban is. Köszönjük szépen ebben a segítségüket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) Farkas Gergely (független) - a családokért felelős tárca nélküli miniszternek - „Mit tanácsol nekik, Miniszter Asszony?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely független képviselő úr azonnali kérdést kíván feltenni a családokért felelős tárca nélküli miniszter asszonynak: „Mit tanácsol nekik, Miniszter Asszony?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! A miniszter asszony távolléte miatt válaszadásra Zsigó Róbert államtitkár urat jogosította fel. Tisztelettel felhívom a figyelmét arra, hogy az elfogadott házszabálytól való eltérés értelmében amennyiben netalán nem fogadná el a válaszadó személyét, akkor az azonnali kérdést a független képviselők esetében visszavontnak kell tekinteni. A múltkor pont emiatt volt egy probléma, ami miatt most így elnézést is kérek öntől. Farkas Gergely képviselő urat illeti meg a szó. Parancsoljon!