Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 12. hétfő - 155. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:

485 Nos, az osztrák gyakorlat teljesen egyértelmű és világos, pontosan tudják, mennyire veszélyes az, ha a tényleges fertőzöttek rejtve maradnak, ezért azt mondták, hogy azonnal megemelik a tesztelések számát abban a pillanatban, ahogy a fertőzöttek aránya a teszteken belül eléri vagy meghaladja az 5 százalékot. Magyarországon ez a szám 10 százalék környékén van, csak megjegyzem. Ennek megfelelően az osztrák gyakorlattal el is érték azt, hogy az esetek nagy részét ki tudják mutatni, világosan kiderül, hogy ki a fertőzött. Nem kell bezárni egy egész országot, hiszen ha tudjuk, hogy kik a fertőző személyek, és ők magukról is tudják - hiszen ne feledjük el, hogy vannak, akik tünetmentesen vészelik át szerencsés módon a kórt, de ettől még másoknak továbbadhatják -, nos, egy szó, mint száz: világos, hogy azokat az embereket kell elkülöníteni a társadalomtól, akik megfertőződtek, nem pedig az egész országot bezárni abban a reményben, hogy akkor a fertőzöttek is majd otthon maradnak. Így el lehet kerülni a találkozásokat és a további fertőzéseket. Örülnénk tehát, ha itt szintén az osztrák példát követnénk, de úgy látszik, a kormány, hogyha valamelyik ország gyakorlatát nem tudja követni, akkor rögtön keres magának egy másik országot, amelynek a mutatóihoz képest jók a magyar adatok. És persze, hogyha azt nézzük, hogy ezer főre vetítve hányan halnak meg tragikus módon a koronavírus-járvány következtében, akkor a magyar adatok változatlanul jók. Viszont ha az ezer főre vetített fertőzések számát tekintjük, akkor már látjuk, hogy korántsem lehet hátradőlni elégedetten, hiszen minden szakember, még a kormány szakemberei is megerősítik azt, hogy Magyarországon egyre inkább rejtve maradnak azok, akik megfertőződnek ezzel a kórral, de vagy enyhe tüneteik vannak, amik hasonlóak az influenzához, vagy - urambocsá! - egyáltalán nincsenek tüneteik. Ugyanakkor a kormány, a másik végét tekintve ennek a folyamatnak, úgy néz ki, hogy valami brutális járványra készül, hogyha megnézik, hogy mennyi lélegeztetőgépet vásárolt be; azt hihetnénk, hogy valami kuponnapok keretében kihasználta a kedvező árat, és azért vásárolt ilyen gigantikus mennyiségben, hiszen ne feledjük el, hogy jelenleg kevesebb mint kétszázan vannak lélegeztetőgépen, hála istennek, ehhez képest a raktárakban ezerszámra, tízezer számra vannak kihasználható lélegeztetőgépek, de nem kuponnapok keretében vásároltuk meg ezeket, hanem Európában a legmagasabb árért. Úgy látszik, minél drágább valami, annál inkább kelendő a kormány számára. És végezetül itt van egy legfrissebb adat. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő hozta nyilvánosságra azt a dokumentumot, amiből kiderül többek között, ez az egyik legmeglepőbb, hogy a kormány Brüsszeltől várja annak kifizetését utólag, hogy egyszeri 500 ezer forintban részesítette az egészségügyben dolgozókat. Azzal szeretném befejezni hozzászólásomat, hogy bár múlt héten megszavaztuk az orvosok béremelését, pontosan tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozók béremelésére általában szükség van, hiszen az egészségügy egy rendszer, az orvostól a takarítónőig mindenkinek a helyén kell lennie, kellően megfizetve ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a járvánnyal. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Orbán Balázs államtitkár úr, miniszterhelyettes kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, miniszterhelyettes úr. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tekintettel arra, hogy a napirend előtti felszólalások során az országos jelentőségű kérdéseket tárgyaljuk meg, engedje meg, hogy mielőtt válaszolnék az ön által feltett kérdésekre, a tegnapi időközi választás eredményével kapcsolatban mondjak pár szót. Tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében időközi választást tartottak. Magyarország Kormánya nevében szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki élt választójogával, elment és leadta szavazatát, illetőleg szeretném megköszönni a választási szerveknek a rendkívül professzionális lebonyolítást is. Ha megengedik, pár szót az eredményről. Ritka a politikában, amikor egyértelműen látszik, hogy néha bizony a jó és a rossz jelölt küzdelmének lehetünk tanúi. A tegnapi szerencsi időközi választás egy ilyen választás volt, és ráadásul a jó győzött, úgyhogy engedjék meg, hogy e helyütt is gratuláljak Koncz Zsófiának. (Taps a kormánypártok padsoraiból. - Z. Kárpát Dániel: Győzött a krumpli és a...)

Next

/
Oldalképek
Tartalom