Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 6. kedd - 154. szám - Napirend utáni felszólalások: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

477 (19.50) És hogy egyetlen eljárásjogi ügyben, ebben a bírósági perben Magyarország, hogy úgy mondjam, a véleményével alulmaradt, az is csak annyit jelent, hogy egyébként a korábban pont a rendeletalkotási joggal megerősített Magyar Energia Hivatalnak a helyzete változik. Tulajdonképpen korábban azt gondoltuk, hogy az a lehetőség, hogy az Alkotmánybíróság megfelelő fellebbezési formát jelenthet az érintettek számára a hivatal rendeletalkotásával kapcsolatban, egy megfelelő, elégséges fellebbezési lehetőség, de a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez nem elégséges ahhoz, hogy ezen a területen az európai szabályokat biztosítani tudjuk teljes mértékben. Úgyhogy végül is ezt az eljárásjogi ügyet korrigáljuk most ebben a javaslatban. Úgyhogy mindezeket hozzátéve, továbbra is fenntartjuk azt, hogy az Európai Bizottsággal folytatott, egyébként a rezsipolitikáról folyó vitát Magyarország megnyerte. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Képviselőtársaim! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólalások: Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga-Damm Andrea független képviselő: „Ők tudtak élni a lehetőséggel, mi nem” címmel. Megadom a szót öt percben. DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaink! 2020. október 3-án volt a 30. évfordulója Németország immár második újraegyesítésének. 1871. január 8-án volt az első német egység, amely egy óriási birodalmat hozott létre Európában, és amely birodalom végső szétesése a második világháborúhoz köthető szerepvállalásból ered. A második világháború után Németország nyugati fele, amely Német Szövetségi Köztársaság néven alakult, az amerikai Marshall-segélyből, amely gyakorlatilag egy kölcsön volt, a háború után újjáépítették az országot. Ugyanilyen értékű Marshall-segélyt kapott Magyarország 2004 és 2019 között az Európai Uniótól, amivel nemhogy újjáépítették vagy komolyan fejlesztették volna az országot, hanem a pénz nagy része oligarchateremtő eszközzé silányult, és minimális értéknövekedést okozott mind a gazdaságban, mind a nemzet vagyonában. Amikor 1990. október 3-a előtt megkezdődtek az újraegyesítés tárgyalásai, Franciaország és Nagy-Britannia, mint a legerősebb európai hatalmak, rendkívüli módon ellenezték a német egyesítést, tekintettel arra, hogy még mindig az az érzület vezérelte őket, amelyet a németországi 1871-es egyesítéstől a második világháborúig játszott szerepe mutatott ennek a birodalomnak. De nem jött be a számításuk, mert szerencsére az egységes Németország az európai béke záloga lett. A kelet-európai határnyitás volt a leggyorsabb mozgatórugója Németország egyesítésének. Akkor a kelet-európai országok az NDK-polgárok találkozóhelye volt, és aztán a Német Szövetségi Köztársaságba vándorlásuk egy olyan történelmi pillanat volt, amelyet meg kellett volna az akkori első szabadon választott parlament után alakult kormánynak ragadnia, és mindazokat a rendkívüli hátrányokat, amelyeket az első és második világháború után hazánk elszenvedett, és úgy kiáltottak ki minket bűnös nemzetnek, hogy soha nem robbantottunk ki háborút, és soha nem voltunk bűnösek - no, ezt a történelmi pillanatot Németország újraegyesítése után meg kellett volna ragadni. De a magyar kormánynak ezt sem sikerült megragadni, mert alapvetően a kormányzat a gimnáziumi tanítványokból és a volt iskolatársakból állt, és nem azokból a nagy tudású, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő emberekből, akik tudták volna Németország segítségével azokat az ártalmakat enyhíteni, amelyeket elszenvedtünk az első és a második világháború után, és a szocialista rendszerben pedig tovább szenvedtük. Németország egyesítése óta is nem azt ígéri a népnek, a polgárainak, hogy majd ezután majd egyszer jobb lesz, mint a magyar kormány szokta, hanem minden pillanatukban a közjót szolgálják, és

Next

/
Oldalképek
Tartalom