Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. december 15. kedd - 176. szám - Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): - ELNÖK: - DR. GYÖRGY ISTVÁN, a Miniszterelnökség államtitkára:

2966 A Központi Statisztikai Hivatal vitathatatlan szereppel bír a tekintetben is, hogy a döntéshozók megfelelő és hiteles forrásból gyűjtött, naprakész és fontos adatok alapján tudjanak tájékozódni. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a KSH a lehető leghatékonyabb módon, a személyes kontaktus kikerülésével is tudja felvenni a kapcsolatot az adatszolgáltatókkal például a járványhelyzet ideje alatt. Ily módon az előfizetői állomások számait és az előfizetők személyes adatait a KSH a jövőben meg fogja kapni a postai út, a személyes, valamint a kérdezőbiztos általi felkeresés helyett személyre szabottan, hogy az adatszolgáltatóknak kijelölt személyt telefonon megkeresve legyen mód a kapcsolatfelvételre a jövőben. A tervezet szövegét végigolvasva láthatjuk, hogy számos könnyítés áll rendelkezésre a vállalkozók számára, például hogy az egyéni vállalkozóknak lehetősége nyílik az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének NAV-nál történő bejelentésével egyidejűleg kezdeményezni a kamarai nyilvántartásba-vételi kérelmet is. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat legfőbb célja a bürokráciacsökkentés, valamint az adminisztratív ügyek intézésének megkönnyítése, azok gyorsabbá és hatékonyabbá tétele, mely egyértelműen a magyar állampolgárok örömére fog szolgálni. Mindezeket figyelembe véve a törvényjavaslat támogatandó. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztő képviseletében György István államtitkár urat, hogy kíván-e most felszólalni. (Jelzésre: ) Nem. Akkor tájékoztatom az államtitkár urat, hogy a zárszóra 15 perces időkeret áll majd az ön rendelkezésére. Arról is tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kijelölt Igazságügyi bizottság előadót nem állított. Most a képviselői felszólalások következnek a napirendi pontnak megfelelő időkeretekben, amelyek a hirdetőtáblán fenn vannak és valamennyiünk számára nyomon követhetők. A vita során kettőperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót az MSZP képviselőcsoportjából Mesterházy Attila képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-frakció és jómagam is minden olyan kezdeményezést, ami adminisztrációcsökkentés vagy ami könnyebbé teszi az állampolgárok vagy akár a vállalatok, főleg a kis- és középvállalatok életét, támogatunk. Ebben a törvényjavaslatban számos ilyen kezdeményezés van, ami - ahogy Héjj képviselőtársam is elmondta - alkalmas ezen célok megvalósítására, mégis van egy-két olyan apróbb észrevétel, ami aggályos a mi megítélésünk szerint, éppen ezért az MSZP-frakció egyelőre a tartózkodás mellett döntött. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem a képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki még a vitában felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Most megadom a zárszóra a lehetőséget György István államtitkár úrnak. Parancsoljon, öné a szó. DR. GYÖRGY ISTVÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jegyzőkönyvi hűség kedvéért: a törvényjavaslat általános vitáját a tisztelt Ház 2020. november 20-án tartotta. Ezt követően az Igazságügyi bizottság november 24-én és - ahogy elhangzott - a Törvényalkotási bizottság pedig december 3-án tűzte napirendjére a törvényjavaslatot. A Törvényalkotási bizottság által benyújtott összegző módosító javaslat elhagyta a lakástörvényből azt a felhatalmazó rendelkezést, amely a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földnek nem minősülő ingatlanokra vonatkozóan a külföldi jogi vagy természetes személy tulajdonszerzésével kapcsolatos díj jogszabályi tartalmára vonatkozó előírásokat és ezek rendjét határozta volna meg. Ellenben meghatározta, hogy az egészségbiztosítási ellátásokkal összefüggő közigazgatási pert a foglalkoztató

Next

/
Oldalképek
Tartalom