Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. december 15. kedd - 176. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:

2899 vezetett, hogy az Európai Unió az elmúlt évtizedekben - a kétezres évek előtt legalábbis biztosan - sikeres tudott lenni. Ennek az európai uniós együttműködésnek a célja ugyanis a nemzetállamok segítése volt. Az európai uniós intézményrendszer azt a célt szolgálta, hogy segítsen a nemzetállamoknak, de az európai együttműködés középpontjában a nemzetállamok álltak. Éppen ezért semmilyen olyan európai döntés nem születhetett meg, amely ellentétes egy vagy több tagállam nemzeti érdekével. Ezt szimbolizálja a vétó, és ebben az értelmezésben a vétó nemcsak egy olyan jog, amit az európai jog biztosít a tagállamok számára, hanem szimbóluma annak, hogy nem születhet olyan európai döntés, amely ellentétes egy vagy több nemzetállam akaratával. Most az a helyzet, hogy ennek azért van nagy jelentősége, mert azt láthatjuk, hogy ezzel a zsarolási eszközzel, amit a bevándorláspártiak be akartak szuszakolni az európai együttműködés rendszerébe, ezt a jól működő szisztémát változtatta volna meg. Mindennek azért van jelentősége, mert bár most voltak vitáink, és ez most lezárult az európai csúccsal, de számos csata áll még előttünk, hiszen itt van a bevándorlás kérdése, amelyben látható, hogy továbbra is nagyon távoliak az álláspontok. Vagyunk mi, akik ellenezzük a bevándorlást, azt gondoljuk, hogy Európának a keresztény kultúrát, amelyre egyébként az európai életmód alapszik, meg kell védeni, és vannak a bevándorláspártiak, akiket Soros György támogat, ők pedig azt állítják, hogy a nemzetállami létet meg kell haladni, és multikulturális bevándorlókontinenst kell csinálni Európából. Tehát ez a véleménykülönbség és ez a küzdelem továbbra is itt áll előttünk, és ebben egy nagyon fontos eszközt csavartunk ki a bevándorláspártiak kezéből akkor, amikor ezt a zsarolási eszközt nem engedtük az európai jog részévé tenni. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a baloldali aknamunka, amit egyébként a magyar baloldali képviselők - Dobrev Klárától Donáth Annáig - végeztek az elmúlt hetekben, kudarcot vallott. Megtámadták a saját hazájukat, semmibe vették a magyar nemzeti érdeket, és ennek ellenére kudarcot vallottak, hiába próbálják ezt sikerként beállítani, és egyébként ezt még a gazdájuk és a saját baloldali szellemi holdudvaruk is így látja, Róna Pétertől Soros Györgyön át egészen Vásárhelyi Máriáig. De még egyszer: ezt a csatát Magyarország megnyerte, Magyarország győzött, de ez csak egy csata, a háború folytatódik, ugyanis azt látjuk, hogy az egész európai vita középpontjában a bevándorlás áll. Itt van egy migrációs akcióterv, amit a Bizottság már le is tett az asztalra, abban újra nyilvánvalóvá tették a bevándorláspártiak, hogy mit is szeretnének valójában: 34 millió bevándorlónak minden jogot megadni, a lakhatást biztosítani, és szavazati jogot adni nekik. Itt eljött az ideje, hogy a baloldal végre világosan állást foglaljon ebben a kérdésben, támogatja ezt, vagy nem. Mi egészen biztosan ez ellen küzdeni fogunk. Mi azt gondoljuk, hogy meg kell védeni az európai kultúrát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Hollik István képviselő úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Orbán Balázs államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a múlt héten magyar és európai sikerrel zárult az Európai Tanács ülése, amelyen egyhangú megállapodás született a következő időszakra vonatkozó uniós költségvetésről és a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival összefüggő helyreállítási mechanizmusról. Ez egy nagy siker, mondom még egyszer, hangsúlyozom, Európának és Magyarországnak, amivel egy több hónapig tartó politikai viszálykodást sikerült lezárni. Ha a történetet talán nem is a kezdetektől, de egy fontos kezdőponttól próbáljuk rekonstruálni, akkor azt látjuk, hogy a nyári hónapokban, az Európai Tanács egy korábbi ülésén már megszületett ez a megállapodás, egy olyan megállapodás, amely mind a helyreállítási alapról, mind pedig a következő időszak költségvetéséről elfogadható volt valamennyi uniós tagállam számára, majd az Európai Unió szabályai szerint az Európai Parlamentnek ezt a megállapodást jóvá kellett volna hagynia. De az Európai Parlament bevándorláspárti, baloldali, liberális, progresszív többsége úgy döntött, hogy számára sokkal fontosabb a politikai ideológia, sokkal fontosabb a politikai ideológiai szempontból másképpen gondolkodó tagállamok megleckéztetése, mint az, hogy a koronavírus miatt bajba jutott déli országokon közösen segíteni tudjunk. Ezért aztán egy olyan megoldást javasolt, amelyben az egyébként a tagállamok számára az alapszerződések szerint járó költségvetési támogatásokat politikai

Next

/
Oldalképek
Tartalom