Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. december 1. kedd - 173. szám - Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BANA TIBOR (független):
2620 És tudják, én egyre inkább azt érzem így az egész fideszes mozgást látva, hogy önök a rendszerváltáskor sem igazán akartak rendszert váltani, csak egyszerűen nem volt türelmük kivárni, amíg fiatal KISZ-esként, nem tudom, átvehetik a hatalmat a régiektől. Megcsinálták tehát az új állampárti tervgazdálkodási rendszert saját maguknak. Egy kicsit olyanok önök, mint akik ellen küzdeni próbáltak, és én azt látom, hogy 2020-ban nem ilyen jellegű törvényekről kellene itt beszélnünk. És nagyon szeretném, ha a „zöld” szóval meg egyáltalán a zöldszemlélettel nem élnének vissza, mert még egyszer mondom, az elmúlt tíz évben önök milliószor bebizonyították, hogy önök nem Magyarországnak akarnak jót, és önök nem zöld-Magyarországot akarnak, hanem leginkább korrupciót, és a saját zsebükre akarnak dolgozni. Ez számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan, úgy, ahogy ez a javaslat is. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalók második köre következik. Megadom a szót Bana Tibor képviselő úrnak, független képviselő. Parancsoljon! BANA TIBOR (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem találok szavakat. Egészen elképesztő, egészen elképesztő azt hallani, tisztelt képviselőtársaim, hogy kormánypárti oldalról próbálják teljesen más irányba elvinni az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és igyekeznek kizárólag az egyébként valóban meglévő pozitívumokról beszélni, hogy ezzel elfedjék azt, hogy miről is szól ez az előttünk fekvő indítvány. Hiszen azt el kell ismerni, tisztelt Országgyűlés, hogy a súlyosabb szankciórendszer kialakítása, az illegális hulladéklerakás felszámolásának irányába történő lépések, vagy éppen a környezetvédelmi szempontok erősítése, ezek támogatható célok, és magam is igyekszem e tekintetben jó példával elöl járni. És azt gondolom, hogy ezekről a kérdésekről is érdemes érdemi vitát folytatnunk parlamenti szinten itt a plenáris ülésen. De nem erről van szó, tisztelt képviselőtársaim, hanem arról, hogy múlt kedd éjjel - megszokhattuk már ezt az éjszakai benyújtást önöktől - Semjén Zsolt és Palkovics László beterjesztette ezt a javaslatot, azt a javaslatot, amellyel kapcsolatban a korábbiakban azért már hallhattunk információkat, és én is igyekeztem utánajárni annak, hogy mire is készülnek. Látható az, hogy a hulladékszállítás és -gazdálkodás állami feladattá alakításával arra készülnek önök, kormánypárti képviselőtársaim, hogy koncessziós eljárásban magánvállalkozásoknak juttassák ezt a tevékenységet, hasonlóan a trafikmutyihoz. (17.00) Ezt is mindannyian tapasztalhattuk szerte az országban, így Vas megyében is ez volt a helyzet, amit különösen aggályosnak tartottam már akkor is, és elképesztő volt az is, ahogyan ezt megpróbálták szintén valami szép köntösbe csomagolni. Ugyanezt láthatjuk most is. Amikor Kopcsándi József szombathelyi önkormányzati képviselővel egyeztettem az ügyben, miután megkért arra, hogy járjak utána annak, még jó néhány hónappal ezelőtt, hogy mire is készül itt a kormány, akkor írásbeli kérdéseket nyújtottam be önökhöz. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, persze nem lepődtem meg, hiszen az esetek elsöprő többségében ez a helyzet, hogy nem adtak érdemi választ azokra a felvetésekre, amiket megfogalmaztam, hogy mire is készülnek. Hiszen én már akkor megírtam azt, amit a sajtóban nagyon sokan pedzegettek, hogy itt bizony ez a koncepciós eljárás a trafikmutyihoz hasonló irányba fog majd hatni. Azt gondolom, hogy az a feladatelvonás, ami érinteni fogja az önkormányzatokat, az a vagyonvesztés, ami ugyancsak rendkívül hátrányosan érinti az egyébként is rossz helyzetben lévő helyhatóságokat, és most a koronavírus-járvány időszakában pedig ez különösen igaz, ezzel összefüggésben is számtalan konkrét indítványt nyújtottam be Vas megyei országgyűlési képviselőként, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnökeként, és helyi szinten is igyekeztünk megtenni a konkrét javaslatokat és jelzéseket... - akkor azt láthatjuk, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy további lépéseket tesznek ebbe az irányba. Ez szégyenteljes! Szégyenteljes, hiszen félő, hogy a szolgáltatás színvonala is esni fog, erre számtalan példát láthattunk már a mögöttünk hagyott időszakban. Ellenzéki képviselőtársaim igyekeztek rávilágítani arra, hogy