Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. december 1. kedd - 173. szám - Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - CSÁRDI ANTAL (LMP): - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

2579 Demokratikus Koalíció. Érdekes kérdés, hogy akkor mit jelent önöknek a jogállam egyébként, ha az Európai Bíróság ítéletét nem kell végrehajtani. Az elektronikus jegyrendszerekhez kapcsolódó fővárosi fejlesztésnek pedig nincs igazából köze ehhez a dologhoz, hiszen a mobilfizetés továbbra is meg fog tudni valósulni az ottani fejlesztésekkel együttműködve. Csárdi képviselő úr szintén fölvetette, hogy nem kellene ezt az egészet elfogadni, és nem kellene támogatni. Szeretném erre fölhívni a figyelmet, hogy átalányösszegű bírság jár ez esetben, 1 millió euró, illetve napi kényszerítő bírság, ami 1200 és 76 ezer euró között lehet naponta. Én tisztelettel kérem, hogy ne akarják azt Magyarországnak, hogy ezt a bírságot be kelljen fizetnie, és ne küzdjenek egy európai bírósági ítélet végrehajtása ellen. Szeretném képviselő úrnak is jelezni, hogy a kormányrendelet készen van, az Európai Bizottság látta. A jutalékok kapcsán pedig várhatóan csökkenés lesz, és valóban európai szintű verseny lesz a koncesszori feladatokért, de hát ez ennek a versenynek a sajátossága. A fővárosi parkolás kapcsán pedig, hogyha egységes parkolás lesz, legyen, nagyon drukkolok, és nem pedig kerületenként, akkor ez az informatikai rendszer és elszámolási rendszer, amit létrehozunk, ezt is ki fogja tudni szolgálni, tehát semmifajta hátrány nem éri egyébként a fővárosi gondolkodást. Keresztes képviselő úr, nem tudom, hogy föl tudok-e állni az Országgyűlésben úgy, hogy ne kelljen a BuBe kapcsán válaszolnom, hogyha egy teremben tartózkodunk. Engedje meg, hogy - a legutóbbi, az előző törvényjavaslat vitáján is hoztam érveket - most csak egyet mondjak, hogy ne támadjon egy olyan vasúti beruházást, amely a felére, harmadára csökkenti a vajdasági testvéreinkhez való eljutás időtartamát, mert méltatlan önhöz, aki egyébként elkötelezett a határon túli magyarok ügye iránt. (13.30) Szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy az önkormányzatok számára indifferens, hogy a jelenlegi rendszer megy tovább, vagy pedig ez, amiről most beszélünk, a koncessziós rendszer, mert számukra ennek igazából nincs semmifajta jelentősége. A helyi közösségi közlekedés kapcsán pedig engedje meg, hogy egyetlenegy dologra hívjam fel a figyelmét. Épp a tegnapi nap során írtunk ki egy zöldbuszprogramot sok milliárd forintos értékben, amit a helyi közösségi közlekedés támogatására lehet fordítani. Bízom benne, hogy sok pályázat fog érkezni, és sok jó projektet fogunk tudni támogatni, hogy a helyi közösségi közlekedésben is megjelenhessenek az elektromos buszok. Vannak erre egyébként jó gyakorlatok, ezt képviselő úr is pontosan tudja, kormányzati támogatásból például Pécsett kiváló buszok működnek. A képviselő úr jól ismeri a pécsi helyzetet. Nekem volt szerencsém átadni a buszokat a város vezetésének, kormányzati támogatásból megújult ott a flotta. Szerintem ilyen fejlesztésekre van még szükség. Mi ezeket a fejlesztéseket elősegítjük, csak az a kérésem, hogy ne támadja ezeket a zöldítési programokat, a zöldbuszprogramot és a helyi közlekedés támogatását. Molnár képviselő úr versenyképességi kérdéseket vetett fel. Annyit szeretnék jelezni, hogy az ön által említett európai uniós források esetében sokkal többet költünk versenyképesség-növelésre, a gazdaságtámogatásra, mint amit a szocialisták időszaka alatt. Ott 16 százalékot költöttek erre, nálunk ez 60 százalék volt eddig, és a következő ciklusban pedig tovább fogjuk emelni. Szó volt itt még sok minden másról, ami nem is a törvényjavaslathoz kapcsolódik. Azt hiszem, hogy talán nem a mostani törvényjavaslat vitája a legalkalmasabb arra, hogy megint csak megvitassuk a BuBe-hitel és a lejáró devizakötvények megújítása kapcsán az állami kötvénykibocsátást. Erről reggel, napirend előtt már volt politikai vita az Országgyűlésben, nekem volt szerencsém erre a kérdésre válaszolni. Amennyiben további kérdések vannak, igyekszem megismételni azokat, amiket reggel elmondtam. Egyébként pedig Z. Kárpát képviselő úr is pontosan tudja, hogy az eladósodottság elsősorban GDP-arányosan számít, nem pedig nominálisan. Azt hiszem, ezt neki is megtanították az egyetemen. Ha nem, akkor igény lenne rá. Csárdi képviselő úr pedig fogadást ajánlott. Az a javaslatom, hogy ne rögzítsük jegyzőkönyvbe, de állok elébe. Köszönöm megtisztelő figyelmét. Tisztelettel arra kérem az Országgyűlést, hogy a -

Next

/
Oldalképek
Tartalom