Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. december 1. kedd - 173. szám - Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - CSÁRDI ANTAL (LMP): - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

2577 És nem mi, hanem az Európai Unió, az Európai Bíróság az Európai Bizottság kezdeményezésére mondta ki azt, hogy ez a rendszer így a továbbiakban nem fenntartható. Képviselő Úr! Ha ön az Európai Bíróság ítéletét nem tartja európai megoldásnak, akkor ott valami súlyos probléma van. Egyébként meg mi szívesen fenntartottuk volna ezt a jelenlegi rendszert, az Európai Bíróság ítéletét azonban mi elfogadjuk. Én értem, hogy ez önökre nem minden esetben igaz, bár akkor a szélsőségesen Európa-párti, délelőtti napirend előtti felszólalását a képviselőtársának már nehezebben tudom hova tenni. (Z. Kárpát Dániel: Majd megbeszéljük...) A kényelmi díjnak a kérdése. Tisztelt Képviselő Úr! Az a helyzet, hogy eddig zajlott egy kötelezettségszegési eljárás, illetve egy európai bírósági folyamat. Ebben a folyamatban nem illik hozzányúlni egyébként a törvény szövegéhez. Meg akartuk várni ennek a végét, záruljanak le ezek a folyamatok, és ezt követően, valóban, ezt a bosszantó költséget, ezt a bosszantó díjat ki lehet vezetni, tehát a kényelmi díj eltörlését fontosnak tartjuk, és most ezt is javasoljuk. Nekem az a kérésem, hogy ne szavazzanak a kényelmi díj eltörlése ellen. Amikor önök nem támogatják ezt a törvényjavaslatot, akkor nemcsak az Európai Bíróság ítéletét nem akarják végrehajtani, hanem a kényelmi díjat továbbra is fizettetni akarják a magyar emberekkel és a magyar vállalkozásokkal. (Csárdi Antal: Jaj!) Engedjék meg, hogy arra is felhívjam a figyelmet, hogy Z. Kárpát képviselő úr szintén a háromóránkénti újraindítás lehetőségéről is beszélt. Ez valóban egy bosszantó dolog tud lenni, de képviselő úr, ez nem a központosított rendszernek a kérdése, ez nem ennek a törvénynek a kérdése. A parkolás szabályozása önkormányzati hatáskör. Tehát legyen kedves, tisztelt képviselő úr, ha itt zavarja a fővárosi parkolási rendszer, akkor elmenni az ön által támogatott Karácsony Gergely főpolgármester úrhoz, megkeresni a balliberális szövetségeseit, úgyis jóban vannak, és akkor meg tudják beszélni azt, hogy egyébként ezt a rendszert érdemes-e átalakítani vagy nem érdemes átalakítani. Nem biztos, hogy osztatlan sikert fog elérni azzal, ha ön ezt javasolja, de ennek ellenére (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) nem mi tudjuk ezt a kérdést szabályozni. És azt hiszem, hogy akkor kapnánk önöktől komoly kritikát, ha megpróbálnánk az önkormányzat ilyen irányú szuverén döntési jogát egyébként törvénnyel vagy akár kormányrendelettel felülírni. Van rajtunk sapka, nincs rajtunk sapka, értem, ez a szituáció, de tisztelt képviselő úr, engedje meg, hogy amellett érveljek, hogy ezt önkormányzati hatáskörben érdemes tartani, ott ismerik e probléma megoldásának a kulcsát, és javaslom, hogy ott is próbálják ezt kezelni. (13.20) Fölmerült, hogy az Európai Bizottság ezt elfogadta-e. Tisztelt képviselő úr, tájékoztatom, hogy az Európai Bizottság a törvény szövegét és a kapcsolódó kormányrendeletek szövegét ismeri, és azt megfelelőnek tartja. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Az európai... Képviselő úr azt mondja mögöttem, hogy nem volt szabadságharc. Tévedés, képviselő úr! Én értem, hogy ha van rajtunk sapka, az is baj, meg ha nincs rajtunk sapka, az is baj. De arról van szó, képviselő úr, hogy mi végigcsináltunk egy kötelezettségszegési eljárást, végigcsináltunk egy európai bírósági eljárást, és az Európai Bíróság ítéletét, mint minden esetben, amikor nem értünk egyet, akkor is, az Európai Bíróság ítéletét magunkra nézve kötelezőnek tartjuk és végrehajtjuk. Képviselő úr, erről van szó. Az a kérésem, hogy fogadja azt el, hogy mi mindent megtettünk, végigmentünk a folyamaton, végig érveltünk a magyar érdek mellett, és egyébként egy olyan megoldást dolgoztunk ki, ami az Európai Bíróság ítéletének is megfelel. A P+R parkolók kérdése is előkerült. Ez szintén nem a törvényhez kapcsolódó kérdéskör, és önkormányzati feladat. Tehát továbbra is azt tudom képviselő úrnak jelezni, hogy ezt talán nem nekünk kell megdisputálnunk. Illetve az autópálya-matricák kapcsán is én is csak megerősíteném, amit Nacsa képviselő úr is elmondott. Ha nem adósították volna el lehetetlen konstrukciókkal, akkor sokkal szabadabban lehetne ezekről a kérdésekről gondolkodni. Tehát mégiscsak arról van szó, hogy itt olyan szerződések terheit nyögjük százmilliárdos nagyságrendben, amelyek fedezetét az autópálya-matricák értékesítése adja. Molnár képviselő úrnak jelezném, itt a centralizáció kérdése merült föl, hogy eddig is centrálisan működött a rendszer. Most annyi történik, hogy nem egy állami jogszabállyal kijelölt módon valósul ez meg, hanem egy koncessziós eljárás. Még egyszer mondom, nem magunktól változtatunk ezen a rendszeren, hanem egy bírósági ítélet következményeképpen. Viszont a centrális rendszer fenntartása indokolt, hiszen különben több szolgáltató egymással nem kooperáló rendszereket hozna létre. Ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom