Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 23. hétfő - 171. szám - Tordai Bence (Párbeszéd) - az emberi erőforrások miniszterének - „Mi folyik itt?” címmel - ELNÖK: - TORDAI BENCE (Párbeszéd):
2353 Azt gondolom, megérdemlik az emberek, hogy tisztán lássanak. Kérem, államtitkár úr, válaszoljon tisztességesen, hogy terveznek-e valamit ezzel összefüggésben. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Tállai András államtitkár urat is. Parancsoljon, államtitkár úr! TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak megismételni tudom magam. Tehát én nem tudok erről dönteni, és a jelenlévők sem. Ha van ilyen javaslat vagy lesz ilyen előterjesztés, azt a kormány fogja megtárgyalni. És nekem ne adjon olyan szavakat a számba, amiket nem mondtam. Viszont említett önkormányzatokat. Én is említek önnek egy önök által nagyon támogatott főpolgármestert és önkormányzatot, a fővárosit. A mai napon derült ki, hogy a főváros iparűzésiadóbevétele az első tíz hónapban már elérte az előző évi egész évi szintet, 99,2 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az a siránkozás, az a panaszáradat, a kormányt egy fejőstehénnek, egy adakozónak néző főpolgármesteri szemlélet megbukott. A fővárosnak van iparűzésiadó-bevétele, az már bizonyított, mert a főjegyző maga írta meg a kormányzati embernek azt, hogy igenis az adóbevétel befolyt, és a főváros tudna gazdálkodni, ha akarna. Ezt ajánlom az ön figyelmébe. (Taps a kormánypártok soraiban.) Tordai Bence (Párbeszéd) - az emberi erőforrások miniszterének - „Mi folyik itt?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tordai Bence képviselő úr, a Párbeszéd képviselője, az Országgyűlés jegyzője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Mi folyik itt?” címmel. Tisztelt Jegyző Úr! Miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jogosította fel. Most Tordai Bence képviselő urat, az Országgyűlés jegyzőjét illeti a szó. Parancsoljon! TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt héten jött ki az Európai Bizottság jelentése az uniós tagállamok oktatási rendszereiről, és egészen lesújtó képet festett a magyar oktatásról. Címszavakban: drasztikusan romló tanulói teljesítmények, növekvő lemorzsolódás, a minőségi oktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés, aggasztó tanárhiány, növekvő szegregáció. Ezek a legfontosabb megállapításai ennek a kutatásnak. A helyzet az, hogy önök tíz éve vannak kormányon, és ezek az eredmények tíz éve folyamatosan romlanak. Néhány számot hadd emeljek ki! (14.40) A 15 évesek között az alulteljesítők aránya most már a legtöbb területen meghaladja az egynegyedet. Ez azt jelenti, hogy négyből egy magyar fiatal gyakorlatilag funkcionális analfabétaként jön ki az iskolából; azt jelenti, hogy a munkaerőpiacon nem fogja tudni megállni a helyét, legfeljebb betanított munkát fog tudni vállalni majd, közmunkát, vagy még inkább munkanélküli lesz. Látjuk is már azoknak a fiataloknak az arányát a 16-18 évesek között, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak, megduplázódott az elmúlt években. Azt mutatja ez a jelentés, hogy a legnagyobb különbség az egyes iskolák között Magyarországon van teljesítményt illetően, a második legnagyobb különbség a jobb és rosszabb családi hátterű gyerekek között szintén Magyarországon van. A felsőfokú oktatásban csak a hátrányos helyzetűek 1,4 százalékos arányban képviseltetik magukat, és a szegregáció egyre súlyosabban érvényesül az egyházi iskoláknál.