Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 23. hétfő - 171. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - a belügyminiszternek - „Hány embernek kell még meghalnia?” címmel - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
2348 BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! November 9-én jelentette be Orbán Viktor, hogy tesztelni fogják a szociális és az oktatási intézményben dolgozókat és az egészségügyi intézményben dolgozókat. Majd múlt hét csütörtökön Gulyás Gergely miniszter úr bejelentette, hogy 191 ezer dolgozót fognak tesztelni ezen a héten, egy hét leforgása alatt, majd pénteken az egyik államtitkár már 370 ezer dolgozóról beszélt. Ma pedig Orbán Viktor bejelentette, hogy 191 ezer, oktatási intézményben dolgozót tesztelnek, meg 47 ezer, szociális szférában dolgozónak készítik el a tesztjét. Már hónapok óta mondjuk, hogy az egyik legjobb megoldás az lenne, ha folyamatosan tesztelnék azokat a dolgozókat, akik a frontvonalban vannak. Nem értem most már tényleg, hogy hány embert fognak letesztelni, de nem ez a legérdekesebb. Egész nyáron készülhettek volna arra, hogy előbb-utóbb ezt a lépést, bármennyire tiltakoznak, meg kell tenniük. Nem készültek fel. Majd a múlt héten kiderült, hogy még múlt héten kezdik el összeírni az önkormányzatoknál, hogy hány intézmény, hány szakember kell hozzá, és véglegesen hány embert akarnak letesztelni. Nem értem, hogy nem tudják, hogy amúgy hányan dolgoznak óvodában, bölcsődében, iskolában és a szociális ellátórendszerben, és hány ember kell ahhoz, hogy ezt a tesztelést egy hét alatt lebonyolítsák. Majd eljutottak pénteken odáig, hogy már volt olyan önkormányzat, akitől segítséget kértek, azoktól az önkormányzatoktól, akiket önök egy éve folyamatosan büntetnek. Nem volt elég, a hétvégére eljutottunk odáig, hogy ha valamelyik háziorvos nem akart tesztelni úgy, hogy az eljárásrendben - önök készítették az egészségügyi eljárásrendet - a háziorvosokat védjük a tesztelésektől - mert ha a háziorvosok kimennek tesztelni, nagy eséllyel el is kaphatják a vírust, és akkor ki lesz, aki ellátja a lakosságot -, ehhez képest önök már a kormányhivatalon keresztül... Voltak, akik fenyegetőztek, hogy ha a háziorvosok nem tesztelnek, akkor milyen ejnye-bejnye lesz ebben az országban. (14.20) Egyrészt, államtitkár úr, hány embert tesztelnek ténylegesen akkor Magyarországon? És tényleg elég lesz-e az a 2000 fő meg azok a szociális dolgozók, akik ezeket a teszteket végrehajtják, hogy egy hét alatt ezt a tesztelést le tudják bonyolítani? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mint említettem, Kontrát Károly államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Magyarország minden erejével a magyar emberek egészségéért küzd, Magyarország minden erejével ma azért küzd, hogy azok a honfitársaink, akiket megfertőz a koronavírus-járvány, megkapják a szükséges egészségügyi ellátást. Magyarországon az egészségügyet felkészítettük, a kórházak állják a sarat, de a teljesítőképességüket védeni kell. Európában a németek és az osztrákok után mi, magyarok rendelkezünk a legnagyobb kórháziágy-tartalékkal, a lélegeztetőkészülékeket tekintve pedig első helyen vagyunk. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az egészségügyben dolgozik, az orvosoknak, az ápolóknak, a szociális ágazatban dolgozóknak, a rendőröknek, a katonáknak, akik a magyar emberek egészségének megvédése érdekében dolgoznak. A koronavírus-járvány elleni védekezés, tisztelt képviselő asszony, közös felelősség, a baloldal azonban nem segít az országnak: az első hullám idején a rendkívüli jogrendre hivatkozva nem segítettek, amíg pedig nem volt rendkívüli jogrend, a baloldalra akkor sem lehetett számítani, mert álhírek gyártásával és a politikai haszonleséssel voltak elfoglalva. Az ellenzék még a karanténszabályok betartását segítő törvényt sem szavazta meg. Kezdték azzal, hogy a veszélyhelyzet egyenlő a diktatúra bevezetésével, külföldön pedig azt terjesztették, hogy a parlament nem ülésezhet. Áprilisban Szabó Timea úgy fogalmazott, hogy az egész kerek nagy világon Magyarországon halnak meg a legtöbben koronavírus-járványban. Ezt követően egy álmentőst is