Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 20. péntek - 170. szám - Az ülésnap megnyitása - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2189 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdhetném úgy is, hogy egy nagyon szimpatikus kezdeményezés van előttünk, hiszen kisvállalkozások helyzetbe hozását célozza a domináns és jellemzően monopol vagy oligopol helyzetben levő nagy cégekkel szemben. És mégis az első kérdés, amit fel kell tennem, különös tekintettel miniszterelnök úr nemrég elhangzott mondataira, hogy: a sör is alapvető élelmiszer? Megmondom, azért kérdezem, mert valóban nem pontosan érti egy átlag választópolgár, hogy ez a kérdés miért van ma itt előttünk, és értem én, értem én, hogy az Országgyűlés működik, és döntéseket hoz, de ettől még, azt gondolom, hogy ennek most aktualitása, mondjuk úgy, hogy nincs. Továbbmegyek: ráadásul bármilyen szimpatikus ez a javaslat, bármilyen szimpatikus, hogy kis sörfőzdéknek és kisüzemeknek segítséget, segítő kezet nyújt a kormány, nem tudok elmenni amellett, hogy de mi van a többi kis- és közepes vállalkozással. Mi van a választókkal, a fogyasztóval, akinek gondja van a megélhetéssel hosszú-hosszú hónapok óta? Megint azt látom, hogy hoztak ide egy törvényjavaslatot, jó eséllyel valamilyen lobbikörök lobbitevékenységének eredményeképpen, és igazándiból majd nagyon jó lesz ez a törvény, mert majd vissza lehet mutogatni arra, hogy, hát, tisztelt ellenzéki képviselők, mi a kis sörfőzdéket is hogy megvédtük! A helyzet az, tisztelt képviselőtársaim, hogy szép-szép, de kevés, nagyon-nagyon kevés, mert emellett a kis- és közepes vállalkozások minimális támogatást és segítséget kaptak, nagyonnagyon nehéz helyzetben vannak mindannyian. Én Kósa képviselő úrnak szeretnék tenni egy ajánlatot: ha el tud jönni majd a parlamentből, akkor én meghívom nagy szeretettel, hogy a belvárosban található Vámház körúti vásárcsarnokba jöjjön el, és tegyen egy kört. A kiskereskedők jelentős része a túlélésért küzd, hogy a családját el tudja tartani, és legyünk őszinték: nagyon szép, hogy önök megvédik a kis sörfőzdéket, de pontosan tudjuk - tíz év, tíz év kormányzás van önök mögött -, hogy sem a kereskedelemben, sem más gazdasági ágazatban nem védték meg a pici szereplőit a gazdaságnak. Sehol nem védték meg ezeket az apró, de fejlődő gazdasági csoportokat. És, hogy csak egy példát mondjak: a héten döntött a kormány, hogy a Gazdaságvédelmi Alapból egy átrendezésen keresztül újabb támogatásokat, segítséget nyújt a gazdaságnak. Ez egy 300 milliárdos átrendezés, amiről beszélek, és érdemes megnézni az arányokat. Ebből 80 milliárd a Pénzügyminisztériumon keresztül kifejezetten nagyvállalati támogatás, majd 70 milliárd, és már túl vagyunk a szétosztott összeg felén, a Külügyminisztériumon keresztül közepes és nagyvállalatoknak nyújtott támogatás. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam nagyon helyesen mutatott rá, hogy hogyan húzták ki a bajból az Audi Hungáriát. Tudja, képviselőtársam, hogy kik nincsenek a támogatottak között? Kis-, mikro-, családi vállalkozások. És kik nincsenek még a támogatottak között? Munkavállalók, akik izzadságos munkával azért dolgoznak reggeltől sokszor késő estig, hogy eltartsák a családjaikat. Azokat a családokat, akiknek ha nem is vesztették el az állásukat, jellemzően csökkent a bevételük, csökkent a fizetésük, de már most látom, hogy önök majd verik a mellüket, merthogy mi megvédtük a kis sörfőzdéket! Tisztelt Képviselőtársam! A helyzet az, hogy ne a lobbiérdekekre hallgasson! Jöjjön ki az utcára, és biztos vagyok benne, hogy Kósa képviselőtársam is találkozik az üzletben a kasszással, az árufeltöltővel, biztos vagyok benne, hogy ő is tankol, és találkozik a benzinkutassal, és sorolhatnám hosszan. Velük beszélgessen, képviselőtársam, és akkor rá fog jönni, hogy a megfelelő sorrend az lenne, hogy először segítünk az embereknek, a dolgozó embereknek. Ez a gazdaság alapja, a gazdaság motorja, nem az Audi Hungária, hanem a dolgozó, aki bemegy az Audi Hungáriába, és elvégzi a munkát, és nekik volna nagyon nagy szükségük segítségre! Értem én, nagyon szimpatikus dolog, hogy megvédjük a kis sörfőzdéket. Egyébként a Lehet Más a Politika politikájával ez tökéletes összhangban van (L. Simon László: Akkor meg?), azzal a különbséggel, képviselőtársam, hogy a megfelelő sorrendet be kell tartani. Első, hogy a jelenleg a járvány okozta válságban a gazdaság védelmét meg kell valósítani, nemcsak a haverokét, nemcsak a hozzánk közel álló ágazatokét, hanem a dolgozó emberekét, hanem a kis- és mikrovállalkozásokét! Azokat a kisvállalkozásokat, azokat a családi vállalkozásokat kell megvédeni, amelyek ma a foglalkoztatásnak a 70 százalékát viszik a hátukon.