Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 18. szerda - 168. szám - Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BÁNYAI GÁBOR (Fidesz):

2020 tagadják, önöket is zavarja egyébként, mert önök sem ilyen fából vannak faragva, ezt tudom - olyan lobbi indult el először a tengerentúlról, aztán visszakozva, és most Európában úgy megragadt ez a genderlobbi. És ez nem LMBTQ-lobbi, mert a legtöbb, saját nemét szerető honfitársunk nem exhibicionista beállítottságú, nem szereti magát mutogatni, a Budapest Pride-on nem ők vannak többségben, hanem nagyrésze külföldi. Van ilyen barátom nekem is, nem jó erről beszélni, de ők nem szeretik ezt a nyilvánosságot. Tehát nem róluk szól ez az alaptörvény-módosítás, nem az azonos neműek kapcsolatairól, hanem arról, hogy ez a lobbi, amely szét fogja zúzni Európa közösségeit, és lehet, hogy persze bennünket majd a szokásnak megfelelően letámadnak külföldről, Nyugat-Európából elsősorban, de ez a genderlobbi megállításának első lépcsőfoka. Azt én sem engedném a legkisebb gyerekem miatt sem, a nagyok már szerencsére tudják, hogy mi fán terem az ember, hogy elkezdjük érzékenyíteni akár egy ledarált könyvvel, sajnos sokan megvették, vagy bármilyen más írással, hogy ennek természetesen így kell lenni. Mert ennek a következménye nem az lesz, hogy tegyük föl, lesz több saját nemét szerető nő vagy férfi képviselő a parlamentben, lesz egy ilyen kvóta előbb-utóbb, hanem amit ez magával hoz. És nem a homoszexuálisokról van szó, ez egy módszeres leépítése lesz az európai kultúrának. Ez megtörtént már az elmúlt évezredekben, hogy szétverték az európai kultúrnépeket, ennek van nyoma. Ez egy lépcső, ez egy próba. Nyugat-Európában bukásra vannak ítélve, hiszen már a nemváltó műtétek engedélyezése, a Svédországban élő unokahúgom is mesél az ottani toalettek elrendezéséről, meg milyen őrület van ott is. De az összes országban ez szinte kötelezővé vált, hogy meg kell lépni ezeket a genderlobbi által sugallt és kierőszakolt, nem adminisztrációs, most már életvitelt befolyásoló döntéseket. Ránk fogják kényszeríteni, ebben biztos vagyok. Ezek a döntések, amellyel most önök teleszajkózták az európai sajtót, pontosabban inkább az európai parlamenti képviselőjük, árulással megvádolva Magyarország miniszterelnökét meg bennünket - de persze a lengyeleket ugyanígy támadják -, ez a vétó miről szól? Épp arról szól, hogy ne lehessen ránk kényszeríteni. Nincs más lehetőség a kezünkben, mint megvédeni magunkat az ilyen eszközökkel. És higgyék el, ez a genderlobbik, és nem az LMBTQ-lobbi, mert az szerintem csak elszenvedője lesz a későbbiekben, mert sokkal rosszabb dolgok fognak történni Európában, ez szinte már biztos, ha így haladunk tovább, tehát nagy a valószínűsége annak, hogy ez így fog történni, szét fogják verni Európa összes régi eresztékét, kötelékét. A keresztény Európa, amit mi mondunk, önök ettől rettegnek, ez nem azt jelenti, hogy kereszténnyé kell válni egy ateistának, egy baloldalinak vagy egy liberálisnak, ez nem erről szól, egyszerűen a gyökerek, hogy miből származott, Platóntól Jézus Krisztuson keresztül bármelyik nagy európai gondolkodó, aki ezt a világot megalkotta, ennek a halálát nézzük, ha ezt mi nem kezdjük megállítani. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) De amit talán mondanék zárszóként, hiszen mindenki, aki felszólalt a túloldalról, azzal vádolt bennünket, hogy a pandémia idején, amikor ezrek fertőződnek meg és százak betegszenek meg, és átlagban százan meghalnak a honfitársaink közül a kórházainkban - nekünk is barátaink édesanyjai, édesapjai fekszenek lélegeztetőgépen, úgy, hogy nem is találkoztak egyébként senkivel sem az elmúlt hetekben, tehát a franc tudja, hogy kaptak fertőzést -, hogy ezek a törvények, amit behozott a kormány a múlt héten meg előtte, hogy ekkor nem kell tárgyalni. De ha a parlament nem ülésezne, mert nem lenne miről tárgyalni, mivel lenne tele a nyugat-európai sajtó? Azzal, hogy a magyar parlament nem működik, hogy Orbán Viktor elérte, amit akart, kihirdette a diktatúráját. Ha behozunk törvényeket, persze a vitában mindenki számára itt a lehetőség, hogy hozzászóljon most is, holnap is, holnapután is. Ezekkel a vitákkal egy baj van csak, és engedje meg, Szilágyi képviselő úr, a stílus, szokták mondani, maga az ember. Én nem szoktam olyan hangon beszélni sem önnel, sem más képviselőtársammal, ahogy önök szoktak beszélni velünk, ön is, a pártelnöke is. Szerintem az a fröcsögés. Figyeltem, amit Nacsa képviselő úr mondott, egyszer sem volt önre nézve sértő, olyan hangnemben, ahogy ön beszélt. Az más, hogy a Jobbikot sértegette, megmondta a magáét, abban még volt is igazság, de nem önnek szólt, ön meg személyes vitának veszi ezt. A lényege az - zárszóképpen - a pandémia idején is kell dolgozni. Ha viszont önök azt mondják, hogy nem kell dolgoznunk bármilyen törvényekkel, akkor menjünk el önkéntesként bármelyik covidos

Next

/
Oldalképek
Tartalom