Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
202 Jobbikos képviselőtársam is rendszeresen elhatárolódik a baloldal többi részétől, de hát, uraim, a legtöbb helyen önök koalícióban indultak, és polgármesterek, alpolgármesterek egy közös vállalkozásban, tehát együtt alkotják a baloldalt, bármennyire is furcsa az önök számára, de hát végezzenek egyfajta önértékelést, és ezek sajnos szomorú tények. Tehát önök együtt alkotják a DK-val és egyéb pártokkal együtt azt a baloldalt, amelyik folyamatosan kritizálja a kormányt, és azt a baloldalt, amelyiknek a politikája a 2010 előtti időszakban semmiképpen nem volt nevezhető patrióta gazdaságpolitikának, amiről itt a vita folyt. De Arató képviselő úrnak szerettem volna leginkább válaszolni az előbb is, de nem tettem meg részletesen, mert akkor is kimenekült a teremből, majd visszajön, és időnként fenyeget. Azt szerettem volna neki üzenni, hogy álljon le egy picit, mert mi nem félünk és nem rettegünk, és valahogy fejezze be azt, amit Gyurcsány Ferenc is tett az elmúlt időszakban, hogy fenyeget bennünket. Én nem fenyegetem Arató képviselő urat, de azt nem tűröm, hogy ő engem fenyegessen vagy a képviselőtársaimat fenyegesse, és azt sem nagyon tűrjük, hogy itt személyeskedően vélekedjen az államtitkár úrról vagy a képviselő úrról vagy éppen rólunk, tehát visszautasítjuk azt a hangnemet és azt a fenyegetést, amit Arató úr is az elmúlt időszakban mutatott, valószínűleg a pártvezetés tanácsára; ez az új stratégiájuk, ahogy én elnézem. A civil szervezetekről akkor essen szó néhány mondatban, mert állandóan a civil szervezetek mögé bújik a Gyurcsány-féle párt. Magyarországot többször vádolták, hogy nincs szabadsága a civil szervezeteknek. Én magam is az Európa Tanács delegációjának tagja vagyok képviselőként, és ott is rendszeresen ezt a vitát lefolytatjuk. Mindig elmondjuk a képviselőtársaimnak, hogy Magyarországon több tízezer civil szervezet működik, és mindig ugyanaz a 10-20-30-40 civil szervezet rohan el Brüsszelbe vagy Strasbourgba, és festi fel a falra, hogy itt biza diktatúra van, és nem tudom, milyen borzalmak történnek Magyarországon. Érdekes módon ezeket a civil szervezeteket - hogy, hogy nem - a Soros-féle alapítványi hálózat támogatja, vagy részei ennek a hálózatnak, és ez a néhány civil szervezet, ami a mi álláspontunk szerint nem nevezhető civil szervezetnek, hiszen egyértelműen egy érdekkörhöz, egy gazdasági érdekkörhöz sorolhatók, ezek kiáltják azt, hogy Magyarországon a civil szervezeteket bármiféle veszély fenyegeti. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Nacsa Lőrincnek, a KDNP képviselőjének. Parancsoljon! NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is felháborítónak tartom (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Arató Gergely fenyegetőzését, de mielőtt kimegy Z. Kárpát Dániel, még neki szeretnék gyorsan reagálni, hiszen ő azt mondta, minket vádolt mindenféle múlt eltörlésével, mondja ezt az a párt, amelynek a képviselője cipőbe köpött, zsidókat szeretett volna listázni itt a parlamentben, és egyébként egy judapestező jelöltet támogat. Önök azok, akik mindennap kísérletet tesznek arra itt a parlamentben, hogy eltöröljék ezt a múltjukat (Z. Kárpát Dániel: Ne félj annyira! Nyugodj meg!), hogy odasimulhassanak a baloldalra. Értem én, képviselő úr, hogy ez önnek rosszulesik, és emlékeztetjük önt erre (Z. Kárpát Dániel közbeszól.), de hát ezek önök még mindig, ugyanaz a párt, amely ezeket csinálta, amely EU-s zászlót égetett, amely egyébként cigány embereket félemlített meg, amely cipőkbe köpött a Duna-parton, és amely listázni akarta a zsidó származású képviselőket - ezek mind önök, képviselő úr. Értem én, hogy ez önnek nem tetszik, beszélje meg a pártelnökével, aki mindennap kampányol egy judapestező jelölt mellett, akit egyébként az LMP is indított. Képviselő úr, azt szeretném mondani, hogy értem én, hogy önt személy szerint, elhiszem, tényleg nehéz lehet, elhiszem, hogy önt személy szerint zavarja, hogy Gyurcsány Ferenccel vannak koalícióban, nem akarok beleszólni az LMP belső információáramlásába, de beszéljen a pártelnökével. Kanász-Nagy Máté azt nyilatkozta: közös kormányzásra készül Gyurcsány Ferenccel az LMP. Ez az önök politikája. (Dr. Keresztes László Lóránt közbeszól.) Ne tagadja le, legyen szíves! Én elhiszem, hogy önnek rosszulesik, hogy ön ennek a pártnak a frakcióvezetője, és ezzel kell szembesülnie, hogy a pártelnök ilyeneket nyilatkozik az önök nevében, mégiscsak ez most a politikai helyzet Magyarországon: önök támogatják, az önök logójával indul a judapestező jelölt Szerencsen, és önök készülnek közös kormányzásra Gyurcsány Ferenccel.