Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Ügyrend : - Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):

1764 Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e reagálni. (Jelzésre:) Megadom a szót Vejkey Imrének. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, egy hosszú vitának vagyunk a végén. Bevezetőben mindenképpen azt akarnám mondani, hogy egy nagyon sajátos vita volt. Egy kifejezetten jogi kérdésben nem jogi típusú vita volt. Mondhatnám azt is, hogy az ellenzéki, baloldali frakciók részéről kifejezetten hangulatkeltés folyt a Fidesz-KDNP-vel szemben, kifejezetten hangulatkeltés folyt Magyarország jogállamiságával szemben, hogy itt nem számít se az anyagi jog, se az eljárási jog, se az intézmények. De konkrétan nézzük végig a felszólalókat! Nagyon szépen köszönöm Bajkai István képviselőtársamnak, aki vezérszónoki előadásában elmondta, hogy a Fidesz miért is támogatja ezt a törvényjavaslatot. És köszönöm a hozzászólásait is, a reagálását lényegében a feltett kérdésekre, mert a reagálásai mind helyénvalók voltak, és nyilván köszönöm a KDNP vezérszónokának is a felszólalását, aki szintén támogatta. Gyüre Csaba jobbikos vezérszónok részére a következőket tudnám mondani, és ezt bizony nemcsak az ő részére, hanem a többi felszólaló részére is, hogy itt összetévesztettek egy dolgot: nem képviselői előterjesztésről van szó, nem kormány-előterjesztésről van szó, hanem egy bizottsági, nevezetesen az Igazságügyi bizottságnak az előterjesztéséről. Maga az Igazságügyi bizottság a 2020. november 10-ei ülésén vitatta meg ezt a kérdést, érdekes volt, hogy akkor például Gyüre Csaba alelnök úr, képviselőtársunk ott volt, de ott nem fogalmazott meg ellentétes álláspontot ezzel a törvényjavaslattal szemben, bár, ha jól emlékszem, végül is ellene szavazott. (19.20) A következő felszólaló Varga László képviselő volt, de mielőtt Varga László felvetésére reagálnék, mondtam azt, hogy hangulatkeltés folyt. Miből is látszik az, hogy itt egy hangulatkeltés folyt a baloldali pártok részéről? Hát, például abban, hogy valamennyi baloldali felszólaló lényegében ellene volt és kritizálta ezt a törvényjavaslatot. De meghallgattuk, illetve felszólalt, és nagyon szépen köszönöm Kissné Köles Erika szószóló asszonynak... (Jelzésre:) Igen, ott van, itt szólalt föl, de ott van. Tehát nagyon szépen köszönöm szószóló asszonynak, mert a nemzetiségek bizottsága, akit leginkább érint ez a törvényjavaslat, pozitívan nyilatkozott. Pozitívan nyilatkozott ebben a kérdésben, és nagyon szépen köszönöm ezen álláspontját, és azt, hogy nincs kifogásuk a jogutódlással szemben. És ha szószóló asszonynál vagyunk, a felvetését, amit a beszéde, vezérszónoklata végén tett, természetesen meg fogjuk vizsgálni, és ha egy mód van rá, akkor azt akceptálni fogjuk. Köszönöm szépen a felvetését egyébként. Most visszatérve kronologikus sorrendben a felszólalókra, Varga László MSZP-s vezérszónokra, ő vezérszónoklatát megosztottan tartotta Gurmai Zita MSZP-s képviselővel. Azt mondta Varga László képviselőtársunk, hogy a múlt hét hétfőig nem esett szó erről a kérdésről. Ezzel kapcsolatban azt tudom képviselőtársamnak mondani, hogy már húsz évvel ezelőtt is szó esett erről a kérdésről, már 2000-ben is szó esett erről a kérdésről, éppen az akkori nemzetiségi biztos által. Tehát azt mondani, hogy nem esett szó, bizony ez egy elég erős ferdítés. Gurmai Zita MSZP-s képviselőtársamnak visszautasítom azt a felvetését, hogy mi az elmúlt tíz évben arra törekedtünk volna, hogy felszámoljuk az egyenlő bánásmódot. Éppen ellenkezőleg, a Fidesz-KDNP az elmúlt tíz évben is és a rendszerváltás óta arra törekedett, hogy az egyenlő bánásmód hazánkban és Európában egyre jobban érvényesüljön. Az pedig, amit képviselő asszony mondott, jogilag sem stimmel, mert semmit nem szüntetünk meg, hanem jogutódlás következik be egy magasabb szinten. Ezt több vezérszónok, illetve felszólaló elmondta, hogy megszüntetünk. Semmit nem szüntetünk meg. A jogutódlás és a jogutódlás nélküli megszűnés között, ahogy azt Bajkai István képviselőtársam mondta, akkora különbség van, mint az ég és a föld között. Végül nem értem, hogy Gurmai Zitának miért fáj az, illetve önöknek miért fáj az, hogy az ombudsman hatósági jogköröket fog kapni. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon helyes dolog. Voltak kifogások, amelyek azt mondták, hogy az ombudsmant beszámoltatja a tisztelt bizottság. Ezt

Next

/
Oldalképek
Tartalom