Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 17. kedd - 167. szám - Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárg... - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP):
1690 központilag el fogja látni. Na, ezek azok, amik nem szoktak működni. Persze, azért mi teszünk arra egy kísérletet, hogy megpróbáljuk önöket egy csalódástól megmenteni. Jártak már így önök is, jártunk már így mi is, szerintem ettől érdemes elállni. Aztán látjuk a postai szolgáltatásokat, azt, hogy újra lehet majd bankban feladni levelet. Hát, ebben semmi új nincs, ez a Spéder terve volt. Ahogy ő betette a lábát a Postába, ahogy engedték azt, hogy egy darab aranyrészvénnyel átvegye a Posta irányítását, ahogy bekerült úgy a felügyelőbizottságba, mint az igazgatótanácsba, az önök által bivalyerősnek tartott Orbán-kormány a legjobb dolog, amit elérhetett, egy patthelyzet volt, mert Spéder úgy megvezette önöket. Ez az ő terve volt. S nem úgy lenne, mint bárhol máshol a világon, hogy a postán is lehet pénzt föladni, nem, most ez úgy van, hogy a bankban is lehet levelet föladni. Hát, ez volt a Spéder terve, s önök most megcsinálják. Igaz, hogy Spéder azóta már kegyvesztett és elebrudalták attól a kártyaasztaltól, ahol önök ücsörögnek, de azért a tervét nem dobták ki, s valószínűleg majd Mészáros Lőrinc bankjaiban - aki megszerzi majd a takarékbankokat, és nyitnak majd újabb fiókokat - ellátják a Posta szolgáltatásait. Mi ezzel a baj? Az, hogy a Posta az egyik legnagyobb magyar szolgáltató. A Posta az egyik legnagyobb állami munkaadó. 30 ezer ember munkájára kellene inkább odafigyelni, a Posta 30 ezer munkavállalójára kellene inkább odafigyelni. Tavasszal is botrányt botrány követett, hogy vagy lehet bért emelni, vagy nem lehet bért emelni. Önök arra a Brüsszelre hivatkoztak, amellyel állandóan harcban állnak. Miért nem a postások bére miatt vitatkoznak Brüsszelben? Miért nem a Postát fejlesztik? Miért, mondjuk, Mészáros Lőrinc Takarékbankját fogják fejleszteni, ahol a kegyvesztett Spéder Zoltán terveit meg lehet valósítani, és majd levelet is fel lehet adni a Takarékbankban? Ha még egy dologra kitérhetek: szerintem a pandémia, a világjárvány, a világgazdasági válság kellős közepén semmi másra nincs szüksége Magyarországnak, mint egy jó MotoGP-pályára. Ezt mondom a technikai sportok szerelmeseként, olyan emberként, aki tényleg odavan ezért a sportért, de szerintem ez most nincs az első ötvenben, amire Magyarországnak szüksége van. Nem gondolom, hogy erre lenne a legfontosabb pénzt költeni. Azt látjuk, hogy mit tettek önök akkor, amikor tavasszal elkezdtek védekezni. Létrehoztak egy nagy védekezési alapot - azt a gondolatot tegyük félre, hogy valójában csak átneveztek költségvetési sorokat -, tehát létrehoztak egy védekezési alapot vagy így, vagy úgy. Aztán mi lett belőle? Megvették Mészárostól a Mátrai Erőművet. Ott a vételár kapásból 25 milliárd forint, meg még kifizettek neki 5 milliárd forint tagi kölcsönt, ami együtt 30 milliárd forint. Mert ez se várhatott, a Mészáros se ért volna rá jövőre. Aztán ebből a pénzből, amit a magyar embereknek kellett volna adni fizetés gyanánt, adtak a Budapest-Belgrád vasútvonalra 82 milliárd forintot, és most még esetleg egy 60 milliárdos MotoGP-pálya, nos, ez az, ami még hiányzott a magyar embereknek. Én meg azt gondolom, hogy nem ez hiányzik a magyar embereknek. A magyar embereknek az hiányzik, hogy vezessék át a Kurzarbeit szabályait, ne fejlesztgessék addig a munkahelyvédelmi programot, mert úgy járnak, mint a lengyel tervezők, hogy addig-addig fejlesztgették a Fiatot, amíg kis Polski lett belőle. Ott van a német példa, tessék lefordítani, a magyaroknak megcsinálni. Minden munkavállalónak, aki a koronavírus elleni védekezés miatti szabályok miatt nem tudja ellátni a munkáját, a bére 80 százalékát adják oda. Ez ennél nem bonyolultabb. (13.00) Igaz, akkor nem jut Mészáros Lőrincnek most idén; jut neki majd akkor jövőre. Igaz, hogy akkor a Budapest-Belgrád vasútvonalat majd jövőre kell megépíteni, és lehet, hogy a MotoGP-pályára sem jut majd idén pénz elegendő. Én azt gondolom, hogy ez egy helyesebb cél lenne, ha most az emberekre költenének, ha arra költenének, hogy megemelnék az álláskeresési támogatást 90 napról, mondjuk, kilenc hónapra, és annak ne lehessen kevesebb az összege 100 ezer forintnál havonta. Higgyék el, iszonyatos sokan estek már ki a rendszerből, 200 ezren vannak azok, akiknek már lejárt a három hónap, már nem jogosultak semmire. Én azt gondolom, hogy ezek lennének azok a nem homályos célok, hanem világos célok, amelyek a magyar emberek érdekeit szolgálnák, és amivel a Magyar Köztársaság vagyonát lehetne annak érdekében hasznosítani, hogy a magyar embereknek majd biztonságot nyújtsanak. Most ilyen homályos célokat látunk magunk előtt, meg Spéder-terveket látunk magunk előtt, meg azt látjuk, hogy a Mészárosnak ebből azért, így vagy úgy, de jó lesz. Ezért mi azt gondoljuk, hogy inkább ezeket a célokat javasoljuk megvalósítani.