Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 16. hétfő - 166. szám - Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
1607 Kft.-re jutó adóteher. Ez azt jelenti, hogy mivel a Mivíz önkormányzati érdekkörben van, ez a 300 millió forint csak úgy gazdálkodható ki, ha az önkormányzat más fontos területekről von el forrást, mert önöktől segítséget ebben az ügyben nem várhat. Ez pedig azt jelentheti, hogy mondjuk, a városgazdálkodástól, parkfenntartástól, kátyúzástól vagy az élet egyéb területeiről kell forrásokat elvonnia. Egyetlenegy reális dolog van, amit a holnap délelőtti szavazás előtt ezzel a javaslattal megtehetnek: azonnal vonják vissza! Tárgyalják újra ezt a kérdést az érintettekkel! És megjegyzem, ha arra hivatkoznak, hogy ez csak egy igazságosabb újraelosztása ennek a közműadónak, akkor azt szeretném mondani, hogy ezt a sarcot önök vezették be 2012-ben, előtte ez nem volt, és hogy a víziközműszolgáltatók szakmai szervezete szerint is ezt az adót meg kellene szüntetni, ez lenne a helyes eljárás. Úgyhogy erre biztatom önöket, vonják vissza ezt az indítványt. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki sorokból.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Keresztes László Lóránt frakcióvezető úrnak, LMP-képviselőcsoport. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, nem egy körben vitatkoztunk már erről a kérdésről. Amikor az általános vita szakaszában került elénk ez a javaslat, akkor még el tudtam azt mondani, hogy ugyan ezzel a kis javaslattal egyetértünk, de átfogó megoldásokért kiált a víziközmű-szektor, amely gyakorlatilag az összeomlás szélére került. Akkor én öntől a sokadik ígéretet kaptam itt az elmúlt évekre visszatekintve, illetve az önök minisztériumától, hogy már készül valamiféle stratégia az ágazat megmentésére, és higgyem el, hogy a közműadó tekintetében is olyan megoldásra fognak törekedni, ami jó és közelebb visz a megoldáshoz. Nos, ez lenne a stratégiai gondolkodás, hogy néhány képviselő egy egyéni képviselői indítvánnyal hirtelen benyújt egy olyan javaslatot, ami konkrétan igen, valóban az ország bizonyos részén pozitív lesz, csak más részeiben lehetetlenné teszi a legfontosabb közszolgáltatás fenntartását? Ez egészen döbbenetes! Ha visszatekintek itt képviselőtársaim felszólalására, valóban el lehet mondani, hogy nagyonnagyon nehéz helyzetben volt már 2010 előtt, mielőtt önök ismét kormányra kerültek, ez a teljes szektor. Ugyanakkor egyértelműen kimondható, és ezt támasztják alá a számok, hogy 2010 után az önök kormányzása alatt még nehezebb helyzetbe került az ágazat, és a problémák csak sokasodtak. 2011 után duplájára nőtt a meghibásodások száma a víziközmű-rendszerben, és 20 százalék alá csökkent a megfelelő minősítéssel rendelkező vízrendszerek aránya. Mára a 30 százalékot közelíti a hálózati veszteség, tehát a megtermelt ivóvíznek a 30 százaléka a rossz csővezetékek miatt elfolyik. A különböző szervezetek 1500-3000 milliárd forint közé tippelik azt az összeget, ami 15 éves távlatban, ami most tervezhető, látható forrásokon túl hiányzik a rendszerből. Tehát egész pontosan a Megyei Jogú Városok Szövetsége 3000 milliárd forintra, a Víziközmű Szövetség 1500 milliárd forintra saccolja ezt az összeget. Látható, hogy döbbenetes a szakemberhiány a cégeknél szintén a forráshiány miatt, és konkrétan a cégeknek egy jelentős része a gazdasági összeomlás szélére került. Amit itt a szakma évek óta kér, mondhatjuk, hogy egy nulladik lépés, egy tűzoltás jellegű intézkedés lett volna az önök által bevezetett közműadó megszüntetése. Én erre magam legalább öt alkalommal tettem indítványt, nem olyan régen a Gazdasági bizottság meszelte el ezt a javaslatot. Konkrétan a javaslatom arról szólt, hogy ezt a teljesen indokolatlan, igazságtalan adót nullázzák le, vonják ki a rendszerből. Ehhez képest elég érdekes módon a Gazdasági bizottság elnöke, Bánki Erik is arra utalt, hogy sok mindennel egyetértenek, és majd jön valamiféle megoldás. Hát, ez lett a megoldás, hogy nem vezették ki a közműadót, hanem átstrukturálták. Tehát azt a mennyiségű pénzt, amit beszednek, valakire, mondjuk, irreálisan nagy mértékben ráterhelik, más helyeken meg egyértelműen, mondjuk, pozitív lehet. Mondhatjuk, hogy ennyiben javítanám is vagy kiegészíteném képviselőtársaimat, mert valóban olyan ellátási területek, vannak olyan cégek, főleg a vidéki térségben, ahol arányaiban most jobban