Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 16. hétfő - 166. szám - A családi gazdaságokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár:

1588 Országgyűlési Napló ELNÖK: Köszönöm, Balczó képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván-e még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megadom a szót az előterjesztőnek, Farkas Sándor államtitkár úrnak. FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megint egy olyan pillanatnak vagyunk a részesei, ami ritkán adódik a Parlament falai között, hogy vannak olyan törvények, amelyek, mondhatni, teljes ellenzéki támogatással is bírnak. De itt nem szeretnék megállni, mert ha most visszatekintünk az elmúlt két évre, szinte nem volt olyan, agráriumot érintő törvény, amely ezzel a felhatalmazással ne bírt volna. Majdnem mondhatom azt, hogy szinte kivétel nélkül azok az agrártörvények, amelyeket az Agrárminisztérium a magyar agrárkamarával, illetve a gazdakörök országos szervezetével közösen együtt beterjeszt a parlament elé, azok olyan széles társadalmi vitákon, együttműködéseken, szakmai alapokon működnek, amelyekben, úgy gondolom, hogy az ellenzéki képviselők sem találnak úgymond komolyabb kifogást, mivel valahol a háttérben az ő gondolatuk is a szakmaiságból eredően, az adott szakmai érdekképviseletek vonatkozásában úgymond beépülhet, beépül ezekbe a törvényekbe. Ugyanakkor ez részben természetesen politikai törvény, de önmagában egy rendkívül fontos olyan törvénynek vagyunk a vitáján, ami hosszú évek, vagy talán mondhatnám, évtizedek óta is hiányosságként, akadályként működött, és azok az értékhatárok, amelyek ma felemelésre, kitolásra kerültek, remélhetőleg felszabadítják azt az erőt, amellyel a megújulás, a versenyképesség ennek a gazdarétegnek, gazdatársadalmi rétegnek is ad egy újabb felemelkedést, egy újabb úgymond kitörést, ha talán nem is helyes ez a kifejezés. Ebben az esetben, amit képviselő asszony felvetett, hogy a generációváltás és a generációk kérdése, itt jön elő az a kérdés, hogy ha egy ilyen lehetőséggel bírnak gazdatársaink, biztos vagyok benne, hogy mindenki számára kézzelfoghatóvá válik, hogy igenis megéri az agráriumban dolgozni, megéri az agráriumban azt a tevékenységet folytatni, amit mi nem is szakmának, hanem élethivatásnak tekintünk. De mégis azt kell mondjam, hogy örülök annak, hogy ha ezek a kérdések ilyen közös nevezőre jutnak, és még egyszer mondom, hogy olyan széles körű megvitatásra kerülnek ezek a törvények, amelyek szinte a társadalom minden rétegébe eljutnak. Az, hogy az ellenzéki képviselők és pártok is támogatják ezt a törvényt, úgy gondolom, hogy kimondottan szerencsés és kedvező számunkra. Ez is bizonyítja azt, hogy ez a törvény milyen módon került ismét a parlament elé. Öntözési törvény, osztatlan közös tulajdon és sorolhatnám, mennyi olyan törvényünk volt az elmúlt években, amelyek régi vitákat, régi gondokat, nehézségeket tudnak úgy megoldani, hogy közös nevezőre jutunk. Azt gondolom, hogy ez a leghelyesebb. (18.30) De engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebből az igen sok TAB-os, vagyis törvényalkotási bizottsági módosítóból, ami bekerült vagy a bizottsági ülésen elhangzott, néhányat kiemeljek, már csak azért is, mert ez nem hangzott el a Parlament falai között, vagy csak részben került utalás erre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom