Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 10. kedd - 165. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára:

1460 otthonfelújítási program támogatása lesz, amelyen keresztül a lakásfelújítási költség felét 3 millió forintig átvállalja az állam. Tisztelt Országgyűlés! Ezen tervezett intézkedések célja a magyar családok további támogatása, segítése, hiszen a magyar nemzet jövőjének záloga a családok megerősödésében van. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója maximálisan támogatja a kormány ezen intézkedéseit, ezt a kormányzati programot, és erre kérjük az Országgyűlés minden képviselőjét és minden frakcióját is. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úrnak elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében a választ Zsigó Róbert államtitkár úr adja meg. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. (11.00) ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni mindenkinek előre is a segítségét, aki hozzájárul ahhoz, hogy az otthonteremtési programunkat meg tudjuk alkotni. Tisztelt képviselő úrral egyetértek, hogy a 2010-es kormányváltás után Magyarországon családbarát fordulat következett be. Ha visszagondolunk az akkori időkre, akkor nem is nagyon volt más választásunk, mint hogy a magyar emberekkel összefogva megerősítsük az akkor csődhelyzetben lévő országot. A magyar családok, mint mindannyian emlékszünk rá, a családok is emlékeznek rá, 2010-re nagyon nehéz helyzetbe kerültek. 2002 után az akkori baloldali kormányok megszüntették a korábban bevezetett családi adókedvezményt - ezzel egyébként elvettek pénzt a gyermekneveléstől -; megszüntették az otthonteremtési programot; ráadásul a családokat devizahitel-csapdába taszították, majd 2008-ban, amikor valóban elérkezett a válság, akkor magukra is hagyták a magyar családokat, ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek. 2010 előtt az akkori Gyurcsány-Bajnai-kormányoknak mindenről a megszorítás jutott eszükbe. Emlékezzünk, elvettek egyhavi nyugdíjat, megemelték a nyugdíjkorhatárt, elvették a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, megrövidítették a gyes időtartamát, 15-ször emelték az energia árát, háromszorosára a gáz és kétszeresére a villanyáram árát. 2010-re odáig jutottunk, hogy teljesen el volt adósodva az ország is, el voltak adósodva az önkormányzatok is, és el voltak adósodva a magyar családok is. Ez volt az akkori kormány válságkezelése; ez volt az akkori kormány, az akkori baloldali kormány családtámogatási rendszere. Tisztelt Képviselő Úr! 2010 óta mi azon dolgozunk egyrészt, hogy segítsük a fiatalokat a továbbtanulásban; másrészt azért, hogy támogassuk őket a gyermekvállalásban, a gyermeknevelésben és az otthonteremtésben; harmadrészt, hogy segítsük őket munkához jutni, olyan munkához, amelyért kapott fizetésből tisztességgel el tudják tartani a családjukat; és segítsük az időseket is abban, hogy méltó időskort tudjanak élni. Ez 2010 óta a családtámogatási rendszerünk kerete. A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni és gyermeket nevelni. 2010 óta a 2,5-szeresére emeltük a családok támogatására fordított összeget. A 2021-es költségvetésben mintegy 2309 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar családok támogatására. Ez 2010 óta, mint mondtam, 2,5-szerese a családi támogatásoknak. Ezzel egész Európában egyébként éllovasok vagyunk, ez 4,5 százalékos GDP-arány. De ahogy a képviselő úr is említette, bevezettük a CSOK-ot; azóta bővítettük azoknak a körét is, akik igénybe tudják venni, illetve az igénybe vehető összegeket is. Bevezettük újra a családi adókedvezményt, amely kapcsán a baloldalról mindig az a kritika ér minket, hogy csak a tehetősebbek vehetik igénybe. Tájékoztatok mindenkit, hogy a családi pótlékot igénybe vevők 95 százaléka a családi adókedvezményt is igénybe tudja venni. Babaváró támogatást is tudunk adni, a nagycsaládosoknak autóvásárlási támogatást, és a korábbi 30 ezerről mára 51 ezerre növeltük a bölcsődei férőhelyek számát. És a Fidesz-KDNP-kormány a koronavírus okozta válsághelyzetben sem hagyja magára a magyar családokat. Ugyan most az első az egészségügyi védekezés, most az az első, hogy mérsékelni tudjuk a megbetegedések számát, emellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom