Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) című beszámoló , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
143 (Hozzászólását magyar nyelven folytatja.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A néppárti Jobbik nevében üdvözlöm az elkészített beszámolót, amely, ahogy azt hallottuk, nagyon részletesen ismerteti a hazai nemzetiségek helyzetét. Mivel az előttem szólók nagyon részletesen ismertették a valóban elért pozitív eredményeket, így például a parlamenti képviselet megoldását, illetve az egyre növekvő anyagi támogatását is a hazai nemzetiségeknek, engedjék meg, hogy nyilvánvalóan ellenzéki képviselőként felhívjam a figyelmet azokra a pontokra, amelyeknek véleményünk szerint ebben a beszámolóban benne kellett volna lenniük. (11.00) Az első olyan kérdés, amelynek a fogalmát ebből a beszámolóból én egyébként mint egyetemi oktató és nyelvész is hiányolom, az a nyelvvesztés. Ebben a beszámolóban nem szerepel az a szó, hogy nyelvvesztés, holott mindannyian tudjuk, hogy a legtöbb nemzetiségi közösségre ez a folyamat jellemző. Ráadásul a legtöbb nemzetiség, különösen az iskolarendszerben, küzd ezzel a folyamattal, és azt gondolom, hogy ha egy őszinte tükröt szerettünk volna tartani a tisztelt Ház és a magyar társadalom elé, akkor a pozitívumok mellett igenis ezt a folyamatot is be kellett volna mutatni és elemezni. Ráadásul egy nagyon pozitív dologra is szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig arra, amit mi kezdettől fogva mondtunk, hogy a fideszes kormányzat felismerte, hogy a hazai cigányság és a 12 többi nemzetiség helyzetét külön kellene kezelni. Támogatjuk ezt, a pályázatokon már látszik ennek a kettéválasztása, hiszen a hazai cigányság, ahogy arról Ander Balázs képviselőtársam is még szólni fog, egészen más kihívásokkal néz szembe, mint a 12 klasszikus nemzeti kisebbség. Én azt gondolom, hogy ezenkívül a 2016-os mikrocenzus nemzetiségi eredményeit is érdemes részletesen is elemeznünk, hogyha a valós helyzetet szeretnénk bemutatni. Hiszen lehet látni, hogy azt az egyöntetűen pozitív képet, amit az előttem szólók felvázoltak, ez a nemzetiségi mikrocenzus abszolút nem támasztja alá, hiszen a lengyel, a román és a szerb nemzetiség kivételével minden nemzetiség esetében csökkenő számokról beszélhetünk. Ráadásul azt is hozzá kell tenni, hogy a román és a szerb nemzetiségi számok növekedése mögött a KSH véleményünk szerint hibás adatelemzése van, hiszen ezek általában olyan határon túli magyar családok, akik viszont a családi és baráti körben beszélik a román vagy szerb nyelvet, teljesen természetesen. Ugyanakkor a hazai autochton nemzetiségek szempontjából ez fals adatokhoz vezet. Erre egyébként már 2011-ben felhívtuk a tisztelt Ház figyelmét, és azóta nem történt ez ügyben semmi. A következő olyan dolog, amit szeretnék megemlíteni kritikaként, az az etnobiznisz jelensége. A beszámolóban erről sem hallhatunk semmit, pedig igenis van még mindig az a jelenség, hogy egyesek anyagi megfontolásból nemzetiségi tevékenységnek álcázott programokon keresztül jutnak a magyar adófizető polgárok pénzéhez, horribile dictu mint a legutóbbi hétvégén Mohácson: a Fidesznek kampányolnak közpénzen. Ez nem az, ami miatt a magyar adófizető polgárok a nemzetiségi pénzeket adják. Nincs említve ebben a beszámolóban semmifajta monitoringrendszer, pedig ez nagyon fontos lenne véleményünk szerint, hogy milyen a hatásfoka ezeknek a támogatásoknak. Ez egy nagyon fontos olyan lépés, amely véleményünk szerint minden olyan átfogó jellegű támogatási rendszernél kiemelten fontos, mint például a hazai nemzetiségek ügye. Kiemelten üdvözlöm mint olyan, aki 22 évig a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata képviselőjeként dolgozott ezen, hogy a hazai iskolarendszerben a nemzetiségi önkormányzatok fenntartóként is megjelentek. Én azt gondolom ugyanakkor, amit az ukrán szószóló asszony, Szuperák szószóló asszony is említett, hogy elindultak azok az ösztöndíjprogramok, amik a pedagógushiányra vonatkoznak. Én azt gondolom, hogy itt ezek pozitív lépések, ugyanakkor nagyon nagy a baj. Tehát nagyon nagy a baj, főleg az óvodákban, ez az én vesszőparipám egyébként. Hiszen természetes úton visszaszerezni az anyanyelvet az óvodában kell elkezdeni, és szerintem az olyan óvodapedagógusok képzése, akik tökéletesen kétnyelvűek és az olyan szakpedagógusok képzése, akik aztán szaktárgyakat tudnak az adott nemzetiség nyelvén tanítani, ebben bizony komoly előrelépésre lenne szükségünk, annak ellenére, hogy most, az intézményátvételek után, nagyon helyesen, a kulturális autonómiája ezzel is erősödik a hazai nemzetiségeknek.
