Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. szeptember 22. kedd - 151. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
123 2030-ra, az 1990. évi kibocsátási szinthez képest. Von der Leyen bejelentése szerint a Bizottság új célja várhatóan az 55 százalékos csökkentés lesz. Az LMP korábban, amikor határozati javaslatot nyújtottunk be a klímatörvény létrehozására, már abban azt javasoltuk, hogy 2050 helyett már 2040-re ki kell tűzni a klímasemlegesség elérését, viszont ehhez nem 55 százalékkal, hanem 65 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást 1990-hez képest. Mi úgy látjuk, hogy a Bizottság céljai egyáltalán nem túlzóak, mindenképpen támogatandóak, különösen hogyha belegondolunk abba, hogy milyen gyorsan változik az éghajlat, és milyen nagyon komoly negatív következményei vannak. Mindezek fényében egyértelmű, hogy az uniós forrásokat csak az ország válságálló és fenntartható fejlesztésére szabad elkölteni, így a természeti erőforrások védelmére, a megújuló energiákra, épületfelújításra, az ökológiai mezőgazdaságra, a közösségi közlekedésre, a hulladékgazdálkodásra, a szociális rendszer megerősítésére, az oktatásra és az egészségügyre. A 18 000 milliárdos európai uniós forrást nem lehet elpazarolni luxuskiadásokra és a fideszes holdudvar gazdagítására. Már csak azért sem, mert ennek egy része hitel, amit a fiatalabb generációnak kell visszafizetni. Tudjuk azt, hogy ezt a 750 milliárdos hitelt, illetve ennek a hitelrészét 2028 és 2058 között kell visszafizetni. Éppen ezért az európai uniós pénzeket tényleg csak úgy lehet elkölteni, hogy az a köz számára hasznos legyen, olyan programokra, mint a társadalmi problémák felszámolása, az egészségügy, a szociális és oktatási szféra rendbetétele, megerősítése, a megújuló energia és energiahatékonyság az épületek felújításával, a víz- és talajmegtartó ökológiai mezőgazdálkodás, mint ahogy említettem korábban, a természeti erőforrások védelme, a közösségi közlekedés és háttériparának fejlesztése és természetesen a fenntartható hulladékgazdálkodás. Az ország ilyen irányú fejlesztésével Magyarországot is fel lehetne készíteni az ökológiai és klímaválságra, ami sajnos itt van, mert ez korunk legfenyegetőbb folyamata. Ha nem erre költjük a forrásokat, az bűnös mulasztás és pazarlás, merénylet nemcsak a gyermekeink és unokáink ellen, hanem már saját magunk ellen is. Mindezek alapján felszólítjuk a kormányt, hogy még ebben az ülésszakban nyújtsa be a parlament elé az európai uniós források felhasználását részletező tervet, és azokat vitassuk meg minél szélesebb körű, valódi konzultációk formájában. A jelenlegi kormány nem kapott felhatalmazást senkitől, hogy a jövőt elherdálja. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Schanda Tamás államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Államtitkár úr, öné a szó. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Borzalmasan sok EU-s pénzt kap Magyarország; közel a felével is nőhet az elkölthető keretünk; Magyarország elérte, amit akart, igazából mindent elért, amit akart - néhány idézet olyan, kormánypártinak egyáltalán nem nevezhető médiumból, amit talán önök is elfogadnak. Az a helyzet, hogy önök most azért hangoskodnak és azért emlegetik föl ezt a témát, mert hatalmas hibát követett el a baloldal: bíztak Brüsszelben, Brüsszel pedig cserben hagyta önöket, pedig a baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy befeketítse Magyarországot az Európai Unió és a világ előtt. A baloldal a magyar emberek ellen dolgozott itthon és Brüsszelben is, most pedig riadtan keresik a kiutat a szorult helyzetükből. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a megállapodás elfogadásakor egy szót nem lehetett hallani önöktől, egy betűt nem lehetett olvasni a balliberális média felületein az újabb magyar sikerről. (9.20) Tisztelt Képviselő Asszony! Az a helyzet, és ez egy szomorú helyzet, hogy önök - önök is - Gyurcsány Ferenccel és Gyurcsány Ferencnével az élen Magyarország ellen fogtak össze. Mert az a konklúzió, tisztelt képviselő asszony, hogy Gyurcsány Ferenc most már azt csinál önökkel, amit csak szeretne, amit csak akar, mert nem a nemzet és nem a magyar családok érdekeit nézik, hanem a saját kicsinyes politikai céljaik alá rendelnek mindent, Istent, hazát, embert, a magyar családokat. Önök