Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 3. kedd - 161. szám - Napirend utáni felszólalások: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

1202 A pécsi egyetemet is érintette az elvonás. Egyébként az első körben 23 milliárd körüli volt, amit viszonylag egy hét alatt le tudtunk hozni 14 körülire azzal, hogy a betegellátásban szerepet játszó intézmények a betegellátás oldaláról visszakapják ezt az elvonást. Azóta is dolgozunk azon, hogy az oktatási területet érintő elvonásokat visszapótoljuk. Jelen pillanatban nem tudom, hányadik változata készült el annak az előterjesztésnek, amellyel ezt szeretnénk orvosolni, de időközben különösen azok az intézmények, amelyek egyébként a betegellátásában és a vírusos betegek ellátásában is részt vettek, illetve a kutatásokban, más csatornákon jelentős forráshoz jutottak. A pécsi egyetem 5,7 milliárdos pluszforrása a korábban elindított „Modern városok” program keretében történő campusfejlesztésekről szól. Azt gondolom, azt be kell fejezni, és annak jó minőségben működnie kell. A működési források visszapótlására azt tudom mondani nagyon egyenesen, hogy folyamatban van. Reméljük, sikerre tudjuk vinni. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy minden intézmény gazdasági helyzetét monitorizáljuk, tehát tudjuk pontosan, hogy hol szorít a cipő, kinek milyen forrásra van szüksége, és csak a legszükségesebbeket fogalmaztuk meg. Bízom benne, hogy meg tudjuk oldani, annál is inkább, mert egyébként ezek az intézmények nagyon klassz teljesítménnyel tudták megoldani, hogy az első félévben emiatt, tehát a Covid miatt fél év nem veszett el senkinek. Bízunk abban is, hogy a szeptemberben elindult újabb akadémiai év átszervezésével... - mert minden intézmény átszervezte a maga oktatását, előrehozták a gyakorlatigényes képzéseket, hogy ha át kell állnunk egyik napról a másikra a távolléti oktatásra, akkor is sikerrel tudjuk az évet zárni. Azt gondolom, ez mindenkinek fontos. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lejárt az idő? Akkor elnézést kérek, túlbeszéltem, elnök úr. ELNÖK: Fájó szívvel mondom, államtitkár úr, de ha még esetleg van olyan nagyon fontos téma, ezt elnöki jogkörömnél fogva meg tudom tenni. Ne maradjon senkiben feszültség! Azt gondolom, ritka pillanat, amikor ebben a Házban ilyen őszintén és tisztán beszélnek. (20.50) BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Egy dologra muszáj reagálni Palkovics miniszter úr kapcsán. Én ledöbbentem, amikor megtudtam, hogy neki mi volt az igazi nagy tudománya. Próbálom a legegyszerűbben megfogalmazni. Ő volt az elsők egyike a világban, Magyarországon biztosan, aki a fékek kapcsán nemcsak dobfékben meg tárcsafékben gondolkodott, hanem ebbe bevitte a komputert. Az a fejlesztés, amit ő a teherautókra és a kamionokra dolgozott ki, egy kollégája pedig a személygépkocsikra, forradalmasította a járművekben alkalmazott fékrendszert. Én például ennek a rendszernek köszönhetem, hogy amikor 140-es tempónál a jobb hátsó abroncsom levált, ez a rendszer biztonsággal megállította az autót. (Csányi Tamás: Magyarországon nem lehet 130-nál többel!) Azt mondtuk, hogy őszinte... (Nacsa Lőrinc: Németországban volt!) A lényeg az, hogy az ő tudománya, alkalmazott kutatása és fejlesztése a világban közlekedő autók és emberek biztonságát jelenti. Úgyhogy lehet őt kritizálni, én egyébként tisztelem. Ezzel szeretném megköszönni mindenkinek a kritikáját, támogatását és segítségét. Köszönöm a figyelmüket. (Nacsa Lőrinc tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr rendkívül hatásos, részletes, egyértelmű válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólalások: Most a napirend utáni felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Keresztes László Lóránt frakcióvezető úrnak: „Tisztelet a hősöknek!” címmel. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

Next

/
Oldalképek
Tartalom