Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 14. kedd - 148. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - KÁLLÓ GERGELY (Jobbik):
608 vállalkozás jön, jöhet majd Egerbe, ezzel is segítve a környékbeli családok boldogulását. Még többen láthatják majd történelmi emlékeinket, fürödhetnek gyógyító vizeinkben és kóstolhatják kiváló borainkat. Tisztelt Országgyűlés! Az új, az Egert az autópályával összekötő M25-ös út 19 kilométer hosszú és öt települést érint. Szakértői számítások, becslések szerint 10-15 perccel is csökkenhet a menetidő Eger és az M3-as autópálya között. Ez azoknak, akik gyakran teszik meg a Budapest-Eger távolságot, nagyon komoly időspórolást jelent éves szinten. Mindezek mellett az érintett települések mentesülnek a mindennapos átmenő forgalom zajától, környezeti ártalmaktól. Az autóút és kapcsolódó beruházásainak építésével több mint tízezer darab fát és cserjét ültettek és közel 880 ezer négyzetméteren füvesítettek. A kivitelezési munkálatok egy alapos tervezést követően 2017 nyarán kezdődtek meg kétszer két sávon. Tisztelt Országgyűlés! Megépült tehát az út, amellyel összekötöttük Egert az autópályával. Köszönetet mondok Magyarország Kormányának a támogatásért, a kivitelezőknek pedig a precíz és pontos munkáért. Az autósoknak balesetmentes közlekedést kívánok. M25-ös út - megígértük, megcsináltuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kálló Gergely képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „A második hullám” címmel. Megadom a szót, képviselő úr. KÁLLÓ GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kell virológus szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a koronavírus nem ért véget, és készülnünk kell a második hullámra is. A szomszédos országokban egyre aggasztóbb számok jönnek a fertőzöttek kapcsán, így tudhatjuk, hogy előbb-utóbb ide is vissza fog köszönni a vírus és a fertőzésveszély fokozódni fog. Magyarország valóban helytállt a koronavírus idején. Derekasan küzdöttek az emberek, betartották a szabályokat. Itt külön köszönet illeti a magyar állampolgárokat, akik betartották a karantén szabályait, és külön köszönet illeti azokat az önkormányzatokat, akik vezették a lakosaikat és segítették az ott élőket. Nagyon büszke vagyok arra, ami Fejér megye 4-es választókerületében történt, az én választókerületemben. Budapest és Pest megye után ugyanis Fejér megyében volt a legtöbb fertőzött, ennek ellenére az én választókerületemben egy-két fertőzöttről tudunk csak és szerencsére halálesetről pedig nem. És mi történt most a költségvetés kapcsán, illetve az elmúlt hónapokban? Azért, hogy ilyen derekasan helytálltak az önkormányzatok, milyen hálában részesültek önöktől? Semmilyenben, megvonásokat kaptak. Három dolgot mondanék: idegenforgalmi adó, iparűzési adó, gépjárműadó. Nem beszélve azokról az egyéb költségekről, amiket az önkormányzatok vállaltak, és nem térítik meg nekik, ilyenek az extrafertőtlenítések, ilyenek azok, amikor az időseket látták el szociális alapon, az intézményeket szerelték fel fertőtlenítőkkel, és extratakarításokat is vállaltak. Ezeknek a költségei is mind az önkormányzatokat terhelték. Nem kapják ezeket vissza. Általában a számok embere vagyok, ezért hoztam önöknek most néhány számot. A gépjárműadót szeretném kiemelni, hogy a körzetemnek az elvonása micsoda anyagi veszteség. Ercsitől 25 millió forintot vettek el, Kulcstól 11 millió forintot vettek el, Adonytól 10 millió forintot vettek el, Pusztaszabolcstól 13 millió forintot vettek el, Nagyvenyimtől 16 millió forintot vettek el, Iváncsától 8 millió forintot, Perkátától 7 millió forintot vettek el, Rácalmástól 10 millió forintot vettek el és Dunaújvárostól 132 millió forintot vettek el csak a gépjárműadó megvonásával. Volt egy kis szalmaszál. Önök azt mondták, hogy 2000 milliárd forint hitelkeretet biztosítanak az önkormányzatok számára, hogy ezeket a veszteségeket valahogy tudják kárpótolni. Hát, ezt a szalmaszálat is felgyújtották, ugyanis néhány nappal ezelőtt mindezt visszavonták. Arról nem is beszélve, hogy az iparűzési adó elvonásával milyen veszélybe hozzák az önkormányzatok