Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 14. kedd - 148. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):
606 vasútromboló, vidékellenes politikáját meg kell állítani, és nem halálra ítélni kell a vasúti mellékvonalakat, hanem fejleszteni és megfelelő menetrendet kialakítani. De hasonlóképpen elmondhatjuk azt, hogy az egyik legfontosabb infrastruktúra, ha nem a legfontosabb infrastruktúra, a mellékúthálózat fejlesztése kapcsán is óriásiak a lemaradások. Rengeteget vitatkoztunk az Országgyűlés előtt, hogy milyen jellegű a probléma, melyik kormány milyen mértékben felelős, de elmondhatjuk azt, hogy valóban, jó, pozitív dolgot a 2010 előtti balliberális kormányokról a vidék fejlesztése tekintetében nem tudok, és nem is akarok megfogalmazni. Minden kritika jogos, de 2010 után is nagyon sok tekintetben romlott, és folyamatosan romlik a helyzet. Ha a mellékutakat nézzük, ma már 17 ezer kilométernyi mellékút van országosan, ami a rossz vagy a nem megfelelő kategóriában van, és ezeknek évről évre növekszik a hossza, növekszik a száma. És most is láthatjuk, hogy a kormány az idei évben is, a jövő évben is mindössze 400-500 kilométer felújítására ad elegendő forrást, így a problémát nem megoldja, hanem növeli, tehát egyre mélyebbek a problémák. De számos más téren is lehetne a kormány politikáját kritizálni; a legfontosabb közszolgáltatásokhoz való hozzájutás, a közművek fenntartása és minden egyéb, amely tekintetében elmondhatjuk azt, hogy sajnos szavakban kiáll a kormány a vidék mellett, illetve ez nem sajnos, ez örömteli, hogy legalább szavakban, a retorikájában kiáll, de a cselekvés még mindig nem elegendő. Lényegesen több forrást kell biztosítani a magyar falvaknak, hogy először is a leszakadást meg lehessen állítani, és egy érdemi fejlesztéspolitikát lehessen megvalósítani. Mi is az LMP részéről azt valljuk, hogy valódi fejlesztésről, gazdaságfejlesztésről akkor lehet beszélni, ha abból részesednek az ország térségei, a kistelepülések is, a periferikus, határ menti térségek is, és ha ismét a legkisebb településeknek is meg tudjuk adni a megfelelő jövőt a fejlődésükhöz, és mindenkinek meg tudjuk adni a lehetőséget, hogy a szülőföldjén boldoguljon. Ehhez alapvetően egy önkritikára van szükség a kormány részéről, hogy ilyen szempontból tíz évet elvesztegetett, és egy alapvető szemléletváltásra, hogy valóban vidékpárti politikát folytasson, és megadja a megfelelő forrásokat a magyar falvak felvirágoztatására. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Steinmetz Ádám képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Fontos kérdések” címmel. Képviselő úr, öné a szó. DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fontos kérdések. Valóban, fontos kérdések hangzottak el itt, az Országgyűlés falai között is az elmúlt hónapokban a sávolyi MotoGP-pálya befejezésével kapcsolatban. És a diskurzus során én is kaptam kérdéseket, Schanda Tamás államtitkár úr megkérdezte, hogy miért lobbizok egy bedőlt projektért, és mi annak az üzenetértéke, hogy én ezért lobbizok. Úgyhogy most meg is ragadom az alkalmat, hogy válaszoljak Schanda Tamás kérdéseire. A válaszom nagyon egyszerű: a somogyi emberek érdeke és a térség fejlődése. Úgy gondolom, ez minden somogyi képviselőtől elvárható lenne. Sajnálom, és megdöbbenve tapasztalom, hogy a fideszes somogyi képviselők ezt nem így gondolják. És ha már itt tartunk, elnök úr, szeretném megjegyezni azt is, hogy engem a nép küldött ide, én a népet képviselem, a nép képviselője vagyok, nekem feladatom és egyben jogom és kötelezettségem a végrehajtó hatalmat, jelesül a kormányt ellenőrizni. Ezt úgy tehetem meg, hogy kérdéseket teszek föl. Tehát amikor a nép képviselője kérdez, a miniszter vagy az általa megbízott államtitkár, a nép szolgája - a miniszter szolgát jelent szó szerinti értelemben - pedig válaszol. A válaszadás során pedig, úgy gondolom, hogy semmiképpen nem etikus, nem udvarias - és egyáltalán, ellene megy az országgyűlési etikának - visszakérdezni, vádaskodni, számonkérni a nép képviselőjét. Úgyhogy kérem elnök urat, hogy ha ilyet tapasztal a jövőben, akkor legyen kedves figyelmeztetni…