Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 14. kedd - 148. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
535 azt ígérték, hogy visszaadják az önkormányzatoknak, amit jogtalanul elvettek tőlük. Nem! Önök arra készültek, hogy kölcsönt adnak azoknak, akiket a joggal visszaélve tönkretettek. Mintha én most odamennék az államtitkár úrhoz, elvenném minden vagyonát, majd azt mondom, nincsen semmi baj, majd adok neked kölcsön. Önök ezt tették az önkormányzatokkal. Önök pontosan ennyire cinikusak, arcátlanok, amikor az önkormányzatoknak szánt 200 milliárd forintos keretet is eltüntették a jövő évi költségvetésből. Persze értjük, hogy mi a céljuk. Nézzünk egy ismert példát! Niedermüller Péter kollégám, a VII. kerület DK-s polgármestere éppen most nyert pert a kormánypropaganda ellen, mert azt hazudták, hogy a VII. kerületben csökkentik az önkormányzati dolgozók fizetését és elveszik a ruhapénzt. Hát, nem jött be, mert sem a VII. kerületi, sem más DK-s vezetésű önkormányzat nem tett ilyet. Hallom, hogy most azt mondják, hogy akkor még nem vontunk el eleget. Teljesen nyilvánvaló, hogy mi a céljuk, a saját propagandistáik kotyogták ki a rágalmazó cikkeikkel. Önök büntetni akarják azokat a kerületeket, városokat, falvakat, ahol az emberek nemet mondtak a Fideszre. De én azt mondom, hogy még néhány hónap, és az ország mond nemet a Fideszre. Elég volt abból, hogy a családok, városok, iskolák, egyetemek, kórházak ellen háborúznak azért, hogy néhány embernek legyen újabb jachtja és helikoptere. Nézzék, én se kalácsot, se tanácsot nem adok önöknek, de melegen ajánlom, hogy fogadják el és tartsák tiszteletben az európai magyarok döntését. Köszönöm a figyelmüket. (9.30) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Tállai András államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Térjünk akkor vissza a bizonyos költségvetési bizottsági ülésre, ahová önök meghívták az ellenzéki polgármestereket, hogy politikai balhét csináljanak, és elmondják, hogy mekkora bajban vannak az önkormányzatok. Ehelyett, ha megengedi, most három polgármester leveléből fogok idézni, hogy mi a véleményük a 2021-es költségvetésről, akiket odaküldtek arra a bizottsági ülésre. Salgótarján megyei jogú város polgármesterének levele: „A 2020. évi általános működési támogatást csökkentő adóerő-képességtől függő, úgynevezett beszámítás a 2021. évi költségvetési törvényjavaslatban nem szerepel, megszűnik. Ez kedvező változás az önkormányzatunkra nézve, mert a szolidaritási hozzájárulás 2021-re tervezett emelése ellenére az alacsony adóerő-képesség miatt csökken a tervezett elvonás.” Ezt írja Salgótarján megyei jogú város polgármestere. De Zugló polgármestere, Horváth Csaba, bizonyára ismeri, a következőt írja a 2021. évi költségvetésről: „A tervezetben szereplő szolidaritási hozzájárulás változásának többszörösére emelkedése értékeléséhez figyelembe kell venni, hogy a településüzemeltetési támogatások beszámítását nem alkalmazza a javaslat. Az előző évi kerületi adatokkal számolva ezen támogatási bevételek kompenzálhatják a szolidaritási hozzájárulás emelkedését, így a szolidaritási hozzájárulás összegének drasztikus növekedése önmagában nem jelenti automatikusan összességében a költségvetési elvonások ugyanolyan mértékű emelkedését.” Tehát mit ír a polgármester? Nincs is akkora baj, mint amit ön a parlamentben rendszeresen állít. De még folytatom. A VIII. kerületi polgármester, Pikó András azt mondja: „Míg a megváltozott szolidaritási hozzájárulás több mint 940 millió forint pluszterhet jelent majd a VIII. kerület számára, ezt ellensúlyozza a támogatáscsökkentés rendszerének megszűnése, valamint egyes támogatási normatívák mértékének az emelkedése.” Miről beszélünk, tisztelt képviselő úr? Az önök ellenzéki polgármesterei elismerik, hogy a költségvetésben ugyan vannak változások, negatívak önkormányzati szempontból, és ugyanakkor pedig pozitívak is. Ezt ők maguk írják le, ez elhangzott a Költségvetési bizottság ülésén.