Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 13. hétfő - 147. szám - Varju László (DK) - az emberi erőforrások miniszterének - „Lesz-e végre ismét kórháza Újpestnek?” címmel - VARJU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
489 miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem önt, elfogadja-e a válaszadó személyét. VARJU LÁSZLÓ (DK): Örömmel veszem, köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Parancsoljon, öné a szó. (14.50) VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Az újpesti Árpád úti kórház ügyében viszont nincs mire várni, hiszen önöknek azt nem kellett felépíteni, mert azt megtették a Károlyi grófok, nem kellett felújítani sem, mert a felújítást egyébként megtették a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok. Önöknek viszont az volt az első lépése, némi hezitálás után, hogy végül is bezárták ezt a kórházat, Újpest utoljára felújított kórházát. Csaknem 200 ezer újpesti, illetve a szomszéd kerületben lévő, XV. kerületi, inkább a térségben lévő lakos egészségügyi ellátását, de elsősorban a sürgősségi osztályhoz kapcsolódó feladatok ellátását itt el lehetett volna végezni, de ezt átutalták önök a XIII. kerületbe, a Honvéd Kórházba, ahol amúgy is ápolóhiánnyal küzdenek. Nyolc év arra sem volt elegendő, hogy döntsenek és az indokokat megadják, hogy mi történt itt. Volt különböző ötlet, hogy mi történjen ezzel az épülettel, miközben az újpesti polgárok számtalan alkalommal tiltakozással, felszólalással, itt a parlamentben, önkormányzati jelzéssel többször jelezték, sokszor jelezték, hogy márpedig kórházra, az egészségügyi ellátás megfelelő szolgáltatására van szükség. Év végén önök szavukat adták arra, hogy az önkormányzat beleegyezése nélkül nem fog történni semmi. Történt valami veszélyelhárításra vonatkozó építkezési beavatkozó munka, de itt a társminisztérium államtitkára utalt arra, hogy a tervezést megkezdték, de ez most már fél évvel ezelőtt történt. Az említett felszólalások után újra kérdezem tehát az államtitkár urat: mikor kaphatják vissza végre az újpestiek a kórházukat, hogy megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat vehessenek igénybe a közvetlen közelükben elérhető módon? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Rétvári Bence államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön azt említette az imént, hogy a Gyurcsány-kormány a Gyurcsány-Demszky-Bajnai-korszakban felújította és rendbe rakta ezt a kórházat. Ez a mondat egy jó példája annak, hogy a múltat hogyan próbálják meg önök utólag átírni. Nem felújításról volt szó, tisztelt képviselő úr, hanem 55 százalékos leépítésről volt szó ebben a kórházban. Bezárták az újpesti kórház belgyógyászati osztályát, a szülészeti-nőgyógyászati osztályát, a hozzá tartozó szakambulanciát, az urológiai osztályt. Ez egy olyan időszak volt, tisztelt képviselő úr, ami nem a felújításról meg a bővítésről meg a megújulásról szólt, hanem arról, hogy fokozatosan csökkent ennek a kórháznak a lehetősége. Itt a parlamentben is ön már többször erről a kérdésről beszélt, és a kormányzat nyitott volt abban, hogy tekintsük át az újpesti emberek aktív egészségügyi ellátásával kapcsolatos kérdéseket, ezért önt szeretettel látták a Belügyminisztériumban is, ahol tavaly novemberben volt emlékeim szerint; és nemcsak önt, hanem a kerület, Újpest polgármesterét is szeretettel látták és hívták. És ott