Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. GURMAI ZITA (MSZP): - ELNÖK: - DR. GURMAI ZITA (MSZP): - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár:
3894 A megyében a kutatási-fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak bértámogatását eddig több mint 1100 főre igényelték, a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatását pedig több mint 10 500 főre vették igénybe. A gazdaságvédelmi akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével. Veszprém több nagyvállalata is nyert a HIPA versenyképességet növelő támogatási programján, és további pályázatok várnak elbírálásra. A Külügyminisztériumban átvehette már a támogatási szerződését a Valeo-Siemens eAutomotive Hungary Kft. és a Balaton Bútor Kft. is. Nincs még vége, hiszen hamarosan több másik cég is kézhez kaphatja a sikeres pályázatát igazoló dokumentumokat. Több száz millió forintos támogatást fordítanak fejlesztésre a vállalatok, és biztosítékot adnak a munkahelyek megtartására is. Az átmeneti intézkedések mellett a kormány olyan, hosszú távon is fennmaradó adócsökkentésről döntött, amelyek éves szinten több száz milliárd forintot hagynak a magyar vállalkozásoknál, és közel négymillió munkahely biztonságát erősítik meg. A kisvállalati adó kulcsa 2021. január 1-jétől 11 százalékra csökken, ami közel 40 ezer vállalkozás számára jelent könnyebbséget. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló költségvetés biztosíték arra, hogy az ország képes kilábalni a nehéz helyzetekből, és a kormány továbbra is elkötelezett a fejlődés mellett. Úgy gondolom, hogy olyan költségvetés-tervezet fekszik most előttünk, amelyet mindenki támogatni tud. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Ovádi Péter képviselő úr. Két percre kér szót Gurmai Zita képviselő asszony, 53 másodperce van erre. DR. GURMAI ZITA (MSZP): Oké! No, tehát tök jó, hogy a propagandát felmondja az államtitkár úr, hogy 2010 óta mi történt, de én arról beszéltem, hogy mi történik. Amikor nem tudnak mit mondani, akkor jön az elmúltnyolcév. No, akkor én néznék a cserben hagyásra 2010 óta néhány példát. 2010-től elindult a trükközés a munkaerőpiacon, foglalkoztatásbővülést ígértek, a közmunkaprogramok 50-150 ezer fővel több embert foglalkoztattak, ezzel párosítva emlékezzünk csak példaként a napocska-felhőcske képzésekre éhbérért, aminek az eredménye az, hogy ma a közmunkásbér jóval kevesebbet ér, mint tíz évvel ezelőtt; 2010: nettó 60 236 forint, 2020: nettó 54 217 forint, ami jelenleg körülbelül 25 százalékkal kevesebbet ér a 2010. évire átszámítva, így nagyjából 40 ezer forintnak felel meg. Ezek a munkahelyek többségében nem a gazdaságban megjelenő, vagyis profitot termelő foglalkoztatási formák. Több százezer aktív munkavállaló elhagyta Magyarországot, megköszönöm, ha a legpontosabb számot (Az elnök csenget.) elmondja. Ezek az emberek… ELNÖK: Köszönöm szépen… DR. GURMAI ZITA (MSZP): …most is többen vannak. Köszönöm. ELNÖK: …képviselő asszony. Banai Péter államtitkár úr kér szót soron kívül. BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Én tényszámokat mondtam, tehát ha végignézzük az elmúlt tíz év folyamatait, megnézhetjük egyenként éves szinten, hogy a foglalkoztatottak száma vagy a keresetek hogyan alakultak.