Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 20. hétfő - 120. szám - Dr. Gurmai Zita (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Várható-e a gyógyászati segédeszközök e-recept útján történő beszerzése?” címmel - ELNÖK: - DR. GURMAI ZITA (MSZP):
1588 egyetértenek abban, hogy biztosítani kell az áruk szabad áramlását ebben a nehéz helyzetben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg a miniszter urat. Öné a szó, miniszter úr. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen a nemzetközi áruforgalom zavartalan fenntartása Magyarország alapvető érdeke az ellátásbiztonság szempontjából. Csak a szomszédos országokkal a tavalyi esztendőben 43 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottunk le. Ez világosan mutatja, hogy mi itt a szomszédos országokkal meglehetősen komoly egymásrautaltságban élünk. Tehát amennyiben a nemzetközi áruforgalom folyamatosságát nem tudnánk garantálni, úgy a magyar lakosság ellátásbiztonságát is veszélybe sodornánk. (16.50) Ami az ingázást illeti, nekünk az a célunk, hogy a határ menti közösségek egymással minél szorosabb kapcsolatban legyenek. Ennek egyik jelensége éppen az, hogy sok-sok embernek a határ túloldalán van a munkahelye vagy éppen a földterülete, és ha nem tudnak munkába járni, vagy nem tudnak elmenni megművelni a földterületüket, az nyilvánvalóan alapvető problémákat okozna a mindennapi életükben. Ezért is azt tudom önnek ígérni, hogy mind Szerbia, mind Ukrajna esetében azon leszünk, hogy az ingázást ezeken a határszakaszainkon is lehetővé tegyük. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Gurmai Zita (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Várható-e a gyógyászati segédeszközök erecept útján történő beszerzése?” címmel ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Gurmai Zita, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Várható-e a gyógyászati segédeszközök e-recept útján történő beszerzése?” címmel. Miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jogosította fel. Kérdezem, elfogadja-e a válaszadó személyét. (Dr. Gurmai Zita jelzésére:) Igen. Öné a szó, képviselő asszony. DR. GURMAI ZITA (MSZP): Igen, elfogadom, és szeretném megköszönni a külügyminiszter úrnak azt, hogy rendszeresen rendelkezésre áll, minden héten. Ha lehetne egy kívánságom, akkor az egészségügyi minisztertől is ezt kérném. Nos, államtitkár úr, mintegy 8 ezer cukorbeteg van ma Magyarországon, és összesen egymillió ember kényszerül a gyógyászati segédeszközök használatára. Ma az ő nevükben kérdezek. Örömmel látom, hogy a kormány megfogadta az MSZP javaslatát, és egyszerűsítette az ereceptek kiváltását, de sajnos csak félmunkát végeztek: a gyógyászati segédeszközöket továbbra sem lehetséges az e-recepteken keresztül felírni. Ez két okból is jelent problémát: egyrészt ezek jelentős része szó szerint nélkülözhetetlen a betegek számára, így például a cukorbetegek számára készített tesztcsík, a tű vagy például a felnőtteknek szükséges pelenka; másrészt a recept átadása fizikai kontaktust igényel a beteg és az orvos, illetve a gyógyszerész között, ami rendkívül megnöveli a vírus terjedésének kockázatát. Tovább növeli a veszélyt, hogy a probléma olyanokat is érint, akik számára az alapbetegség miatt a koronavírus-fertőzés végzetes lehet. A kormány tavalyi ígérete szerint az elektronikus egészségügyi szolgáltatási rendszerben 2020 második felében bevezetik a gyógyászati segédeszközök elektronikus felírását, az erről szóló