Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 24. kedd - 114. szám - A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP):
955 döntéseket hoznánk. Azért azt tegyük hozzá, hogy milyen érdekes, hogy amikor a lakáskasszákat kellett felszámolni, akkor simán át tudtak vinni nagyjából másfél nap alatt egy törvényt. Most ez vajon miért nem sikerül a kétharmadnak? Hol van ez az akarat? Szeretném még egyszer pontosítani önöknek: egyetlenegy kifogásunk van a javaslattal kapcsolatban, mégpedig az, hogy nincs benne időkorlát. Bármennyi időt megadunk önöknek a védekezésben, tényleg, legyen 60 nap, legyen 90, legyen 180, én esküszöm, hogy még a 360-ba is belemegyek, legyen 360 nap, na, kezet rá, de az, hogy időkorlát nélkül, ez senkinek nem engedhető meg a mai világban sem Magyarországon, sem más országban. Úgyhogy én azt szeretném kérni önöktől, hogy akár már a holnapi napra is hívjuk össze a parlamentet, beszéljünk erről, önök vegyék ki az időkorlátot, tegyenek be egy határozott időintervallumot ebbe a javaslatba, mi pedig, esküszöm önöknek, hogy tényleg támogatni fogjuk ezt a javaslatot. Arra kérem önöket, hogy ne vitatkozzunk, hanem dolgozzunk a magyar emberekért. És végezetül, épp most olvastam a hírt, hogy Romániában például már bevezették a kijárási tilalmat. Ebben is óriási elmaradásunk van. Értsék meg, hogy a korlátozott, legalább a korlátozott kijárási tilalmat minél hamarabb be kell vezetni. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces felszólalásra jelentkezett Böröcz László képviselő úr. Parancsoljon! BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány dologra röviden reagálnék. Először is sajnálom, hogy elment Harangozó képviselő úr, mert nincs igaza több mindenben sem, méghozzá a tegnapi szavazással kapcsolatban, hogy mikor kellett volna benyújtani a törvényt. Március 11-én, amikor a vészhelyzetet kihirdettük, már két hete elfogadott napirendje volt az Országgyűlésnek (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), a házszabály alapján pedig nem segített volna akkor sem, ha korábban nyújtottuk volna be ezt a javaslatot, így tulajdonképpen a sürgősségi eljárás volt a leggyorsabb módja ennek. És egyébként hozzátenném azt is, hogy önök tegnap egyetlenegy dolgot szavaztak le, hogy ma szavazzunk róla, mert tulajdonképpen ez történt. Önök azt szavazták le tegnap, hogy ma tudjunk dönteni erről a törvényről, és a mai vita után egyébként nyilván lehetett is volna dönteni. Én sok mindent megértek. Biztos, hogy az önök soraiban is rengeteg olyan képviselő van, aki jó szándékkal javaslatokat fogalmaz meg, és szeretne ebben a helyzetben segíteni, biztos vagyok benne, és ahogy egyébként ez a hétpárti egyeztetéseken is történt, a Fidesz-frakció rengeteg ilyen javaslatot meg is fogadott, egyetértés is volt ezekben, mégis valami, úgy tűnik, hogy félrecsúszott. De azért azt, kérem szépen, ne gondolják már, hogy ha valami vita keletkezik, akkor azért önök általában mindig a legegyszerűbb módját választják ennek: a Fidesz a hibás, pont ugyanúgy egyébként, ahogy egy vesztes választásnál a Fidesz a hibás, mert átírta a választási rendszert. Ha véletlenül nyernek, ó, akkor minden jó, az tökéletes, a demokrácia virágzik, ha veszítenek, akkor diktatúra van. Általában ez szokott lenni az önök hozzáállása, de köszönöm szépen, még folytatom. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen (Bangóné Borbély Ildikó Kunhalmi Ágnesnek int.), és köszönöm szépen Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak a segítségét. Megkezdjük a következő képviselői felszólalásokat. Tehát most Kunhalmi Ágnes képviselő asszony kap szót, őt Bana Tibor képviselő úr fogja követni, és utána van kétperces újabb felszólalásokra lehetőség. Kunhalmi Ágnes képviselő asszony, az MSZP képviselője következik. Parancsoljon! KUNHALMI ÁGNES (MSZP):