Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 24. kedd - 114. szám - A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről:
936 feladatnak az ellátásához körülbelül kerületenként kétszáz és háromszáz fő közötti önkéntesre van szükség. Ha ezt felszorozzuk a 23 kerülettel, vagy megnézzük a nagyobb városokat az országban, akkor hamar ki fog derülni, hogy az ő felszereléssel való ellátottságuk sem biztosított ilyen körülmények között. És nem beszéltünk azokról a munkatársakról, akiknek megint csak kötelező feladata a hatósági karanténban tartott emberek ellátása. Erről miért nem beszélünk? Ezek önkormányzati feladatok. És nem beszéltünk értelemszerűen azokról a köztisztviselőkről, akik ma is a frontvonalban állnak, postásokról, nem beszéltünk sofőrökről, nem beszéltünk betegszállítókról. Tehát gyönyörű a felsorolás, nagyon jól hangzik, hogy 129 ezer darab. Ki tud maga elé képzelni 130 ezer darab maszkot? (Nacsa Lőrinc és Böröcz László jelentkezik.) Az nagyon jól hangzik. Szuper, két képviselőtársam jelentkezett, hogy maga elé tudja képzelni. Akkor bizonyára azt is látják, képviselőtársaim, hogy ez milyen hihetetlen villámgyorsan fog elfogyni. Azt gondolom, hogy mivel ezek a felszerelések nem állnak rendelkezésre az önkormányzatoknál, a védekezési szint frontvonalában, ez csökkenti és árt a járvány kezelésének. Ami segítene, az a tesztelés. Persze, két hete, mint a papagájok mantrázzuk, hogy tessék tesztelni, vásárolni, vásárolni és tesztelni. Mindannyian ismerjük az olasz Vo’ városát, ahol egy 3000 fős településen csak a teszteléssel sikerült a betegek számát nullára redukálni. Mert amivel nem számol a magyar kormány, az azoknak a betegeknek a sokasága, akik nem mutatnak tünetet. Nem mutat tünetet, de fertőz. Ha nem mutat tünetet, akkor nem is kell ellene védekezni - mondja a magyar kormány. Ez nincs így. Ha mi nem állunk neki annak, hogy a tesztelések radikális növelésével megelőzzük a terjedést, akkor úgy fogunk járni, mint Olaszország. Azt gondolom, hogy már most is, ebben a korai szakaszban azt mutatják a statisztikai számok, hogy az európai átlagot meghaladó a halálozás aránya. Ahelyett, hogy önök hatékony lépéseket tennének, és ehhez nem kell ez a törvény sem, behoznak egy olyan törvényt, amelyet demokrata beállítottságú ember el nem fogadhat. Nem fogadhat el, és nem azért, mert azt feltételezem, hogy vissza akar vele élni a kormány, hanem azért, mert a garanciák nincsenek benne, és azért, mert ha valóban nincs takargatnivalója, hátsó szándéka a kormányzatnak, akkor el lehet fogadni a módosító javaslatok sokasága közül legalább egyet. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Itt elhangzott már 90 nap, 120 nap, elhangzott már… Nem is tudom, milyen javaslatok hangzottak el csak a vezérszónoki felszólalások kapcsán. Azt gondolom, hogy ez az alapkérdés. Ez az alapkérdés, hogy miért ezt akarják hangosan elfogadtatni, ahelyett, hogy hatékony lépéseket tennének. Igen, ismerem a választ. Azt válaszolta erre a miniszterelnök úr, hogy hiánycikk a minősített maszk, egyszerűen hiánycikknek számít. Én emlékszem arra, amikor miniszterelnök úr arról beszélt rendkívül büszkén, hogy a kínai kormány milyen hihetetlen nagy stratégiai partnere Magyarországnak, és hogy a kínai-magyar barátság, ez a megtörhetetlen, ez bizony, él és még sokáig fog élni. De akkor kérem tisztelettel, ha a miniszterelnök úr nem hazudott, és tényleg ilyen jó a kapcsolatunk a kínai kormánnyal - és én nem feltételezem, hogy hazudott volna a miniszterelnök úr , akkor hogy lehet az, hogy Magyarország Kormánya nem ült le a kínai kormánnyal tárgyalni, hogy abból a napi másfél milliós legyártott mennyiségből olyan mennyiségben vásárolhassunk, ami egyébként kielégíti a védekezéshez szükséges szükségleteket? Azt gondolom, hogy ezek az alapkérdések, és amennyiben a Fidesz-KDNP-többségnek van szándéka, akarata, hogy megállapodás szülessen és szülessen meg a nemzeti egység, akkor minden lehetőségük megvan ehhez. Pestiesen szólva: a labda az önök térfelén pattog. Nagyon remélem, hogy megfontolják az általam és a képviselőtársaim által elmondottakat, és születik megállapodás. Köszönöm szépen a szót. (16.00) Bocsánat, még egy fél gondolatot hadd tegyek hozzá! Miniszter Asszony! Arra szeretném illő tisztelettel kérni, hogy amennyiben van rá mód, akkor a válaszát ne a zárszóban mondja el, hátha tudunk még reagálni rá. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)