Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 24. kedd - 114. szám - Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - TORDAI BENCE (Párbeszéd): - ELNÖK: - TORDAI BENCE (Párbeszéd):
902 birtokában terrorizálják a fővárost, terrorizálják az ellenzéki vezetésű városokat, terrorizálják a szabad településeket, amelyek nemet mondtak tavaly októberben a Fidesz túlhatalmára. Tehát a kultúrharc helyett ez a kultúrterror zajlik, és a válsághelyzetben maguk akkor képesek behozni ennek keretében egy olyan törvényt, amely arról szól, hogy a miniszter maga lesz a legfőbb munkáltatói jogkörök gyakorlója a színházigazgatóknál, tehát maguk akarják megmondani, hogy kik vezessék a fővárosi vagy a tetszőleges nagyvárosi színházakat. (L. Simon László: Nem is erről van szó! Szövegértési problémád van! - Az elnök csenget. - L. Simon László: Ez hihetetlen!) Egy csomó olyan társadalmi szolgáltatás van, nem csak a kultúra területén, ahol bizony az állami kasszából fizetjük közösen mi, adófizetők a cechet, és mégis a helyi önkormányzat az, amely fenntartóként, üzemeltetőként, a politikai kontroll gyakorlójaként megjelenik az intézmény életében. (L. Simon László: Mondj egy példát!) Amit még nem államosítottak, azok ilyenek, tehát például az óvodák, a bölcsődék ilyenek tudnak lenni. Semmilyen ok nincs arra, hogy a színházaknál ezt megváltoztassák, és eddig sem volt semmilyen ok. Érdekes módon a Tarlós István vezette fővárosnál (L. Simon László: Nem volt ilyen sose! Hazudsz!), amikor ugyanez volt a helyzet, akkor nem akarták elvonni a fővárostól a színházigazgatók kinevezésének a jogát. Ráadásul Karácsony Gergely és a köztársaságpárti fővárosi többség eddigi gyakorlata semmilyen okot nem adott önöknek arra, hogy ilyen kétségbeesett, erőszakos lépéshez nyúljanak, ugyanis nem rugdalták ki az önök színházi embereit. Én értem, hogy van néhány Fidesz-hűbéres, aki kapott egy-egy színházat, és pontosan tudja, hogy alkalmatlan szakmailag annak a vezetésére, pontosan látjuk mindannyian, hogy milyen eredményeket, illetve eredménytelenséget hoznak a fideszes mamelukok vezette színházak sokszor, de itt mégsem szakmai szempontok fognak a kinevezések kérdésében dönteni, ahogy eddig is volt a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatnál. Úgyhogy ez a lépés nemcsak végtelenül becstelen és aljas, hanem tökéletesen szükségtelen is volt, és mutatja azt a kétségbeesést, azt a traumatizáltságot, amit október 13. óta, úgy látszik, Orbán Viktor még mindig nem tudott magában meghaladni. Tehát itt lenne egy tényleg komoly probléma, egy válság, egy veszélyhelyzet, a koronavírus-járvány, és miután Orbán Viktor kormánya annak a kezelésében nagyon gyengén teljesít, ezért mindenféle politikai trükkökkel próbál nemzeti egység helyett valójában ismét nemzeti megosztottságot teremteni: egyszerre küzdeni valamilyen szinten a járvánnyal, hiszen muszáj, és az ellenzékkel, hiszen azt meg szereti, illetve ezt diktálja a politikai érdeke. Ezért volt a teljesen vállalhatatlan felhatalmazási törvény, amelyhez megpróbálták kicsikarni, kikényszeríteni a négyötödös felhatalmazást, ezt nem kapták meg nagyon helyesen, nagyon büszkék vagyunk rá. Én személyesen minden ellenzéki képviselőtársamra büszke vagyok, aki ennek a nyomásnak ellenállt. És most ezért hozzák be újra ezt a törvényt, amelynek semmi köze a válságkezeléshez, amely kizárólag az önök gazdasági erőszaktevéséről, a kultúrterrorról szól, hogy legyen miről vitatkozni, legyen miért szemben állni egymással. Ha igazán segíteni szeretnének, ha igazán szeretnék a kultúrában dolgozókat támogatni, akkor nem azon aggódnának, hogy melyik hűbéresük melyik színházpályázatot fogja majd elnyerni, és melyik intézményt fogja igazgatni a következő időszakban, hanem azon aggódnának, hogy mi lesz a színházi dolgozókkal, mi lesz azokkal, akik most elvesztik a jövedelmeik jelentős részét vagy akár egészét, miből fognak megélni. És ez természetesen nemcsak a színházi dolgozókra, nemcsak a kultúrában dolgozókra, hanem sok százezer vagy talán milliónyi magyar állampolgárra ugyanígy igaz: ebben a válságban nem tudják, hogy mi az, ami az ő megélhetésüket biztosítani fogja. Tehát inkább azon kéne gondolkozniuk, hogy a színházakban, a kultúrában és mindenütt máshol hogyan biztosítsák a kieső jövedelmek pótlását, mintsem hogy egy ilyen újabb pártpolitikai, hatalmi játékot kezdjenek el játszani. A Párbeszéd azt mondja, ha már foglalkozunk külön a kultúrával vagy külön a színházakkal, akkor legyen az a törvénymódosítás, hogy válságkezelő alapjövedelmet kapnak a színházi dolgozók, a kultúrában dolgozók, de egyébként mindenki másnak is ilyen válságkezelő alapjövedelmet kellene
