Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 24. kedd - 114. szám - Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről:
897 fogják magukat, hogy mindazt, amitől a művészet, a kultúra az, ami, azt meggyalázzák, meggyilkolják és megerőszakolják. Ezért, aki ezt a törvényt benyújtja és támogatja, az nem a magyar nemzeti kultúra szabadságát támogatja, annak virágzását, hanem annak megtiprását. Az államtitkár úr önéletrajzát ismerem, önt személyesen nem. Az ön életrajza egyébként sok tekintetben imponáló. Nem mondható, hogy ne forgott volna a művészet hétköznapi világában, nézze, de lehet, hogy el kellene gondolkodnia azon, hogy más a cirkuszművészet, és más az irodalom, a festészet, és más a színház. (Hollik István: Színházigazgató volt.) Tigriseket lehet idomítani. (Felzúdulás a kormánypárti képviselők körében.) A bűvész kalapjából mindig elő lehet húzni még egy nyulat. (11.10) Az artisták valószínűleg kellő tréning után, a dupla szaltó után tudnak egy triplát is csinálni. Igen! Ez is művészet. A színház világában szerintem nem idomítani kell, hanem engedni a szellem szabadságát. Úgy látom, hogy önök ebből semmit nem értenek, és mint mondtam, államtitkár urat nem ismerem személyesen, talán elődjét is csak futólag. Nem a személyükkel vitatkozom, természetesen. Engedjék meg, hogy ahogy önök valószínűleg végtelenül kritikusak azzal, amit én képviselek, de azt kell hogy mondjam, önök csapnivalóan nagy gazemberséget csinálnak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Csárdi Antal képviselő úr, majd Hoppál Péter képviselő úr, majd Tordai Bence képviselő úr más-más módon következnek, következhetnek. Most tehát megadom a szót az LMP vezérszónokának, Csárdi Antal képviselő úrnak, parancsoljon! CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nyilván vannak olyan stratégiai kérdések, amiket érdemes és szükséges behozni olyan vészterhes időkben, amiket most élünk. Önök szerint ez egy ilyen kérdés. (Gyurcsány Ferenc a helyéről felálló L. Simon Lászlóhoz lépve: A tévéből nézlek benneteket, gyerekek. - Rövid beszélgetés után Gyurcsány Ferenc elhagyja a termet.) Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat az, ahogy gyakorlatilag államosítják a főváros színházait, az semmi más, mint a miniszterelnök úr kötcsei beszédében megfogalmazottaknak a megvalósítása, ahogy képviselőtársam is mondta, és ez sajnos egyértelmű. És lehet itt megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de aki ismeri az önkormányzati finanszírozási rendszert, ami ma az önkormányzatok gazdálkodását meghatározza, az pontosan tudja, hogy ez a helyzet, hogy ezt meg tudták csinálni, azért és csak azért állt elő, mert a magyar kormány, a Fidesz-KDNP-kormány a feladatfinanszírozási rendszeren keresztül kivérezteti az önkormányzatokat. Pontosan tudjuk, sok esetben vizsgáltuk már, hogy az a feladatfinanszírozási rendszer, ami jellemzi az önkormányzatok finanszírozottságát, úgy néz ki, hogy a kötelező feladatoknak a szükséges költségét az állam 30 és 70 százalék között finanszírozza. Szerencsétlenebb helyzetben vannak a szociális feladatok, van, ami szerencsésebb helyzetben van, viszont például a kultúra egészen súlyosan alulfinanszírozott. Tehát önök előállítottak egy olyan mesterséges helyzetet, hogy a leghelyesebb gazdálkodás mellett sem lehet kigazdálkodni a színházak finanszírozási igényét. És igen, azt gondolom, hogy ez egy jól felépített stratégia mentén történik. Kultúrharcról beszélünk, és önök kiválóan megtervezték és megvalósítják azt, hogy hogyan állítsanak elő egy olyan helyzetet, amikor gyakorlatilag az alulfinanszírozott önkormányzat nem tud adott esetben dönteni vagy nem tud adott esetben finanszírozni minden színházat. Igaz, hogy hozzá kell tennem, hogy a kőszínházak soha - ismétlem: soha! - nem tudtak megélni állami támogatás nélkül. Ez a természetéből fakad. És én azt gondolom, hogy az a fajta elv, amit önök követnek, hogy aki fizet, az rendel, az a szocializmusban megfogalmazott elv. És én innentől kezdve értem, hiszen az önök szocializációja nem ’90 utáni. Ezt lássuk be!
