Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 24. kedd - 114. szám - Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről:
895 Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Azt, ami itt a budapesti színházak ügyében az elmúlt hónapokban történt és történik most, én Budapest lelke egy része megsebzésének gondolom, és összességében a magyar kultúra megsebzésének is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kéne színházba is járni!) Összességében az, hogy ki nevez ki egy színházigazgatót, a legtöbb európai országban nem perdöntő. Ilyen vitát Finnországban, Dániában, Franciaországban valószínűleg nem folytatnánk. Azért nem, mert valójában a mi vitánk sem egy munkajogi vita. Ha lenne abban egyetértés önök és miközöttünk, hogy a színházi, a művészeti, a kulturális önkifejezés értelmezése szabad, és ebbe nincs beleszólása a közhatalmat gyakorló önkormányzatoknak vagy az államnak, akkor valójában, őszintén szólva, ez egy pénzügyi, munkajogi megállapodás lenne, és nyugodtan mondhatnánk, hogy bármelyik jó lesz. De nem ez a helyzet. Önök tudják rólam jól, hogy - egyetértenek-e vagy sem - viszonylag ritkán szólalok meg ebben a parlamentben. Most is üres a Ház nagyobbrészt (Dr. Hoppál Péter: A vírus!), de azt gondolom, hogy itt lényegesen többről van szó, mint hogy ki gyakorolja a munkáltatói jogot a színházak vezetői fölött. Itt egy szerintem drámai vitában vagyunk. Jogunk van-e, közhatalmat gyakorlóknak, bármilyen módon elvárást megfogalmazni, mi több, kikényszeríteni formálisan vagy informálisan a világ értelmezését, újrafogalmazását a maguk számára hivatásként megfogalmazó művészek felé - igen vagy nem? Amiről az előttem szóló felszólaló beszélt, az a kultúrharc problémája. Én azt természetesnek gondolom, hogy nagy politikai kérdésekben kormány és ellenzék természetesen vitatkozik egymással, persze: milyen legyen a külpolitikánk, a biztonságpolitikánk, az adópolitikánk; nem megyek tovább. De amikor azt mondtam, hogy Finnországban vagy Dániában vagy Franciaországban nem lenne ilyen vita, akkor arra kívántam utalni, hogy abban nincs vita a polgári demokráciákban, és úgy tűnik, hogy magunkra nézve akkor ezt a megjegyzést korlátozottan lehet csak értelmezni, hogy nincs dolgunk azon túl a művészettel, a kultúrával, a színházzal, mint hogy segítsük a szabad önkifejezést. Önök nem ezt gondolják, a kormányfő ezt a politikát meghirdette, ő nyilvánosan vallja. Ő azt gondolja, hogy a kormánynak dolga, hogy írjatok remekműveket, és azt, hogy mi a remekmű, ő fogja majd eldönteni: mindaz remekmű, ami az ő világlátását közvetíti. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból. - Az elnök csenget.) (11.00) De ugye, azért mégiscsak az a helyzet, hogy amikor Gloster hercege azt mondja mindjárt az első színben, hogy „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”, akkor mostantól meg fogjuk mondani, hogy belehelyezhető-e ez a mondat dramaturgiai értelemben a mai magyar valóságba, és ha ez a mondat a magyar parlamentben hangzik el, és majd megmondjuk, hogy ha a rendező ezt valakinek a szájába akarja adni, akkor ez egy kormánypárti politikus lesz-e vagy egy ellenzéki politikus, netán maga a kormányfő vagy nem. Én azt gondolom, hogy nem jó, ha mi adunk rendezői tanácsokat. Önök pedig adnak. Önöknek nagyon világos eszmei, ideológiai, kultúrpolitikai elvárásai vannak, nagyjából az, hogy közvetítsék azt a világlátást, amit önök képviselnek. Én ezzel élesen szemben állok. Élesen! Nem vitatom, hogy létezhet az a fajta színházi értelmezés, amit az Újszínház művel, és azt hiszem, hogy helye is van Budapesten. Amikor októberben úgy döntöttek a választók, hogy mást bíznak meg Budapest vezetésével, akkor nagyon sokakkal a színházi világból is beszéltem, olyanokkal, akikkel önök is beszélnek, hogy hogyan kell Budapesten egy szabad európai kulturális világot, benne színházi világot teremteni. Szerintem önök is tudják. Azok, akiknek ma hangja van a budapesti színházi világban, azok lényegében kivétel nélkül azt mondták nekünk, azt javasolták nekünk és a főpolgármester úrnak is, hogy nyugalomra, türelemre intelek benneteket, meg kell őrizni a budapesti színházi világ sokszínűségét, nincsen helye bármilyenfajta kultúrpolitikai bosszúnak. Kinevezett igazgatók vannak, visznek valamilyen politikát, maradjanak a helyükön, és úgy emlékszem, hogy nem is tett ilyen lépést a főváros vezetése; aki ameddig hivatalban kinevezetten létezett, addig létezett, amikor lejárt a pályázata, akkor nyilván új pályázatokat írtak ki.
