Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 16. hétfő - 112. szám - Varju László (DK) - a pénzügyminiszternek - „Mit tesz az Orbán-kormány a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítése érdekében?” címmel
725 Házi segítségnyújtásban mintegy 90 ezer ember vesz részt, a szociális étkeztetésben körülbelül 180 ezren, és azt is tudjuk, hogy a nappali ellátóintézményekben mintegy 50-52 ezer ember kerül ellátásra. Éppen ebből adódóan azt is kérdezem, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, hogy ezek az emberek kifogástalan minőségben és időben megkapjanak minden olyan segítséget és ellátást, ami őket megilleti. Próbálnak-e bevonni, valamilyen humánerőforrás-lehetőséggel próbálnak-e élni annak érdekében, hogy az a szakmai személyzet, amely jelenleg ellátja ezeket az embereket, maradéktalanul eleget tudjon tenni a feladatainak? A másik terület a tartós bentlakási intézményben elhelyezettek problémája. Itt a legeslegfontosabb az, hogy a vírus ne kerüljön be ezekbe az intézményekbe. Itt is mintegy 90 ezer emberről beszélek. És nagyon sokan vannak, főleg a fogyatékosok körében, akik odahaza tartózkodnak. Az ő megsegítésükre milyen intézkedéseket foganatosítanak? Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP, a Párbeszéd és a DK soraiból.) ELNÖK: Képviselő úr, mint említettem, Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy ön is mondta, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a leginkább veszélyeztetettek az új koronavírusjárvánnyal kapcsolatban az idős emberek. Éppen ezért azok is, akik a saját otthonukban vannak, azok is, akik valamilyen állami segítségben részesülnek az otthonukban, és azok is, akik valamilyen intézményben vannak, fokozott odafigyelést igényelnek. Az erről való tájékoztatás különböző módokon az elmúlt napokban, hetekben megtörtént. Itt arra is ügyelni kell, hogy kerülni kell az olyat, hogy akár az intézmények dolgozóit vagy vezetőit pontosabban egy-egy tájékoztatóra elhívják, az is többlet-vírusátadási lehetőség. Tehát ezt a kockázatot is ki kell iktatni. Az egyik első intézkedés volt, amit az operatív törzs is meghozott, és a tiszti főorvos asszony is elrendelt, ez a látogatási tilalom. Nemcsak a kórházakban van látogatási tilalom Magyarországon általános jelleggel, hanem a szociális intézményekben is. Senki nem mehet be szociális intézményekbe kívülről, csak nyilvánvalóan az ott dolgozók. Egyetlen ok, hogy ha valaki haldoklik, akkor a családtagok bemehetnek, de ebben az esetben is egy külön előírást kell betartani, hogy az illetők bejutása esetén is kiküszöböljük teljes mértékben a fertőzés veszélyét, akik el akarnak búcsúzni esetleg utolsó órás hozzátartozójuktól. Úgyhogy ezért a veszélyhelyzet idején az ilyesfajta megelőzés a legfontosabb, mint ahogy ön is mondta, képviselő úr, ez a legfontosabb, hiszen ahogy láttuk főleg Olaszországban, az idős emberek nagyon ki vannak téve a fertőzés veszélyének. Ezért indítottuk el az eléggé szerteágazó kampányt is az elmúlt héten. Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője az, aki a legtöbb esetben pontosan arra hívja fel a figyelmet, hogy az idős emberek védelme érdekében is mire kell odafigyelni, akár a kézmosás kapcsán, akár a látogatás kapcsán, akár a mindennapi érintkezés kapcsán hogyan tudjuk az idős rokonainkat, szüleinket, nagyszüleinket megóvni attól, hogy fertőzésveszélynek legyen kitéve. Ezért a gyermekfelügyelet kapcsán is - nincs iskola - fokozottan kértük azt, hogy lehetőleg ne a nagyszülők legyenek azok, akik vigyáznak a gyermekekre. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) Varju László (DK) - a pénzügyminiszternek - „Mit tesz az Orbán-kormány a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítése érdekében?” címmel