Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 9. hétfő - 110. szám - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - JAKAB PÉTER (Jobbik):
481 értesíti a mentőszolgálatot. A mentőszolgálatnál megvan a protokoll, hogy hogyan kell beszállítani vizsgálatra az illető személyeket, akik gyanúsak, hogy koronavírus-fertőzöttek. És van egy nagyon jó minőségű nemzeti referencialaborunk a Szent László Kórházban, a Dél-pesti Centrumban, amelyik órákon belül le tudja folytatni a vizsgálatokat, és mindenki számára egyértelmű eredményt tud mutatni. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy aki tényleg ilyen területen járt, bár a Külügyminisztérium a hétvégén is és többször már felhívta a figyelmet, hogy mindenki kerülje ezeknek az országoknak a látogatását, de ettől függetlenül a legfontosabb, hogy akinél egy ilyen látogatás mégis megtörtént, kerülje azt, hogy másokkal együtt sokáig egy légtérben tartózkodjon. Éppen ezért fontos, hogy ezeket - például az iskolák számára vitt felhívásunk, hogy két hétig ne menjen iskolába, aki a korábbi időszakban Észak-Olaszországban járt - mindenki betartsa. Felkészültek az egészségügyi intézmények, tisztelt képviselő úr, minden eszköz a rendelkezésükre van bocsátva. Nincsen anyagi akadálya annak, hogy bármifajta vizsgálat vagy kezelés megtörténjen, erre teljes mértékben minden forrást biztosítunk. Az is fontos, hogy napi 24 órában akár e-mailen, akár telefonon lehet információkat kérni, mindenki számára ez biztosított. Aki mégis külföldre utazna, annak ajánljuk, hogy a konzuli szolgálatnál regisztráljon, hiszen ez esetben, ha ne adj’ isten, karanténba kerül vagy bármi egyéb történik vele, sokkal egyszerűbb a segítség nyújtása. Mivel az idős és beteg emberek fokozottan ki vannak téve, a külföldi példák alapján a koronavírusos megbetegedés súlyosabb következményeket okozhat náluk, ezért rendeltük el, hogy mind a kórházakban, mind az idősek otthonaiban látogatási tilalom van, hiszen ha ide valaki bevinne egy vírust, az még súlyosabb következményekkel járhatna. Tehát az első pillanattól kezdve és azóta is napról napra igyekszünk mindent megtenni a magyar emberek biztonságáért, anyagi és emberi erőforrásokban mindent biztosítani fogunk a védekezéshez. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Most a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője, Jakab Péter következik. JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Hamarosan eljön az igazság pillanata. Hamarosan ki fog derülni, hogy mennyibe is kerül ennek az országnak az, hogy önök tíz éve ülnek a nemzet nyakán, tíz éve nem tesznek mást, mint lopnak, csalnak, hazudnak, ahelyett, hogy kormányoznának. Múlt héten miniszterelnök úr kiposztolt egy videót a közösségi oldalára, nagyon találó volt, önök ugyanis tényleg azt gondolják, hogy ez az ország maga a vadnyugat. Miniszterelnök úr meg biztosan Billy, a kölyök, vagy nem tudom én, kicsoda, egyik gengszter nagyobb, mint a másik. De, képviselőtársaink, ez az ország nem a vadnyugat! Ez az ország a hazánk. A hazánk, amelynek a kezét önök elengedték. Itt van a koronavírus. Fel lehetett volna rá készülni, modern egészségügyi ellátással, megfizetett szakdolgozókkal, felszerelt háziorvosi rendelőkkel. Ehhez képest az ágazat ma romokban hever, akkor, amikor topon kellene lennie. Ideje lenne minisztert cserélni! Aztán itt van a migráció kérdése. Az önök nagy szövetségese, nagy barátja, Erdoðan török elnök százezrével indítja útjára a migránsokat Magyarország felé. Képviselőtársak, ha ez a tömeg eléri a magyar határt, akkor nagyon könnyen megtapasztalhatjuk azt, hogy milyen is az, amikor a tömeges bevándorlásról szóló propaganda hirtelen valósággá válik. De hozzáteszem, hogy a helyzetet lehetne kezelni, ha önök visszaállítanák azt a határőrséget, amit 2008-ban többek között önök szüntettek meg. Miniszterelnök úr múlt héten elmondta, hogy szerinte a határ mellett bőven elég a hullafáradt rendőr. Nem, képviselőtársak, nem elég! Tudják, hová kell a rendőr? A városainkba meg a falvainkba. A határra meg határőr kell. Letettük az erről szóló javaslatunkat az önök asztalára, szavazzák meg! Bizonyítsák be, hogy önök nem megélni akarnak a migránskérdésből, hanem meg akarják végre oldani! Oldjuk meg együtt minél hamarabb, mert ennek az országnak nemcsak a koronavírussal, nemcsak a migrációval kell