Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 2. hétfő - 109. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a miniszterelnöknek - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel - ELNÖK:
445 irodák felismerték a kártérítési ügyekhez kapcsolódó pénzszerzési lehetőséget. Amikor a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédei sorozatban indították ezeket a strasbourgi pereket, beleértve természetesen az ön által is idézett Magyar Györgyöt, akkor vált slágertémává ez a terület, és gyakorlatilag olyan tömegével jelentkeztek ezek az ügyek - több mint 6 ezer ügy volt kint akkor Strasbourgban -, hogy a strasbourgi bíróság jelezte, hogy amennyiben nem születik meg a belső szabályozás, akkor érdemi vizsgálat nélkül 10 ezer euró átalányösszeget állapít meg ezekben az ügyekben. Ezért 2016-ban a tisztelt Ház elé terjesztettünk egy javaslatot, amelyben természetesen kitértünk arra is, hogy az áldozati kompenzációkra lehetőséget adjunk, és a tisztelt Ház el is fogadta ezt a szabályozást. Arra viszont nem számított senki, hogy a kártalanításokból a kártérítésekre mekkora összeg jut, nem éri el majd a 13 százalékot. Sőt, azok az ügyvédi körök, amelyek Strasbourgba ezeket az ügyeket tömegével vitték, a belföldi lehetőségekkel is élve tulajdonképpen toborzókörúton több száz ügyet gyűjtöttek be. Miután észleltük, hogy valóban elérte a csaknem 10 milliárdos nagyságrendet a kifizetett kártalanítások összege, s jól látszik, hogy ezek nem azon a helyen landolnak, ahol leginkább kellene, vagyis az áldozatoknál, felfüggesztettük törvényben ezt a fajta lehetőséget, és nemzeti konzultációban kikérjük a választópolgárok véleményét a további szabályozásról. Reméljük, hogy a konzultációt követően azok a kártalanítási igények valóban az áldozatoknál fognak landolni. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Barcza Attila képviselő úrnak viszonválaszra van lehetősége. BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy látom, hogy Magyarországon a társadalom általános igazságérzetét ez az ügy jelentősen rontja. Az ön által elmondottak abból a szempontból bizakodásra adnak okot, hogy ebben a tarthatatlan állapotban egy változás állt be. Magyarországon az emberek a fizetésükért tisztességesen dolgoznak, és semmiképp nem elfogadható az, hogy börtönben ülő bűnözők az ügyvédi kar egy nagyon szűk rétegének támogatásával komoly összeghez juthatnak. Kérem a kormányt, hogy tegyen meg mindent az ügy mielőbbi rendezéséért a jövőben is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválaszra van lehetősége államtitkár úrnak is. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A kormány természetesen döntött arról is, hogy a börtönférőhelyek bővülnek, tehát radikálisan megoldjuk ezt a helyzetet. De amennyiben a kártalanítások kifizetésére mégis sor kerül a korábbról hozott ügyek alapján, akkor ezeket már nem lehet ügyvédi irodáknak kifizetni, nem letéti számlákon vándorolnak el láthatatlan irányokba, hanem kimondottan csak a jogosultak kaphatják meg, s ezekről a számlákról az áldozati igényeket majd teljes mértékben be lehet vasalni. Remélem, hogy az a megoldás, ami kialakul, gyakorlatilag az áldozatok védelmét teljes mértékben szolgálni fogja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a miniszterelnöknek - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel ELNÖK: