Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 2. hétfő - 109. szám - Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) - a miniszterelnöknek - „Mi folyik itt?” címmel - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK: - DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
443 Azt szeretném tehát öntől kérdezni, hogy mire alapozta ezt a megállapítását. Csak nem arra, hogy 2010 után az országgyűlési képviselők vagyona hatszorosára növekedett, amelyben nyilván oroszlánrészt képviseltek a fideszes képviselők? Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd és a DK padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Próbáltam kihüvelyezni a kérdést, de nem jártam sikerrel. A képviselő úr nem sokat segített, viszont megismerhettem néhány kérdésben a véleményét, amit nagy tisztelettel meghallgattam, és komoly figyelmeztetés is a számomra, mert az idő múlása jól láthatóan megzavarja az ember emlékeit. Hiszen mégiscsak azért az a tény említésre méltó (Tordai Bence közbeszól. - Az elnök csenget.), hogy az ön által itt most földicsért, a társadalmi mobilitás szempontjából földicsért kommunista rendszerben a fiataloknak kevesebb mint 10 százaléka ment felsőoktatásba - most meg 30. Tudja ön, miről beszél, képviselő úr, amikor azt akarja mondani, hogy az jobb volt, mint a mostani, amikor akkor 10 százalék ment, most meg 30? Azt akarja nekünk elmesélni, hogy az volt a jó világ, amikor a fiatalok 10 százaléka ment egyetemre, most meg 30?! Mert ez meg rosszabb? Tudom, hogy gyűlöl bennünket, na de ez ne homályosítsa el a látását ilyen nyilvánvaló statisztikai tények esetében. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválaszra van lehetősége Mellár képviselő úrnak. DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A két időszak ebben a tekintetben nyilvánvalóan nem hasonlítható össze (Derültség és közbekiáltás a kormánypártok padsoraiból: Bravó!), hiszen a diploma szerepe abban az időszakban sokkal, de sokkal nagyobb volt. Az olyan lehetőséget biztosított akkor, hogy az ember valóban vezető értelmiségi pályára tudott jutni. Amióta az egyetemre járás, egyetem és főiskola tömegessé vált, ez gyakorlatilag a régi középiskolák helyét és szerepét vette át. Ha tehát megnézi ön, hogy a mesterképzésre vagy a doktori iskolába kik járnak, akkor nagyon jól láthatja azt, hogy ott igenis érvényesül ez a fajta kontraszelekció. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Van-e viszonválasz a miniszterelnök úr részéről? (14.20) ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Én is érzékelem, hogy kegyetlenség erre válaszolni (Derültség.), de azt ígértem, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Egy darabig figyeltem a professzor úr makroközgazdasági fejtegetéseit. Ezt 2011-ben hagytam abba, ideidézem, mit mondott akkor. Idézem önt, professzor úr, 2011-ből, ezt mondta a Dél-Magyarban: „Ha nyárra nincs IMF-szerződés, bedőlhet a magyar gazdaság. De ez nem reális forgatókönyv, az egyezségnek ugyanis nincs alternatívája.” Gratulálok! (Taps a kormánypártok soraiban.)