Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 15. hétfő - 141. szám - A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
4279 Még egyszer, az első perctől kezdve azt mondtuk, hogy megszavazzuk az Alaptörvényen túl adott rendkívüli jogkörét ennek a kormánynak, semmi mást nem kérünk, mint hogy az európai politikai kultúrának megfelelően valamilyen határidőt ebbe tegyünk bele. S pont önök mondták, államtitkár úr, hogy nem lehet a 90 napot belerakni, mert mi lesz, ha a parlament nem fog tudni ülésezni 90 napon belül. Ezek után meg heteken keresztül arról beszéltek, hogy mit riogat itt mindenki, hogy nem fog ülésezni a parlament, lám, lám, ülésezik a parlament. Hát, találják már ki, hogy ha elindulnak valamerre valamilyen érvek vagy hazugságok mellett, akkor legalább próbáljanak meg ragaszkodni hozzá, és nem váltogatni az egyiket a másikkal! Összegezve, ennek a törvényjavaslatnak valóban lesz történelmi, jogtörténeti jelentősége, valószínűleg a maga módján a jogi karokon talán néhány év vagy évtized múlva biztos fogják mutogatni, hogy nézzétek már meg, ilyen is volt ebben az országban. De ezen túlmenően, még egyszer mondom, maximum politikai jelentősége van. Ha a politikai jelentőségét nézzük, akkor a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt - én legalábbis úgy tudom, de lehet, hogy képviselőtársaim majd kijavítanak - a holnapi napon nagyjából egyhangúlag fogja a parlament megszavazni. Azt, hogy a kormány megkéri a parlamentet, hogy a parlament kérje meg a kormányt, hogy a miniszterelnök majd valamikor szüntesse meg a veszélyhelyzetet - ezt a remek törvényt támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm. Nacsa Lőrinc képviselő úr, KDNP, parancsoljon! NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy a veszélyhelyzet végéhez érünk, érdemes számot vetni, hogy mi is történt, és érdemes reagálni azokra az ellenzéki kritikákra, amiket itt felvetettek. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam kérdezte, hogy a rendkívüli jogrenddel élve a veszélyhelyzet alatt mit is csinált a kormány, s megpróbált valamilyen gyanús dolgokra utalni. De nézzük, hogy mit is csinált a kormány ez idő alatt! Megszervezte az egészségügyi védekezést, rekordidő alatt felépítette Európa legmodernebb mobil járványkórházát, rendbe állította a szakembereket, megszervezte az orvosok beosztását, a mentősök eljárásrendjét, a laboratóriumokat, elindította a különböző védőfelszerelések beszerzését, kiépítette a kórházakban az infrastruktúrákat, ahol kellett - oxigén- és egyéb infrastruktúrákat -, és nyilvánvalóan lezárta a határokat. Tehát mindent megtett a kormány annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebben tudjuk kezelni a koronavírus-járványt. Most, az első fázis végéhez érve nyugodtan ki tudjuk mondani, hogy ezt az ország sikeresen kezelte, sikeresen vészelte át. Természetesen minden elvesztett élet fáj és gyászolunk értük, de azt látjuk, hogy ha körbenézünk szerte Nyugat-Európában, Észak- és DélAmerikában, Ázsiában vagy bármerre, hogy a koronavírus-járványt kifejezetten jól kezelte Magyarország. Amiről szocialista képviselőtársam beszélt: mi azt mondtuk, hogy lehet olyan járványhelyzet - hiszen márciusban egyetlenegy szakember sem tudta még megmondani, hogy mikor lesz a tetőzés, meddig fog tartani a járvány, hogyan néz ki a járványgörbe, és milyen hatása lesz, mi lesz, ha belépünk a tömeges megbetegedések szakaszába -, tehát akkor azt állítottuk, hogy eljöhet olyan alkalom, és eljöhetett volna olyan alkalom, hogyha a járványt rosszul kezeltük volna, amikor a magyar Országgyűlés nem tudott volna összeülni. Csak önök azt terjesztették, hogy a koronavírustörvénnyel mi ki akarjuk iktatni a parlamentet. Tudja, képviselőtársam, ez egészen különböző felfogás. Mi azt mondtuk, hogy lehet olyan számú a megbetegedés, és a képviselők is lehetnek olyan számban érintettek, hogy nem határozatképes a magyar Országgyűlés, míg önök azt mondták, hogy a koronavírus-törvénnyel Orbán Viktor ki akarja iktatni a magyar parlamentet, miközben itt hétről hétre, napról napra sokszor éjszakába nyúlóan vitáztunk a különböző törvényjavaslatokról; azért,