Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 12. péntek - 140. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK:
4098 Párhuzamosan ezzel felmérést végeztünk a nemzetiségióvoda-pedagógusok alap- és kiegészítő képzését végző nyolc főiskolán és egyetemen is, és már a 2019-2020-as tanévben 100 millió forint támogatással segítettük a nemzetiségióvodapedagógus-képzést végző nyolc képzőhelyet a képzés minőségének javításához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításában, de ezen a téren még nagyon súlyos hiányosságok vannak. A harmadik pontja a pedagógusprogramnak a nemzetiségipedagógus-hallgatói ösztöndíjrendszer kidolgozása volt. A nemzetiségióvodapedagógus-felmérés konkrét számai megerősítettek bennünket abban, hogy az eredetileg tervezetthez képest fel kell gyorsítani az ösztöndíjrendszer beindítását, és szintén három év alatt, három lépcsőben idén szeptember 1-jétől fogjuk elérni, hogy már minden nemzetiségipedagógus-hallgatóra az óvodapedagógus-képzés 1-3. évfolyamára és a nemzetiségitanító-, -tanár-, -szaktanárképzés 1-6. évfolyamára és minden nemzetiségre vonatkozóan mintegy 500-550 főre ki tudjuk terjeszteni az ösztöndíjat. Itt szeretném megemlíteni és kiemelni, hogy az ösztöndíjrendszer kidolgozását az érintett országos nemzetiségi önkormányzatok, szaktárcák és szakemberek bevonásával a Magyarországi Németek Pedagógiai Intézete fogta össze, és végzi ma is az összes nemzetiség részére az ösztöndíjak előkészítésével, lebonyolításával és elszámolásával kapcsolatos adminisztrációs tevékenységet. Itt külön köszönöm a Klebelsberg Központnak, Pánczél János úrnak, hogy az ösztöndíjrendszer kidolgozásában a Klebelsberg-ösztöndíj alapul vételével nagyon komoly segítséget kaptunk. Ez a megoldás nemzetiségi szempontból a lehető legjobb, hiszen rendkívül költséghatékonyan, racionálisan, de mégis minden nemzetiség saját szempontjainak maximális figyelembevételével tudjuk az ösztöndíjrendszert működtetni. Ez egy olyan új konstrukciót, együttműködést hozott létre az érintett hét nemzetiség között, amire a korábbiakban még nem volt példa. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Végül negyedszer: a nemzetiségipedagógus-program kulcskérdése természetesen a nemzetiségitanító-, -tanár-, -szaktanár-ellátottság felmérési anyagának kidolgozása, felmérése, a nemzetiségipedagógus-képzés. (11.00) A nemzetiségi általános és középiskolák, a nemzetiségipedagógus-ellátottság felmérési anyagán - szintén egy külön munkacsoporttal - minden érintett fél bevonásával közel egy évig dolgoztunk, hiszen olyan kérdésekre kellett válaszokat találjunk, mely kérdések korábban még csak megfogalmazásra sem kerültek. Tavaly tavasszal készültünk el a felmérési anyaggal, és még a nyár előtt 15 kiválasztott intézményben csináltuk az éles tesztet. Ennek kiértékelését és módosítását követően idén február 21én rögzítettük az EMMI-ben minden fenntartóval és érintettel a felmérés teljes menetét. Örömmel tudom elmondani, annak ellenére, hogy a járványhelyzet miatt az intézményekben áttértek a digitális oktatásra, mégis az elmúlt két hónap alatt 100 százalékban megkaptunk minden intézménytől minden adatot, amelyeknek folyik a kiértékelése. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bízom benne, hogy ebben a három napban sikerült a költségvetés kapcsán némi áttekintést nyújtani a Magyarországi nemzetiségek bizottsága munkájáról, a 13 őshonos nemzetiség életéről. Remélem, sikerült érzékeltessem, hogy a magyarországi nemzetiségek a részükre biztosított költségvetési forrásokat rendkívül körültekintően, professzionális előkészítéssel, a lehető leghatékonyabban igyekeznek felhasználni nemzetiségeink, de egész Magyarország javára. Mindezek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy az 1,1 milliárd forintos módosító igényünket a 2021-es költségvetési törvénynél - az előző évekhez hasonlóan - idén is támogassa. Köszönöm a figyelmüket. Danke für Ihre Aufmerksamkeit. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Ritter Imre képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és megadom a szót független képviselő úrnak. Farkas Gergely képviselő úr!