Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 12. péntek - 140. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - CSÁRDI ANTAL (LMP):
4086 a részüket a védekezésből! Pont arról beszélünk, hogy a védekezéssel kapcsolatos feladatok is pénzbe kerültek, és a kormány döntései is költséget vettek el az önkormányzatoktól. Ennek az egyenlege az, ami nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat. De azt az egészen vállalhatatlan, szemenszedett hazugságot visszautasítom, amit Hollik képviselőtársam mondott, hogy az önkormányzatok nem vették ki a részüket megfelelő mértékben a védekezésből. Meggyőződésem, hogy az önkormányzatok az egészségügyi intézmények mögött az első helyen voltak a védekezés szempontjából. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amikor költségvetésről van szó, akkor beszélnünk kell az adórendszerről, az adórendszerről, ami, hasonlóan a költségvetéshez, megmutatja a mindenkori kormány társadalomhoz fűződő kapcsolatát. Én azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban két fő részt említenék meg: az egyik az általános forgalmi adó, a másik pedig a személyi jövedelemadó. Különösen abban az időszakban, amit a járvány utáni, a járvány gazdasági hatásait megélő időszakként tudnék leírni, azt gondolom, hogy rendkívül fontos lenne, hogy nyitott szívvel és nyitott lélekkel tekintsünk a társadalomra. Ha így tennének kormánypárti képviselőtársaim, akkor viszonylag könnyen belátható, hogy az egykulcsos adónál, bár azt gondolom, érteni vélem azt az adólogikát, amit oly sokszor elmondtak már ennek a Háznak a falai között, hogy önök a fogyasztást szeretnék inkább terhelni adókkal, mint a jövedelmeket, de a nagyon kis meg a kis keresetűek adóterhelésén szükséges lenne enyhíteni. Szeretném jelezni, és ezt önök pontosan ugyanolyan jól tudják, mint én, hogy a gazdasági válság hatására családok százezrei kerülnek és kerültek olyan helyzetbe, amit úgy tudnék leírni, hogy gazdasági válsághelyzetben van a család. Egyik pillanatról a másikra veszítették el a munkájukat, veszítették el a jövedelmüket, és most gyakorlatilag sokan arra kényszerülnek, hogy kis pénzért, alulfinanszírozott munkahelyeken próbálják biztosítani a család fönnmaradását. Azt gondolom, hogy minimum elvárható lenne, hogy a kormány megfontolja a többkulcsos adó ismételt bevezetését. Én azt gondolom, hogy… (Nacsa Lőrinc: Az adóemelés!) Nem, adócsökkentés, Nacsa képviselőtársam. (Az elnök csenget.) Engedje meg, hogy így direktben válaszoljak. Tudom, hogy önre nem vonatkozik a házszabály, és ezért én alkalmazkodom önhöz; innen jelezném, hogy ez nem adónövelés, hanem adócsökkentés. Azt gondolom, hogy a kis jövedelműek adókulcsát lefelé kellene elmozdítani. Amiről viszont beszélni szeretnék, azok az önök által preferált fogyasztási típusú adók. A fogyasztási típusú adókon az a fájdalmas tapasztalatunk van, hogy az önök társadalomképe olyan szépen kirajzolódik, mintha egy festő rajzolta volna meg. Azt látjuk, hogy az alapvető élelmiszerek 27 százalékos áfával adóznak nagyobbrészt, néhány kivételtől eltekintve, míg az éttermi szolgáltatások 5 százalékos adóteher mellett vehetők igénybe. De ugyanez igaz a szálláshelyszolgáltatásra is. Itt ezt én kettébontanám. Azt gondolom, hogy egy kormány nem engedheti meg magának azt, hogy több pénzt akarjon keresni alapvető élelmiszereken, mert most ez a gyakorlat, mint a kereskedő vagy a forgalmazó. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy egy kiló kenyéren az állam több bevételhez jut, mint akár az, aki előállítja a kenyeret, akár az, aki értékesíti a kenyeret. De igaz ez a babra, a lencsére, igaz ez a gyümölcsre, a zöldségre. Lássuk be, hogy ezeknek a termékeknek az elérhetőségét könnyíteni és olcsóbbá tenni volna szükséges. Lássuk be, hogy az alapvető élelmiszerek nem luxuscikkek. Annak a fogyasztását nem lehet gyakorlatilag az Európai Unió legnagyobb fogyasztási típusú adójával sújtani. Ez egy felelősség kérdése, ez egy társadalomkép kérdése, tisztelt képviselőtársaim. Én azt gondolom, hogy az egy döbbenetes példa, hogy ha kimegyek a piacra vagy kimegyek a hétvégi bevásárlást elintézni, és ez igaz rám, Budapest belvárosára, és igaz egyébként bármelyik vidéki kistelepülésre, mondjuk, Nagybakónakra Zala megyében, hogy gyakorlatilag az étteremben az adófizetési kötelezettség kevesebb, mint a negyede annak az adófizetési kötelezettségnek, ami az alapvető élelmiszereket terheli. Ha én elköltök egy hosszú hétvége előtt a piacon, a bevásárlóközpontban 30 500 forintot, akkor áfában kifizetek, és nemcsak én, hanem mindenki más, a pedagógustól a mentősön keresztül
