Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz):
3885 Ennek fényében nagyon sajnálom azt, hogy bárhogy néztem át a költségvetést, mind a két fejezetet meg a táblázatokat, én összesen a klímavédelemre, a környezetvédelemre 40 milliárd forintot vagy még annyit sem találtam, ami számomra elkeserítő, főleg annak tekintetében, hogy Orbán Viktor a tavalyi évben meghirdette a klímavédelmi akciótervet, amit én magam személy szerint egy nagyon gyenge lábakon álló javaslatnak tartok, de legalább voltak benne értékelhető előremozdulások. Nyilván a Fidesz háttéremberei érzékelték azt, hogy ha a kormánypártok nem állnak bele ebbe a témába, és tovább folytatják azt, hogy az ellenzék klímahisztit folytat, akkor a saját szavazótáborukat is erodálni tudják. Úgyhogy előjöttek ezzel a nem túl acélos klímavédelmi akciótervvel, amit, megmondom őszintén, én támogatok, csak ennél sokkal többre lenne az én véleményem szerint szükség. Na most, ehhez képest azt látjuk, hogy talán 40 milliárd forintról beszélünk, amit a jövő évben ezekre a célokra fordítunk, úgy, hogy egyébként Palkovics miniszter úr azt mondta, hogy a Mátrai Erőmű átalakítása, ami a CO 2 tekintetében egyébként a legnagyobb kibocsátó Magyarországon, nagyjából 300 milliárd forintot fog felemészteni. Csak akkor hol van ez a költségvetésben, legalább az első lába, a munkálatoknak a megkezdése, a tervezésnek a megkezdése, mert sajnos én ebben a költségvetésben ezt nem találom, arról nem is beszélve, hogy hol vannak a fenntarthatósági kérdések. (19.50) Nagyon jó, hogy tudunk beszélni energiapolitikáról, csak az energiapolitikának a XXI. században szerintem az lenne a lényege, hogy a napelemipari szektort, mondjuk, nem a Tiborcz István-féle köröknek játsszuk ki, hanem a jelenleg is benne dolgozó, innovatív, egyébként rendkívül tehetséges magyar vállalkozásokat támogatjuk meg, ezáltal egyébként munkahelyeket teremtünk ebben a szektorban, és törekednénk arra, hogy a magyar háztartásokban, minél több magyar háztartásnál önfenntartást tudjunk elérni. Ugyanis jelenleg nem ez zajlik. A Fidesz jelenleg azt csinálja, hogy hatalmas napelemparkokban gondolkodik, és majd ők lesznek azok, a Fideszhez köthető oligarchakörök lesznek majd azok a szolgáltatók, akiktől ezt a fajta villamos energiát majd meg tudjuk vásárolni. Egyébként az állam adta lehetőség az, hogy ők nagyon kedvezményes áron fogják majd a magyar államnak eladni ezt a villamos energiát. Tehát igazából még meg is lopják ezzel a magyar adófizetőket. Azt gondolom, hogy ebben az egész elgondolásban, nagyon azt látom, és ezt alátámasztja az is, hogy az egyszer használatos műanyagok törvényét, az ezzel kapcsolatos törvénytervezetet visszavonták, és egy jóval enyhébb törvénytervezetet nyújtottak be, hogy sajnos nem a fenntartható fejlődés irányába megyünk. És önöknél a gondolkodásban egyszer csak bepattant a zöldpolitika, mert akkor, abban a pillanatban ezt jól lehetett használni, aztán most, hogy jött a járvány, és már kevésbé foglalkoztatja az embereket, önöket is kevésbé foglalkoztatja. Csakhogy attól függetlenül, hogy így gondolkodunk, a klímaváltozás negatív hatásai ugyanúgy megmaradnak, hiába járvány. Sőt, egyébként ha belegondolunk, elég az ezzel kapcsolatos szakmai irományokat elolvasni, ugyanis nagyon sok tudós azt mondja, hogy közvetlen kapcsolat van a klímaváltozás és egyébként a koronavírus-járvány között, hiszen a kettő erősíti egymást. Ezzel kapcsolatban pedig arra kell számolnunk, hogy nem a koronavírus-járvány lesz az utolsó világméretű XXI. századi járvány, ami végig fog söpörni a következő években, hanem sajnos lehet, hogy lesznek durvábbak is ennél, és a klímaváltozás ezt csak felerősíti. Nekünk pedig - hiába vagyunk kis ország - tennünk kell ez ellen. Nagyon kérem önöket, hogy fogadják meg azokat a költségvetési módosító javaslatokat, amiket benyújtottam a mai napon, ha nem is mindet, de legalább egy-kettőt, mert az is egy szándékot, előrelépést mutatna ebben a gondolkodásban. Nagyon kérem önöket, hogy ne Kínát kövessük a zöldpolitika területén, hanem próbáljuk meg inkább a nyugat- vagy észak-európai országokat. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Nunkovics Tibor képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Böröcz László képviselő úr. BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz):