Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
3775 Miről beszélünk? Magyarország elmúlt harminc éve az elveszített lehetőségek tengere, áradata. Az elmúlt harminc év során kormányzati színezettől függetlenül alapvető, rendszerszintű változást tulajdonképpen senkinek nem sikerült elérni. El kell hogy mondjuk, ha a legalapvetőbb, leginkább fundamentális viszonyainkat nézzük, akkor a 2010 óta zajló kormányzás eredményei nemhogy nem példásak, hanem az elégséges és az elégtelen között ingáznak. Nézzünk néhány területet, ahol szerintem az elégséges sem feltétlenül szavazható meg. Egy demográfiai tél közepén vagyunk, és bár retorikailag maximálisan támogatom a kormányzat családpolitikára irányuló elképzeléseit és kedvezményrendszerét, mégiscsak azt látom, hogy a népességfogyás mértéke tovább erősödött, mind az élveszületések száma tekintetében nem sikerült elmozdulást elérni, mind a termékenységi mutató tekintetében is befagyott Magyarország az utóbbi két-három évben, a halálozási számainkat pedig mindenki ismeri. Lesújtó nemzetközi statisztikákkal találkozhatunk. Eközben a kormányzat megtűr egy olyan lakhatási, otthonteremtési kataklizmát, amely túlzás nélkül fiatalok tízezreit űzi külföldre, és a mai expozék során erről és a magyar fiataloknak úgy en bloc küldött üzenetekről egész egyszerűen egyetlen árva szót sem hallottunk. Harmadsorban a közteherviselést Magyarország Kormánya - bár erős nemzeti retorikával él, mégis - egy gyarmati alattvalói szinten sem valósítja meg. Hiszen azt láthatjuk, hogy a járványügyi védekezés csomagja tekintetében a pártok támogatásának felét elvonja. Állunk elébe. Az önkormányzatokat megsarcolja. Nem mondom, hogy állunk elébe, vállalhatatlan sarc mindez. De azt látjuk, hogy a multicégekkel már nagyon-nagyon simogató módon bánik, miközben száz- és ezermilliárdos kedvezményeket biztosít számukra az egyik oldalon, és szó szerint összeszerelő üzemmé tette Magyarországot, a másik oldalon a közteherviselés alá egy néhány tízmilliárdos látszattétellel próbálja bevonni őket. Ami viszont már-már a gusztustalanság kategóriáját meríti ki, az a bankokkal kapcsolatos szolgai magatartása ennek a kormánynak. Nem elég, hogy aláír egy EBRD-paktumot, amelyben vállalja, hogy a szent tehénként kezelt bankrendszer számára egyforintnyi sérelmet sem okoz a kifosztott károsultak helyzetének rendezése érdekében, de kivet rájuk egy látszólagos különadót, amit azok öt év alatt leírhatnak az adójukból, és még a Magyar Nemzeti Bankon keresztül megsegítik őket. Hát, ennyire gyarmati hozzáállású kormánya a bankrendszert illetően nem biztos, hogy volt Magyarországnak! S azt látjuk, hogy megszületett a hazugsággyár. A köztévé, a különböző fideszes kötődésű médiumok százával veszítik el a sajtópereket velünk szemben, velem szemben is tucatnyi alkalommal, és el kell hogy mondjuk azt, hogy ezen hazugsággyár működését önök mégis kipótolják közpénzből. Ez is a költségvetési tervezés része, kedves képviselőtársaim. Amikor önök állami hátterű kedvezményeket osztogatnak, ezen kedvezmények egy része visszacsorog egy hazugsággyár finanszírozására. Azt láthatjuk tehát, hogy nettó bolsevik módszerek jelentek meg a sajtóviszonyok tekintetében, akár a királyi tévére gondolunk, akár ezen médiahálózatra. A gazdaságpolitika pedig vegytisztán neoliberális. S talán ez a legnagyobb baj. Az alapvető gazdaságpolitikai tévedése az Orbán-kormányoknak az, hogy a felső középosztálytól fölfelé kedveznek, és szinte kizárólag oda kedveznek, s úgy gondolják, hogy ezek az áldások majd lecsorognak minden társadalmi csoporthoz. Gyászos hírt kell közölnöm önökkel: ez a modell a világon még sehol nem járt sikerrel. Magyarországon sem. Nézzük meg a CSOK kedvezményrendszerét! Én támogatom a CSOK kedvezményrendszerét. Viszont azt látom, hogy aki új építésű lakóparki lakást vásárol, azt maximális összeggel, milliókkal vagy akár tízmillióval támogatja ez a kormányzat. Viszont azon fiatal számára, aki albérletben tengődik, és saját lakást akar szerezni, önök nem üzennek semmit. Nem is értik a problémát. Egy Airbnb, egy közösségi típusú megoldások általi albérletpiaci válság nem jutott el az önök tudatáig, nem tudják kezelni, nem értik a probléma lényegét. Önök megtűrik egy állítólagosan családbarát országban, hogy a magyar fiatalok több mint fele a bevétele több mint 40 százalékát pusztán és kizárólag a lakhatására kell hogy költse, és csodálkoznak, hogy nem születnek meg sokszor a vágyott gyermekek. Kezeljék ezt a problémát! Értsék meg! Kezdjenek el beszélni az érintettekkel! A
